+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Losoncz Márk
2019. február 7. csütörtök, 08:00
Akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van. Losoncz Márk írása az Azonnali Európáról szóló vitájában!

Az Azonnali – amelynek az európai belpolitika, a közép- és kelet-európai ügyek mindig is fontosak voltak és maradnak – az EP-választás előtt vitasorozatot indít „Mi Európa?“ címmel, ahova több neves magyarországi és magyar anyanyelvű közép-európai szerzőt hívunk meg. Ezúttal Losoncz Márk filozófus, a Belgrádi Egyetem Filozófiai és Társadalomelméleti Intézetének munkatársának írását közöljük.

 

Akik az Európai Unió zászlaján tündöklő csillagokra tekintenek, okkal gondolhatják, hogy csak azért látják őket fényleni, mert jókora távolságra vannak – maguk az égitestek már régen kihunyhattak.

 

Pedig a fényforrások mindig csupán pislákoltak.

 

Az Unió eleve a válságkezelés eszközeként jött létre: a francia-német ellentét kiküszöbölésére és a világháborúból hátramaradt feszültségek enyhítésére, illetve nehézipari együttműködés gyanánt a kontinens nyugati felének hidegháborús stabilizálása céljából.

 

Érdemes az integráció varázsszava helyett a kizárás, az erőltetett átalakítás, a visszaszorítás gyakorlataira összpontosítani. Arra az intézményrendszerre, amely minden áron a maga képére akarja formálni a még nem csatlakozottakat, megrendszabályozza a centrumnak kiszolgáltatott peremvidéket, és pillanatnyi igényeinek megfelelően fogadja be vagy utasítja el a keletről érkező „munkanélküli tartaléksereget”.

 

Nincs európai nép, és nincs európai kormány, amely felelős lenne neki.

 

Mindazonáltal tévednek, akik azt állítják, hogy „Brüsszel” lenne az „új Moszkva”. Az uniós rendet igazgató eurokrata establishment mind harciasabb fellépést sürget a határvédelemben, egyébként viszont egyfajta puha hatalmat gyakorol – fejlesztési kedvezmények, pályázati pénzek zsaroló adományozójaként lép fel, nem pedig erőszakos birodalmi központként.

 

A peremvidéki elitek hajlamosak vagy a nemzetállamokon belüli problémák ellenében működésbe hozható mentőövnek, vagy pedig diktátori szerepet betöltő csomópontnak tekinteni – megfékezőnek vagy megfékezendőnek. Mindezidáig azonban azt tapaszhalhatták, hogy az unió csak a legkirívóbb vadhajtások lenyesésében érdekelt abban, ami csakugyan nélkülözhetetlen a rend fenntartása szempontjából.

 

A liberális-européer értelmiségit és az autentikusnak vélt identitásához visszatérőt is kísérti a brüsszeli nagy Másik fantazmagóriája. Az egyik abban téved, hogy elhiszi, a jó politikai közösséget ki lehet kényszeríteni felülről, egy olyan hatalom beavatkozásával, amely maga nem egy igenelhető politikai formát testesít meg. A másik pedig elvéti a ténylegesen ható erőket: a későkapitalista tőkemozgás lendületét, amely az uniós tényezőket is túldeterminálja, és a nemzetállamokon belül is megteremti a maga lumpenburzsoáziáit. Vagy gyarmatosíttatnák magukat a nagy Másik révén, vagy pedig – a nagy Másikra való mutogatás közben – figyelmen kívül hagyják a belülről is zajló gyarmatosítási folyamatokat.

 

Az autokrata kelet-európai rezsimekkel szembeni tüntetéseken újra és újra feltűnik az Európai Unió zászlaja. A fellépők beszédeiből szinte sosem marad ki az „európaiság”, a „nyugatosság” magasztalása, mint ami szembeállítható a nemzetállamokon belüli bajokkal.

 

Ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy nincs általában vett európai identitásmag, amelyet önértéknek kellene tartanunk. Európát az egymással feszültségben levő forrásainak, Athénnek és Jeruzsálemnek, a még mélyebbre nyúló gyökereinek, és a vele szemben ellentételezett kultúrkörök („Kelet”, Bizánc, a Mediterrán déli része) váltakozásainak ismeretében nem tekinthetjük egységesnek. S míg oktalanság a történelmi módosulások közepette stabil lényegűnek hinni, botrány minden további nélkül igenelni azt a kontinenst, amely – többek között – a fasizmus és az imperializmus kiötlője és szériagyártója volt. Nem véletlen, hogy az európázás és a nyugatozás karrierje a 19. században ívelt fel, a nem-fehérekkel szembeni uralom és erőszak kifejeződéseként.

