+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Ésik Sándor
2019. február 2. szombat, 14:52
A nyomott bérek és a kivándorolt fiatalok anyunak hazaküldött forintjai is mind a hitel részei, amit az országnak adunk. De mi lesz, ha ezek a kölcsönök mind egyszerre fognak lejárni?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az előző részt egy erőltetett hajós hasonlattal hagytam abba, amelyhez valahogy kötni kell a mostanit. Így jár, aki szónokias képeket használ. A harmadik, befejező részben sok eleme köszön vissza korábbi írásoknak, amelyek a pangásról vagy a lábon kihordott államcsőd különböző aspektusairól.

 

A pangásos írásban Patai Mihálytól, a bankszövetség elnökétől idéztem, aki egy igen érdekes interjúban fejtette ki, hogy nem tart olyan válságtól Magyarországon, mint amilyen 2008-ban volt. Valóban, olyan kitettség nincsen, mint akkor, nincs az egész lakosság devizában iszonyatosan eladósodva. Más kérdés, hogy ha valaki még mindig nyögi a devizahitelének terheit, ezt másképp érzi, de makroszinten ez a nyomás csökkent. Az elmúlt tíz évben tudatosan csökkentették (mert a quantitative easing miatt ez lehetséges volt) a magyar államadósság kamatterheit.

 

Közben számos dolgot racionalizáltak. Érdekes kontraszt, hogy míg

 

nekünk, akik ezt belülről nézzük, az esztelen költekezés jut eszünkbe az Orbán-kormányról, kívülről egy olyan ország látszik, amely elhagyva a Medgyessy-korszak nagy költekezéseit, feszes, a költségeket megfogó gazdaságpolitikát folytat.

 

Látszólag tehát Magyarország pontosan mentes azoktól a problémáktól, amelyeket a nagyvállalatoknál említettünk az előző részben, nincsen az olcsó hitelből iszonyat mennyiség felhalmozva. Igaza van tehát Patai Mihálynak, amikor azt mondja, hogy Magyarországot nem fogja hanyatt vágni a válság? Tényleg olyan hajót csináltak Magyarországból, amely a felszínre kerülő zátonyok ellenére is képes hajózni?

 

A kérdésre nem tudom a választ. Azonban, abból, hogy Orbánék húzzák a féket, sajnos adódnak olyan következtetések, amelyek ennek ellentmondanak. Nézzünk meg párat.

 

Hitelből él az ország: saját polgárai hiteleznek neki

 

Először is attól, hogy nincs nagy adósságállomány, Magyarország még hitelből él.

 

Ezt a hitelt azonban nem nemzetközi intézmények, országok, nagytőkések adják a magyar kormánynak, hanem a magyar adófizetők.

 

Ennek a leglátványosabb eleme nyilván a magánnyugdíj-pénzek lenyúlása volt (tudom, tudom, megvan az, meg hű, de káros volt egyébként is). De ha megnézzük az ország kátyús mellékútjait, málló falú kórházait, és társítunk hozzájuk egy összeget, akkor érdekes dolog fog kijönni. Ez az összeg ne a csilivili felújítás ára legyen, hanem a normál üzemeltetésé, amikor az iskolában nyáron kimeszelnek, a rendőrkapitányságon az összetört széket a TMK megragasztja vagy ha nem lehet, akkor egy héten belül vesznek másikat, ilyesmi.

 

Azt fogjuk találni, hogy ilyesmire a magyar költségvetés régen nem költ. Alapvető állagmegóvásra is kevesebbet, az amortizációt ellensúlyozó folyamatos beszerzésre meg alig.

 

Az erre el nem költött pénz a jövőbeli jólétünk terhére a kormánynak adott kölcsön.

 

De ugyanilyen kölcsön a tapasztalt tűzoltó 160 ezer forintos bére is. Egy tapasztalt tűzoltó még háromszor ennyi pénzzel se lenne rendesen megfizetve, de a gondolatkísérlet kedvéért tegyük fel, hogy 480 ezer forint elegendő fizetés neki, ennyiből boldogan él, járnak nyaralni, a gyerekeknek felhőtlen gyermekkort tud biztosítani. Ez a tűzoltó jelenleg a családi élete, az öreg korára összegyűjtendő megtakarításai terhére kölcsönad havi 320 ezer forintot a költségvetésnek. De kölcsönöz a tanár, az orvos, az akadémiai kutató.

 

De ugyanígy

 

tekinthetjük kölcsönnek azt is, hogy a munkaerőpiacra visszasegítő drága programok helyett közmunka van, vagy azt is, hogy a munkavállalók leépített érdekvédelme miatt lehet alacsonyabban tartani a béreket.

 

A közmunkás, és a szlovák munkásnál kevesebbet kereső magyar munkás szintén kölcsönad a kormánynak. Nehéz pontosan meghatározni ezeknek a kölcsönöknek az összegét, de évi több száz milliárd forintos összegekről van szó, amelyeket nem kell a költségvetés kiadási oldalába betervezni.

 

Fontos tisztázni, mielőtt tovább mennénk, hogy

 

ez nem az „austerity” néven ismert költségvetési fegyelem.

 

Igen, van olyan, amikor szerencsésebb bizonyos rendszerek alól teljesen kihúzni a szőnyeget. Például a második világháborúban ragadt angol ipar alól. Sokszor valóban ez a jobb megoldás, mert mire az ilyen iparágak a túlérett fázisba érnek, rendszerint nagy hatékonysággal tudnak kb. bármire pénzt kérni és bármennyi pénzt reménytelen projektek befejezésére költeni. Vagy 10-15 éve például tengeri járőrrepülőket újítottak fel, „mert azt olcsóbb, mint újat venni”. Senki sem kérdezte meg, hogy az ötvenéves technika felújítása hogy tudna olcsóbb lenni, mint a zsír új gépek vásárlása. Elköltötték az előirányzott keret többszörösét a felújításra, ami sose lett kész, majd vettek újakat.

 

De nálunk nem erről van szó, hanem a jelen és a jövő tudatos feléléséről.

 

De mi köze ennek a hajós példához, a fenyegető újabb világválsághoz és ahhoz, hogy Orbánék húzzák a féket?

 

A kölcsön két leglényegesebb tulajdonsága a lejárat és a kamat. A fentebb leírt kölcsönök kamataira – ahogy az egész törlesztésre – látszólag a kormány haladékot kapott. Hiszen ezeket a kamatokat a lakosság fizeti azzal, hogy vezeti a rákos, szívbetegséges, tüdőbetegséges halálozási statisztikát Európában. Látszólag ingyen vannak a leszakadó térségek, a herbálozó nyomorfalvak. A kormány nem számol azzal, hogy a „lábon kihordott” államcsőd valaha is igazi államcsőddé változik át.

 

Egész egyszerűen az ország beáll egy alacsonyabb színvonalra. Kevesebben fognak itt lakni, hátrább sorolunk a mindenféle rangsorokban, de ez senkit nem érdekel.

 

Miért nem? Azért nem, mert dezintegrálódik a társadalom. Közel egymillió fiatal (40 alatt) elmegy Európa más országaiba és mivel ott munkaerőhiány van,

 

keres annyi pénzt, hogy elvileg jobban él, mintha itthon maradna, még úgy is, ha a pénze egy részét, most már rendesen kápéba’ hazaküldi apunak-anyunak-huginak, vagyis tovább folyósítja a kölcsönt Magyarországnak.

 

Más része pedig vagy lopásból, vagy azért, mert a minimálfunkciók fenntartásához szükséges biznisze van (ügyvéd, magánorvos, egyéb értelmiségi) megveszi a neki kellő szolgáltatást (magánegészségügy, magánoktatás), vagyis ezt a pénzt is kölcsönadja a kormánynak, amelyik egyébként szed tőle, nem is kevés adót és járulékot ezeknek a funkcióknak a működtetésére. Aki meg ezek közül egyik se, az csendben nyomorog, és zabálja a migránshíradót.

 

A kérdés az, hogy egy bárhonnan is jövő válság járhat-e olyan tünetekkel, amelyek ezt a rengeteg kölcsönt azonnal lejárttá teszik? Ennek a veszélyét nagyon nehéz meghatározni, én nem is tudom, de a következőket érdemes végiggondolni.

 

Ki hajlandó kevés pénzért dolgozni?

 

A közszféra jelenlegi bérszintje mellett nem versenyképes a magánszférával, különösen annak külföldi nagyvállalatok kezében levő részével.

 

Magyarul egyre kevesebb olyan ember lesz, aki hajlandó havi 160 ezerért, nem megfelelő védőfelszerelést viselve bemenni a lángok közé. Az egyes szakmák versenyképessége nyilván eltér, de a jelenség terjeszkedik. Nincs elég háziorvos, komplett kórházi osztályok zárnak be, mivel a jó orvos ott is nagy kincs, ahol egyébként meg is fizetik.

 

Az Audi-dolgozók sztrájkja is azt mutatja, hogy a versenyképes tudásnak megvan az ára, és azt ki is tudják kényszeríteni a munkaadóból. Az, hogy az Aldi-Lidl páros 300 ezres fizetésekkel csábítja az írni-olvasni és dolgozni tudó embereket a boltjaiba, azt mutatja, hogy az alapvető személyes és munkakultúra is már komoly versenyképességi tényezővé lépett elő a munkaerő-piacon.

 

Nyilván milyen jó volna egy naaagy bérrendezés a közszférában – igen ám, csak ilyet Medgyessy csinált, az ismert eredménnyel. Romló gazdasági teljesítmény (ami egy válságban jönne) mellett persze lehet kiadást növelni, ahogy Keynes tanította, és részben ennek a tartalékképzése zajlik most a kiadások csökkentésével.

 

A gond az lehet, hogy egy hirtelen válságban Magyarországon a stimulációs cél mellett azonnal jelenne meg a „kölcsön” törlesztése is. Vagyis,

 

ha teszem azt, zöttyen 10 százalékot a forint, azt egy egyszeri 10 százalékos bérrendezés nem oldja meg,

 

mert a bérfeszültség a magán- és a közszféra jövedelmei között akkorára ugrana, hogy félő, hogy azt semmilyen egyszeri bérrendezés nem tudná kompenzálni.

 

Na de jön-e ide ilyen méretű válság?

 

Jelenleg szerencsére ez sokkszerűen nem fenyeget. De lehetnek gondok, amelyekre Magyarország nincs megfelelően felkészülve. Írtam itt már arról is korábban, hogy a világgazdaságban a globalizáció után az újabb trend az online gazdaság és a szolgáltatások térnyerése. Ezt persze hiba lenne fetisizálni és kapát-kaszát eldobva feladni a termelést, a kutatás-fejlesztést. Ugyanakkor Németország és általában Európa gazdasága ilyen szempontból épp lemaradásban van. A nyugati világot Amerikából látják el internettel, Kína pedig saját magának építette fel a Facebook, Google, Amazon trió megfelelőit.

 

Persze ettől még gyártani kell, csak épp a világgazdaság a teljes huszadik században arra épült, hogy Nyugat-Európa (és Amerika) tudta, hogy mit és hogyan kell gyártani. Ez a tudásbeli fölény akkora lett, hogy nyugodtan a gyártást oda is adhatta akárkinek (pl. Kínának) mivel a lényeg, a know-how nem tudott átmenni.

 

Ez egyrészt megváltozott, ott is tanulnak az emberek. Másrészt pedig, például az autóiparban egyre inkább azon lesz a jövőben a hangsúly, hogy az online világ bizonyos újdonságait hogyan integrálja az autó. Igazán pénzt kérni majd ezekért lehet. Félő tehát, hogy az európai ipar versenyhátrányba fog kerülni, ráadásul mivel lesznek (vannak) befektetési slágertémák, és az nem az autóipar, finanszírozást is egyre nehezebb lesz találni.

 

Ez Magyarországra úgy hathat ki, hogy

 

a magyar gazdaság teljesen nyitott Németország irányába, gazdaságilag gyakorlatilag odanőttünk. Ha ott baj van, akkor lassulás jön itt is.

 

A lassulásra pedig előszöris anyagi tartalékok bevetésével reagálni kell. Ezeket, ahogy írtam, képzik is éppen, de ahhoz, hogy egy ország ne koppanjon nagyot, kell az is, hogy egy 5-6 éves lassulást kibírjon az infrastruktúrája, oktatása, egészségügye. Nálunk pedig ezek romokban vannak.

 

Épp most zajlik az MTA kutatóhálózat szétverése, amelyik azt az esélyt is elveszi az országtól, hogy egy válságban, pláne a válság előtt kitörési pontokat keressen és innovációval vágja ki magát a bajból.

 

Alapvetően tehát két forgatókönyv lehetséges:

 

1. valamekkora lassulás, amelyet nadrágszíjat behúzva átvészelünk,

 

2. hirtelen lassulás, amely a stabilitás ellenére is elbillenti a költségvetést, mivel kijönnek az ország súlyos versenyképességi hátrányai és mély válságba esünk.

 

Nem tudom, melyik fog bekövetkezni. Orbánék mindenesetre nyilatkozataikkal és a pénzügyi manőverekkel is arra készülnek, hogy az első forgatókönyv jöjjön össze.

 

A második nyilván nagy tisztítótűz lenne, ami nyilvánvalóan magával rántaná Orbánt is, de én nem sietnék ilyesmit kívánni a hazámnak, mert nagyon-nagyon komoly baj lenne.

 

Feltehető egyébként (és erre Orbán játszik is), hogy ez egész Európában senkinek sem érdeke. De hogy bekövetkezik-e, az nem teljesen a döntéshozókon múlik, néhány százaléknyi infláció ide vagy oda simán el tudja borítani az egyensúlyt.

 

Aki eddig elolvasta a cikket, talán megfogalmazott egy kérdést:

 

miért nem írtam az EU által ide juttatott százmilliárdokról?

 

Azért nem, mert azok néhány autópálya, megyei kórház, vasútvonal, trolibusz kivételével az országon nem sokat fejlesztettek. Tudatosan magánzsebekbe juttatták őket, az ország gazdasági fellendítésében de legalább szinten tartásában nem vesznek részt. Ezért vállalnák be sokan a kedves olvasónk közül a második forgatókönyvet.

 

Mert az is a mi pénzünk, csak azt még csak kölcsön se adtuk.

 

Az meg már az én bajom, hogy nem szeretem a forradalmat. De ha valaki megcsinálja, nem ok nélkül fogja.

 

Ésik Sándor írása a Diétás Magyar Múzsán is megjelent.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bécsben is nagyobb stadiont tudtak építeni a magyaroknál ugyanennyi pénzért, de az oroszokhoz képest sehol nem vagyunk költekezésben.

Rengeteg pornószínésznő retteg, hogy elkapta a vírust Nacho Vidaltól. Évek óta vitatéma a felnőttfilmesek védekezése.

Ha küldesz egy tűsarkú cipős és egy pénzeszsákos emojit, az arra utal, hogy strici vagy?
Az USA-ban ez is megtörténhet!

Feleannyian se szavaztak volna Menyhárt Józsefre, mint amennyit pártja, az MKP kapna most egy választáson.

A biztonsági helyzet jelentősen javult az utóbbi hónapokban, így egyre többen vágynak vissza Szíriába. A hazatérőkön kívül már a külföldi kereskedők, sőt az első turisták is megjelentek.

A hét kérdése

Újabb intézkedéseket jelentett be Orbán Viktor annak érdekében, hogy ne fogyjon tovább a magyar. De elég ez bármire is? Mondjátok meg ti!

Azért ide elnéznénk

Tölgyessy Péter jogász-expolitikus a rendszerváltásról ad elő február 20-án.

Milyen a furmint, ha balaton-felvidéki? Kóstold végig őket a február 22-23-i hétvégén!

Kóstold végig a legjobb badacsonyi borokat Budapesten, március 9-én, szombaton!

A branding hatásait járják körül magyar alkotók Pozsony egyik legmenőbb kiállítóterében, a Kunsthalléban, április 14-ig!

Ezt is szerettétek

Egy tangóharmonika, egy ember, egy dal, hat nép. Melyik a legjobb? A bosnyák? A horvát?

Milyen lesz a kontinens, amikor százéves lesz a világ legsikeresebb utópisztikus projektje? Mondjátok el ti az Azonnali novellapályázatán!

Hiába ugyanis a rengeteg adat, ha nem tudjuk őket kutatható módon megőrizni; márpedig jelenleg még ötlet sincs erre.

És vajon mit keresett a Jobbik évadnyitóján az LMP társelnöke vagy éppen Márki-Zay Péter?

Twitter megosztás Google+ megosztás