+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Márk
2019. február 7. csütörtök, 08:00
Akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van. Losoncz Márk írása az Azonnali Európáról szóló vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Ezúttal Losoncz Márk filozófus, a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetének munkatársának írását közöljük.

 

Akik az Európai Unió zászlaján tündöklő csillagokra tekintenek, okkal gondolhatják, hogy csak azért látják őket fényleni, mert jókora távolságra vannak – maguk az égitestek már régen kihunyhattak.

 

Pedig a fényforrások mindig csupán pislákoltak.

 

Az Unió eleve a válságkezelés eszközeként jött létre: a francia-német ellentét kiküszöbölésére és a világháborúból hátramaradt feszültségek enyhítésére, illetve nehézipari együttműködés gyanánt a kontinens nyugati felének hidegháborús stabilizálása céljából.

 

Érdemes az integráció varázsszava helyett a kizárás, az erőltetett átalakítás, a visszaszorítás gyakorlataira összpontosítani. Arra az intézményrendszerre, amely minden áron a maga képére akarja formálni a még nem csatlakozottakat, megrendszabályozza a centrumnak kiszolgáltatott peremvidéket, és pillanatnyi igényeinek megfelelően fogadja be vagy utasítja el a keletről érkező „munkanélküli tartaléksereget”.

 

Nincs európai nép, és nincs európai kormány, amely felelős lenne neki.

 

Mindazonáltal tévednek, akik azt állítják, hogy „Brüsszel” lenne az „új Moszkva”. Az uniós rendet igazgató eurokrata establishment mind harciasabb fellépést sürget a határvédelemben, egyébként viszont egyfajta puha hatalmat gyakorol – fejlesztési kedvezmények, pályázati pénzek zsaroló adományozójaként lép fel, nem pedig erőszakos birodalmi központként.

 

A peremvidéki elitek hajlamosak vagy a nemzetállamokon belüli problémák ellenében működésbe hozható mentőövnek, vagy pedig diktátori szerepet betöltő csomópontnak tekinteni – megfékezőnek vagy megfékezendőnek. Mindezidáig azonban azt tapaszhalhatták, hogy az unió csak a legkirívóbb vadhajtások lenyesésében érdekelt abban, ami csakugyan nélkülözhetetlen a rend fenntartása szempontjából.

 

A liberális-européer értelmiségit és az autentikusnak vélt identitásához visszatérőt is kísérti a brüsszeli nagy Másik fantazmagóriája. Az egyik abban téved, hogy elhiszi, a jó politikai közösséget ki lehet kényszeríteni felülről, egy olyan hatalom beavatkozásával, amely maga nem egy igenelhető politikai formát testesít meg. A másik pedig elvéti a ténylegesen ható erőket: a későkapitalista tőkemozgás lendületét, amely az uniós tényezőket is túldeterminálja, és a nemzetállamokon belül is megteremti a maga lumpenburzsoáziáit. Vagy gyarmatosíttatnák magukat a nagy Másik révén, vagy pedig – a nagy Másikra való mutogatás közben – figyelmen kívül hagyják a belülről is zajló gyarmatosítási folyamatokat.

 

Az autokrata kelet-európai rezsimekkel szembeni tüntetéseken újra és újra feltűnik az Európai Unió zászlaja. A fellépők beszédeiből szinte sosem marad ki az „európaiság”, a „nyugatosság” magasztalása, mint ami szembeállítható a nemzetállamokon belüli bajokkal.

 

Ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy nincs általában vett európai identitásmag, amelyet önértéknek kellene tartanunk. Európát az egymással feszültségben levő forrásainak, Athénnek és Jeruzsálemnek, a még mélyebbre nyúló gyökereinek, és a vele szemben ellentételezett kultúrkörök („Kelet”, Bizánc, a Mediterrán déli része) váltakozásainak ismeretében nem tekinthetjük egységesnek. S míg oktalanság a történelmi módosulások közepette stabil lényegűnek hinni, botrány minden további nélkül igenelni azt a kontinenst, amely – többek között – a fasizmus és az imperializmus kiötlője és szériagyártója volt. Nem véletlen, hogy az európázás és a nyugatozás karrierje a 19. században ívelt fel, a nem-fehérekkel szembeni uralom és erőszak kifejeződéseként.

 

Talán mondanunk sem kell,

 

akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van.

 

Míg a napnyugati civilizáció kifogástalan kultúrjavairól képzelegnek, a jogászi és banki elit háborítatlanul végzi a dolgát.

 

Az Unió képzetköre a még nem csatlakozott országokban is kiválóan alkalmas arra, hogy hamis dilemmák elé állítson, hogy blokkolja a gondolkodást. Szerbiában, teszem azt, így vetődik fel az alapvető kérdés: a putyini Oroszország mellett köteleződjünk el, vagy maradéktalanul tegyünk eleget minden uniós – neoliberális intézkedéseket implantáló – elvárásnak? Netalán kíséreljük meg a lehetetetlent, és legyünk maximálisan hűségesek mindkét fél irányában? Miközben 2000 óta ímmel-ámmal vagy feltétlen lelkesedéssel minden szerbiai kormány az uniós tagságra törekszik,

 

Damoklész kardja lebeg felettük: az esetlegesen bekövetkező csatlakozás esetén Szerbia lakosságának száma pillanatok alatt 5 millió alá csökkenne.

 

Ám nem az elvándorlás, az ország kiürülése az egyetlen probléma. Mint a Gerusija csoport fogalmazott: „Ahelyett, hogy vég nélkül ismételgetnénk annak imperatívuszát, hogy Szerbia csatlakozzon az Európai Unióhoz, szembesülnünk kellene azzal, hogy az EU nem garanciája a gazdasági és társadalmi helyzet javulásának, hanem olyan útról van szó, amelyen Szerbia számára már előre leosztották a lapokat. Ugyanis Szerbia már most az EU periferiális országa! …. Egy ilyen peremvidéki országra, mint Szerbia, ugyanaz a sors vár, mint általában az ilyen országokra: alacsony bérek és magas munkanélküliség, a féltermékek és a mezőgazdasági termékek kivitele, és annak kényszere, hogy drága árukat vásároljon a centrum országaitól. Ez eredendően asszimetrikus viszony, függőség.”

 

Önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon egy periferiális ország mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy ténylegesen hozzájárulhasson egy szolidaritáson alapuló, ellenőrizhető, szociális Európa megteremtéséhez?

 

A vitasorozat többi cikkét itt olvashatod el!

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Első helyre a centrista Kékfehérek futhatnak be, harmadik az arab lista. Netanjahu a szövetségeseivel együtt se éri el a kormánytöbbséghez szükséges hatvanegy mandátumot.

Semmit sem szabad túlbecsülnünk, csak a klíma miatt ne legyünk vegák és nyugodtan vállaljunk gyereket is – mondta a cseh kormányfő.

Tenné ezt csupán egy nappal azon titkos dokumentum kiszivárgása után, mely szerint az oroszok bekebeleznék a belarusz gazdaságot.

Jon Worth még áprilisban, a brexit határidejének legutóbbi kitolásakor rakta össze egy ábrára, hogy mi történhet. Hol vagyunk most? És mi jöhet még?

Míg a nyolcadik kerületi választási bizottság két, feltételezésen alapuló cikk miatt elmarasztalta Pikó Andrásékat, a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatta a határozatot.

A hét kérdése

Megjelent a nyomtatott Mandiner, de mellette van még Magyar Hang, Figyelő, Demokrata, és sok minden más is. Te melyikre rabolsz rá az újságosnál? Ez a hét
kérdése az Azonnalin!

Azért ide elnéznénk

Kőváry Zoltán pszichológus válaszol a kérdésekre szeptember 19-én este.

Közlekedéstörténet minden mennyiségben szeptember
21-én, szombaton!

Milyen volt az erdélyi Magyar Autonóm Tartomány? Szeptember 27-én a Kutatók éjszakáján szó lesz róla.

Neoliberálisok, posztmarxisták, populisták vagy konzervatívok legyenek? Schiffer és Lányi megmondja. Szeptember 27.

Szeptember 28-án végig lehet kóstolni egy csomó gőzgombócot. Mellé koncertek.

Ezt is szerettétek

Ha már elkezdődött a tanév, itt az ideje kitombolni magunkat!

Kik azok, akikről első ránézésre nem mondaná meg az ember, hogy hosszú évek óta fideszesek? Összeszedtük!

Ugyan az ország nagy részében összefog az ellenzék, de ez nem jött össze Mosonmagyaróváron.

Összeszedtünk pár fideszest, akik vidéki létükre mégis befutottak karriert a fővárosban!

Twitter megosztás Google+ megosztás