 

Talán mondanunk sem kell,

 

akik a Kossuth téren, a Terazijén, a Győzelem téren vagy másutt a tizenkét csillagos zászlókkal a kezükben skandálják, hogy „Eu-ró-pa!”, olyan álomképet vetítenek az uniós rendre, amelyhez vajmi csekély köze van.

 

Míg a napnyugati civilizáció kifogástalan kultúrjavairól képzelegnek, a jogászi és banki elit háborítatlanul végzi a dolgát.

 

Az Unió képzetköre a még nem csatlakozott országokban is kiválóan alkalmas arra, hogy hamis dilemmák elé állítson, hogy blokkolja a gondolkodást. Szerbiában, teszem azt, így vetődik fel az alapvető kérdés: a putyini Oroszország mellett köteleződjünk el, vagy maradéktalanul tegyünk eleget minden uniós – neoliberális intézkedéseket implantáló – elvárásnak? Netalán kíséreljük meg a lehetetetlent, és legyünk maximálisan hűségesek mindkét fél irányában? Miközben 2000 óta ímmel-ámmal vagy feltétlen lelkesedéssel minden szerbiai kormány az uniós tagságra törekszik,

 

Damoklész kardja lebeg felettük: az esetlegesen bekövetkező csatlakozás esetén Szerbia lakosságának száma pillanatok alatt 5 millió alá csökkenne.

 

Ám nem az elvándorlás, az ország kiürülése az egyetlen probléma. Mint a Gerusija csoport fogalmazott: „Ahelyett, hogy vég nélkül ismételgetnénk annak imperatívuszát, hogy Szerbia csatlakozzon az Európai Unióhoz, szembesülnünk kellene azzal, hogy az EU nem garanciája a gazdasági és társadalmi helyzet javulásának, hanem olyan útról van szó, amelyen Szerbia számára már előre leosztották a lapokat. Ugyanis Szerbia már most az EU periferiális országa! …. Egy ilyen peremvidéki országra, mint Szerbia, ugyanaz a sors vár, mint általában az ilyen országokra: alacsony bérek és magas munkanélküliség, a féltermékek és a mezőgazdasági termékek kivitele, és annak kényszere, hogy drága árukat vásároljon a centrum országaitól. Ez eredendően asszimetrikus viszony, függőség.”

 

Önkéntelenül is felmerül a kérdés: vajon egy periferiális ország mikor kerülhet olyan helyzetbe, hogy ténylegesen hozzájárulhasson egy szolidaritáson alapuló, ellenőrizhető, szociális Európa megteremtéséhez?

 

A vitasorozat többi cikkét itt olvashatod el!

 
comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bár már régóta ígérgetik ennek a három országnak, hogy beléphetnek a schengeni zónába, az Európai Bizottság illetékes biztosa most azt mondta: tényleg hamarosan Schengen-tagok lehetnek.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő mátrai szénerőművet azért záratná be a szervezet, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb széndioxid-kibocsátást lehessen megspórolni.

Párbeszéd-szimpatizánsoknak küldték ki az IDEA Intézet online felmérését, mert szerintük az nem közvélemény-kutatás. Az IDEA szerint viszont igen.

A városban az országos átlag kétszerese a munkanélküliségi ráta, és egyre kevesebben tehetik meg, hogy ott
lakjanak. Egyetértesz
a berlini városvezetés
lépésével? Szavazz!

Az EP-választások siralmas eredménye, Boris Johnson lehetséges miniszterelnöksége és a magas rangú munkáspárti polikusok meggyőzhették Jeremy Corbyn pártelnököt.

A hét kérdése

Itt a nyár, itt a strandszezon, itt az idő elámulni azon, hogy hol tart még mindig a magyar gasztronómia. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Buda mellett, és még mindig van rá jegy! Június 19-22.

A borzalmas név ellenére is érdemes újragondolni mindazt, amit erről az unalmasnak tűnő fajtáról tudni vélünk. Június 22.

A Piacok Napján az Erzsébet tér egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogy történt a rendszerváltás? Mit kell tudni a prágai gólemről? Milyen bosszúra készül az Álmok Fejedelme? Könyves Kálmán!

Valerij Pekar szerint az egész nyelvtörvényügy csak egy háborús ország átmeneti problémája. Interjú.

Amikor mi olyan speciálisnak érezzük magunkat, nem árt elmenni egy magát ugyanúgy meg- és feltalálni igyekvő másik volt szocialista fővárosba.

Ellenőriztük, mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás