+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Márk
2019. február 7. csütörtök, 08:00
Akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van. Losoncz Márk írása az Azonnali Európáról szóló vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Ezúttal Losoncz Márk filozófus, a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetének munkatársának írását közöljük.

 

Akik az Európai Unió zászlaján tündöklő csillagokra tekintenek, okkal gondolhatják, hogy csak azért látják őket fényleni, mert jókora távolságra vannak – maguk az égitestek már régen kihunyhattak.

 

Pedig a fényforrások mindig csupán pislákoltak.

 

Az Unió eleve a válságkezelés eszközeként jött létre: a francia-német ellentét kiküszöbölésére és a világháborúból hátramaradt feszültségek enyhítésére, illetve nehézipari együttműködés gyanánt a kontinens nyugati felének hidegháborús stabilizálása céljából.

 

Érdemes az integráció varázsszava helyett a kizárás, az erőltetett átalakítás, a visszaszorítás gyakorlataira összpontosítani. Arra az intézményrendszerre, amely minden áron a maga képére akarja formálni a még nem csatlakozottakat, megrendszabályozza a centrumnak kiszolgáltatott peremvidéket, és pillanatnyi igényeinek megfelelően fogadja be vagy utasítja el a keletről érkező „munkanélküli tartaléksereget”.

 

Nincs európai nép, és nincs európai kormány, amely felelős lenne neki.

 

Mindazonáltal tévednek, akik azt állítják, hogy „Brüsszel” lenne az „új Moszkva”. Az uniós rendet igazgató eurokrata establishment mind harciasabb fellépést sürget a határvédelemben, egyébként viszont egyfajta puha hatalmat gyakorol – fejlesztési kedvezmények, pályázati pénzek zsaroló adományozójaként lép fel, nem pedig erőszakos birodalmi központként.

 

A peremvidéki elitek hajlamosak vagy a nemzetállamokon belüli problémák ellenében működésbe hozható mentőövnek, vagy pedig diktátori szerepet betöltő csomópontnak tekinteni – megfékezőnek vagy megfékezendőnek. Mindezidáig azonban azt tapaszhalhatták, hogy az unió csak a legkirívóbb vadhajtások lenyesésében érdekelt abban, ami csakugyan nélkülözhetetlen a rend fenntartása szempontjából.

 

A liberális-européer értelmiségit és az autentikusnak vélt identitásához visszatérőt is kísérti a brüsszeli nagy Másik fantazmagóriája. Az egyik abban téved, hogy elhiszi, a jó politikai közösséget ki lehet kényszeríteni felülről, egy olyan hatalom beavatkozásával, amely maga nem egy igenelhető politikai formát testesít meg. A másik pedig elvéti a ténylegesen ható erőket: a későkapitalista tőkemozgás lendületét, amely az uniós tényezőket is túldeterminálja, és a nemzetállamokon belül is megteremti a maga lumpenburzsoáziáit. Vagy gyarmatosíttatnák magukat a nagy Másik révén, vagy pedig – a nagy Másikra való mutogatás közben – figyelmen kívül hagyják a belülről is zajló gyarmatosítási folyamatokat.

 

Az autokrata kelet-európai rezsimekkel szembeni tüntetéseken újra és újra feltűnik az Európai Unió zászlaja. A fellépők beszédeiből szinte sosem marad ki az „európaiság”, a „nyugatosság” magasztalása, mint ami szembeállítható a nemzetállamokon belüli bajokkal.

 

Ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy nincs általában vett európai identitásmag, amelyet önértéknek kellene tartanunk. Európát az egymással feszültségben levő forrásainak, Athénnek és Jeruzsálemnek, a még mélyebbre nyúló gyökereinek, és a vele szemben ellentételezett kultúrkörök („Kelet”, Bizánc, a Mediterrán déli része) váltakozásainak ismeretében nem tekinthetjük egységesnek. S míg oktalanság a történelmi módosulások közepette stabil lényegűnek hinni, botrány minden további nélkül igenelni azt a kontinenst, amely – többek között – a fasizmus és az imperializmus kiötlője és szériagyártója volt. Nem véletlen, hogy az európázás és a nyugatozás karrierje a 19. században ívelt fel, a nem-fehérekkel szembeni uralom és erőszak kifejeződéseként.

 

Talán mondanunk sem kell,

 

akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van.

 

Míg a napnyugati civilizáció kifogástalan kultúrjavairól képzelegnek, a jogászi és banki elit háborítatlanul végzi a dolgát.

 

Az Unió képzetköre a még nem csatlakozott országokban is kiválóan alkalmas arra, hogy hamis dilemmák elé állítson, hogy blokkolja a gondolkodást. Szerbiában, teszem azt, így vetődik fel az alapvető kérdés: a putyini Oroszország mellett köteleződjünk el, vagy maradéktalanul tegyünk eleget minden uniós – neoliberális intézkedéseket implantáló – elvárásnak? Netalán kíséreljük meg a lehetetetlent, és legyünk maximálisan hűségesek mindkét fél irányában? Miközben 2000 óta ímmel-ámmal vagy feltétlen lelkesedéssel minden szerbiai kormány az uniós tagságra törekszik,

 

Damoklész kardja lebeg felettük: az esetlegesen bekövetkező csatlakozás esetén Szerbia lakosságának száma pillanatok alatt 5 millió alá csökkenne.

 

Ám nem az elvándorlás, az ország kiürülése az egyetlen probléma. Mint a Gerusija csoport fogalmazott: „Ahelyett, hogy vég nélkül ismételgetnénk annak imperatívuszát, hogy Szerbia csatlakozzon az Európai Unióhoz, szembesülnünk kellene azzal, hogy az EU nem garanciája a gazdasági és társadalmi helyzet javulásának, hanem olyan útról van szó, amelyen Szerbia számára már előre leosztották a lapokat. Ugyanis Szerbia már most az EU periferiális országa! …. Egy ilyen peremvidéki országra, mint Szerbia, ugyanaz a sors vár, mint általában az ilyen országokra: alacsony bérek és magas munkanélküliség, a féltermékek és a mezőgazdasági termékek kivitele, és annak kényszere, hogy drága árukat vásároljon a centrum országaitól. Ez eredendően asszimetrikus viszony, függőség.”

 

Önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon egy periferiális ország mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy ténylegesen hozzájárulhasson egy szolidaritáson alapuló, ellenőrizhető, szociális Európa megteremtéséhez?

 

A vitasorozat többi cikkét itt olvashatod el!

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

A Magyarországon is népszerű tévéműsor sztárja, Grant Imahara 49 éves volt.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.

Ha munkaeszközökről van szó, mindenkinek mások a preferenciái. Egy valami azonban mindenkiben közös: a tökéletes választásra való törekvés.

Az egyik legöldöklőbb elnökválasztási küzdelem folyt Lengyelországban. Izraelezés, oltásellenesség, Varsó kiárusítása és még sok más az elnökválasztási őrület utolsó napjaiban. Fotóriport Varsóból!

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás