Annyi őslakost irtottak ki a gyarmatosítók, hogy az megváltoztatta a Föld klímáját

Szerző: Bakodi Péter
2019.01.31. 14:38

Amerika felfedezése és az azt követő gyarmatosítás hatásai nagyban hozzájárultak a kis jégkorszak kialakulásához – állítják brit tudósok. Kutatásaik szerint az őslakosok lemészárlása következtében az üvegházhatásért felelős gázok mértéke számottevően csökkent globálisan.

Annyi őslakost irtottak ki a gyarmatosítók, hogy az megváltoztatta a Föld klímáját
A gyarmatosítók annyi őslakossal végeztek az Amerika felfedezését követő első évtizedekben, hogy az alapvető kihatással volt bolygónk klímájára

– legalább is ez a fő konklúziója annak a tanulmánynak, melyet a University College London kutatói most hoztak nyilvánosságra. A tudósok becslései szerint a kolonizációval járó háborúk, népirtások, rabszolgaság és járványok következtében az amerikai kontinens őshonos lakossága mintegy tizedére zsugorodott száz év alatt.

A rendkívüli népességcsökkenés miatt, összességében nagyjából Ukrajnával megegyező méretű (560 ezer négyzetkilométer), korábban megművelt földterület néptelenedett el, melyet a természet hamar visszafoglalt.

Az itt megtelepülő fák és növények akkora mennyiségű szén-dioxidot kötöttek meg, hogy annak a Föld akkori klímájára is hatása volt. Ha ennek mértéket a modern adatokhoz viszonyítjuk, akkor a jelenlegi globális kibocsátást tekintve is két-három évi mennyiséget ölel fel. A szén-dioxid nagyban felelős az földi hőmérsékletet növelő üvegházhatás kialakulásáért.

A brit tudósok teóriáját az antarktiszi jégből vett minták is alátámasztják. Eszerint a 15. század végétől a 16. század elejéig valóban szignifikánsan esett a légkörben található szén-dioxid aránya, és még azt is sikerült kimutatniuk, hogy ez a folyamat a földfelszínen történt változás miatt ment végbe.

A tanulmány eredményei sok mindent megmagyarázhatnak a kis jégkorszakként emlegetett lehűlés kialakulásával kapcsolatban is. A tudományos közvélekedés szerint ehhez jelentősebb vulkánkitörés-sorozatok, a földhasználat változása, a nap aktivitásának mérséklődése és a légköri szén-dioxid szint csökkenése együttesen kellett.

Az utóbbi kapcsán napvilágra került információk jól rámutatnak arra, hogy az emberek már az ipari kor megjelenése előtt is hatással voltak a Föld éghajlatára

mondta a BBC-nek Ed Hawkins éghajlatkutató professzor, aki egyébként személyesen nem vett részt a tanulmány elkészítésében.

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek