+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Kardos Gábor
2019. január 30. szerda, 10:35
Már a régi jó összeesküvések sem az igaziak: a világ vezetőinek nagy része el se ment a davosi Világgazdasági Fórumra. De ki irányítja a világot, ha már az elitek sem beszélnek egymással?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Nagyot nézhettek most mindazok, akik számára a világot irányító nagy globális összeesküvés jelképe a davosi Világgazdasági Fórum volt mind a mai napig, mert a beszámolók alapján ennek a korszaknak bizony vége. 

 

Részben maga a rendezvény és a résztvevők is erősítették eddig a kialakult képet, hogy Davos a világelit éves találkozója, ahol pár százan egymás közt sutyorogva megbeszélik, mit fognak csinálni a fejünk felett az éppen kezdődő évben. Ehhez képest idén már a találkozó elején azt írta a francia Mediapart, hogy 

 

az idei Davos akkora kudarcként indult, és annyira nem tűnik már menőnek ott lenni, hogy akár ez lehet az utolsó ilyen csúcstalálkozó, mivel a nagyhatalmak vezetői sorban lemondták részvételüket.

 

Nem kis fejetlenség volt tehát idén a svájci síparadicsomban.

 

Sokat mond a helyzetről az is, hogy miért nem mentek el a nyugati világ vezetői: Trumpnak ugyebár ott a kormányzati leállás, May-nek a brexit, Macronnak meg nem áll túl jól a sárga mellény. Ezek alapján nem túlzás azt mondani – főleg az események párhuzamosságát, mélyebb összefüggéseit is meglátva –, hogy a nyugat történelmileg vezető országaiban jelenleg olyan mély válság van, a társadalom olyan megosztott, hogy az már-már polgárháborús felhangokkal és perspektívákkal jár, ami azért eléggé példátlannak tűnik a felsorolt országok történelmében.

 

Látva azt, hogy a legfontosabb nyugati vezetők nem jönnek, lemondta a részvételt Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök is. Jobb híján a frissen megválasztott brazil elnök, a nemzetközi színtéren először itt fellépő Jair Bolsonaro lett tehát az idei Davos „reklámarca”, ami szintén elég karikatúraszerűen jelzi, hogy a korábban bizonyos körökben kötelező csúcstalálkozó ma már inkább ciki:

 

a boldog kevesek exkluzív öntömjénezése átment egy furán kínossá váló trashpartyba.

 

Persze az üzleti élet csúcsvezetői és különféle celebek így is szép számmal felvonultak – magángépek százaival érkeztek, hogy aztán előadásokat tartsanak vagy hallgassanak arról, milyen káros az az életforma, amit leginkább pont ők képviselnek.

 

Még az is jobb lenne, ha összeesküvés folyna?

 

Korai lenne azonban a konteóhívőknek, a nemzeti szuverenizmus híveinek vagy akár a globalizációkritikusoknak most a tenyerüket dörzsölni, hogy lám: a globális elit mekkora bajban van, és már látszatszinten is egyre kevésbé tudja eddigi neoliberális világrendjét fenntartani. Ha bármi igaz lehetett abból, hogy pártucatnyi ember irányította akár tudatos összeesküvéssel, akár hallgatólagosan együttműködve (kéz kezet mos alapon) a globális világrendet, az persze eléggé antidemokratikus és csúnya dolog, de

 

még sokkal csúnyább következményei lehetnek annak, amire most a jelek utalnak: hogy lassan már az érdemi kommunikáció is megszűnőben van a legfontosabb szereplők között.

 

Egyre élesebb érdekellentéteiket így már nem luxushotelek lobbijában beszélik meg, hanem egyre nyíltabban erőfitogtató lépéseket látunk, egyre több, akár katonai felhanggal is bíró nyílt gazdasági konfrontáció látható a nemzetközi térben. Az egyes országokon belüli társadalmi feszültségekben, az egyre több országban már-már polgárháborússá polarizálódó közéletben is ugyanez a nagykép rajzolódik ki, ugyanez a kaotikus mintázat válik uralkodóvá.

 

A demokratikus párbeszéd minden fronton visszaszorulóban van, és a legmagasabb szinten sem látjuk komolyabb jeleit, ami egyben a law and order csődjét is jelenti, belpolitikai és külpolitikai téren egyaránt.

 

Nem csak azt a kérdést kell tehát már feltennünk, hogy az egyes országok politikai és gazdasági, illetve kulturális vezetői vajon miért nem képesek érdemben kezelni az ökológiai válságot, miért nem látunk úgyszólván sehol olyan vezetést, amelyik akár megpróbálna érdemben foglalkozni az egyre sürgetőbb kérdésekkel.

 

Ma már annak jeleit sem látjuk, hogy a bolygó lerablása az elitek által legalább annyira szervezetten folyna, hogy a világbéke megőrzését minimálisan garantáló egyeztetési fórumok működnének. Mert azt egy ideje már vélhetően senki sem gondolja komolyan, hogy formailag demokratikusan és elvben nyilvánosan működő intézmények, mint az ENSZ vagy a Világbank, képesek lennének kezelni a felmerülő problémákat.

 

Eddig viszont sokan azt hihették, hogy legalább a színfalak mögött csak vannak „valakik”, akik kezükben tartják a globális folyamatokat, akik fenntartják a béke és a jólét legfőbb garanciáit. Az idei Davos megmutatta, hogy már ebben sincs oka bízni senkinek.

 

Tegyük fel tehát magunknak és egymásnak ezt a végtelenül egyszerű gyakorlati kérdést: a globális problémákat ma vajon milyen szervezet vagy szervezetek rendszere kezeli? Egyáltalán kire tartoznak? Ismétlem: az már egy ideje nem kérdés, hogy ha lenne ilyen szervezet, az sem végezné a dolgát, de ma kimondhatjuk, hogy tulajdonképpen nincs ilyen szervezet.

 

Globális szinten senki sincs a kormánynál, aki félreránthatná azt, vagy beleléphetne a fékbe.

 

Tegyetek ki magatok elé egy képet az unokáitokról!

 

A Guardian összegzése szerint ugyan nem látszott a fórumon egy hónapokon belül beütő nagy gazdasági recesszió előérzete, de ennek is csak az örüljön, aki azt is önfeledten elhiszi, hogy a nyárias tél valóban jó időt jelent.

 

Ugyanakkor a főbb szakértő testületek szerint pár éven belül visszafordíthatatlan folyamatokkal fenyegető nagy ökológiai összeomlás előérzete sem látszott a davosi elit köreiben, pedig legkésőbb idén már illett volna valamilyen összeszedettebb formában reagálni erre a problémára. Jellemző, amit Kristalina Georgieva, a Világbank vezetője mondott annak érdekében, hogy mindenki átérezze végre a sürgő váltás szükségét. 

 

„Tegyetek ki egy képet magatok elé gyerekeitekről és unokáitokról!”

 

Ez persze emberileg megható igyekezet lenne bárkitől, csak épp elég kínos, ha ilyen mondat a Világbank vezetője és olyan emberek szájából jön, akik kiemelten felelősek a kialakult helyzetért, és azért, hogy máig elmarad az érdemi, gyökeres változás úgyszólván minden téren.

 

A világért aggódás PR-ját tehát alaposan kimaxolták két síelés és homárzabálás között.

 

Elhívták ennek a kategóriának a jelenlegi két legnagyobb sztárját is, az angrybird-arcú tizenhat éves svéd kislányt, aki elmondta, hogy az új generáció nem éri be azzal, ha a világ vezetői csak reménykednek, hanem már inkább a pánikot kéne érezni, hogy a házunk ég.

 

Szegény David Attenborough pedig elmondta azt, hogy „elveszett az Éden”, amit ebben a kultúrkörben már az Ószövetségből tudhattunk idestova több mint két évezrede, és megint előadta azt a hatalmas illúziót is, hogy a világ vezetői kezében van a Föld sorsa – ahelyett, hogy azzal szembesítette volna őket, hogy ez pont fordítva van: az elitek sorsa függ a Föld sorsától.

 

A koraérett kislány és a kissé szenilissé váló véleményformáló ikon két véglete aligha kárpótolja az emberiséget az erejük teljében levő, feladatukhoz felnőni képes döntéshozók derékhadának akut hiányáért,

 

amit sajnos elfed az ilyen világ sorsáért aggódó PR – ami, lássuk be, momentán a továbbra is elmaradó valódi döntések és cselekvés hiányát leplezi a jelenlegi rendszerben.

 

Ez is annak a paradigmának a része, hogy a politika csak kommunikáció, és semmi más. Az érdemi felelősségvállalásnak és közös cselekvésnek ebben a posztmodern mátrixban már a műfaja sincs meg. Helyette vannak az ilyen nagy odamondások: az persze nagyon megy, mint a lájk-nyomás. És minél inkább képtelennek bizonyulunk az érdemi cselekvésre, annál inkább csak a lájknyomás megy.

 

Mint a mellékelt ábra, az idei Világgazdasági Fórum mutatja, a Davosban évtizedek óta összegyűlő elitek szellemileg bizonyára nem tudnak felnőni a paradigmaváltás feladatához. Gazdaságilag meg már vélhetően rájöttek, hogy ha kevésbé drámai egyenlőtlenségekkel növelnék a vagyonaikat a középosztály és a szegények rovására, ha jóval többet osztanának vissza (például ha Macron visszahozná az eltörölt vagyonadót – ami a fő mumus a nép szemében), akkor is legfeljebb csak néhány évet nyernének a neoliberális világrend teljes összeomlásáig.

 

Ehelyett inkább még gátlástalanabbul folytatják azt, amit eddig, és ez logikusan felgyorsítja a forradalmi, illetve kaotikus folyamatokat.

 

A francia fronton már vesztésre áll az elitek osztályharca, és elég hamar bedőlhet máshol is, például az amerikai és brit rozsdaövezetekben. A posztmodern globalizáció neokoloniális rendszere már nemcsak a harmadik világban jár éles társadalmi feszültségekkel és környezetcsonkítással, hanem az alsó középosztály lecsúszásával fenyeget a fő gyarmatosító országokban is: tehát mára

 

a társadalom és különösen a vidék jelentős része a globális gyarmatosítás korábbi haszonélvezőjéből annak kárvallottja lett.

 

Ez robbant a sárgamellényes lázadással. Visszaút vagy kiút pedig sem a klímában, sem a földrajzi expanzióban, sem a világgazdaság egyéb vélt tartalékaiban nincs ezen a globális rendszeren belül. Nincsenek már új, meghódítható, gyarmatosítható kontinensek: nem csak a bolygón, hanem lassan a digitális térben is bezárul a globális gyarmatosítás köre, az e-bizniszek és mindenféle startupok lufija hamar kipukkad. Ha pedig nincs expanzió, nincs látványos növekedés, azt ez a rendszer tragikus válságként éli meg, mert minden mutatóját az elvárt gazdasági, pontosabban financiális növekedésre építette. Eddig.

 

Ki vállalja a felelősséget?

 

A globalizáció különféle kritikusai számára tehát önmagában nem túl jó hír és egyáltalán nem megoldás, hogy Davos idén elég egyértelműen azt mutatta, hogy már a nagy globális-neoliberális összeesküvés sem a régi, sőt: rendszere már a legmagasabb szinten sem működik. 

 

Mert amíg nincs élhető-fenntartható alternatíva, addig beláthatatlan következményekkel járhat ennek a világrendnek az összeomlása, a bolygófogyasztói társadalom csődje, ami persze egy percig sem indokolja a fenntartását, csak ideje lenne sokkal komolyabban és sürgetőbben foglalkozni valódi alternatívák állításával.

 

Most már

 

végképp nem mutogathatunk másokra, hogy ott a csúcson, Davosban vagy akárhol majd hátha megoldják helyettünk a globális problémákat: ma már evidens, hogy ezt várnunk illúzió. Senki más nem oldja meg helyettünk, amit nem kezdünk el mi magunk megoldani,

 

saját környezetünkből kiindulva és koncentrikus körökben kiterjesztve kollektív felelősségeink körét a régiónkra, az országra és a világra.

 

Ha mi is beérjük jól hangzó nyilatkozatokkal, mint a Világbank vezetői, az már nagyon kevés lesz. Többek közt azt is mielőbb egyértelművé kellene tenni, hogy a jelenlegi gazdasági, politikai és kulturális vezetés gyakorlatilag sehol sem képviseli sem a bolygó érdekeit, sem a mi érdekeinket.

 

Előbb-utóbb észre kéne vennünk, hogy minden polgáron láthatósági mellény van, és mindenki felelős mindenért. Igen, mindenért.

 

Olvasnál még Kardos Gábortól? Itt megteheted! Vitatkoznál vele? Ide kell kattintani!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Most, hogy a Kvartal 95 alapítója maga lett Ukrajna elnöke, a stúdiónak találnia kell valakit, aki parodizálja majd. Ki tudja, akár még te is lehetsz az!

Tovább növelte előnyét a brit Konzervatívok vezetéséért vívott harcban a londoni expolgármester, a vitába új színt vivő Rory Stewart kiesett.

A bécsi szocdemek így tanítanák meg a kutyatartás alapjait. Szerinted kéne hasonló intézkedés itthonra is? Szavazz!

Bár már régóta ígérgetik ennek a három országnak, hogy beléphetnek a schengeni zónába, az Európai Bizottság illetékes biztosa most azt mondta: tényleg hamarosan Schengen-tagok lehetnek.

A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő mátrai szénerőművet azért záratná be a szervezet, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legtöbb széndioxid-kibocsátást lehessen megspórolni.

A hét kérdése

Itt a nyár, itt a strandszezon, itt az idő elámulni azon, hogy hol tart még mindig a magyar gasztronómia. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Buda mellett, és még mindig van rá jegy! Június 19-22.

A borzalmas név ellenére is érdemes újragondolni mindazt, amit erről az unalmasnak tűnő fajtáról tudni vélünk. Június 22.

A Piacok Napján az Erzsébet tér egy hatalmas közösségi piaccá változik, idén már 6. alkalommal, június 23-án.

JazzTM, július 5-7. között Európa 2021-es kulturális fővárosában. Elég erős lineuppal, a közelben!

Tanúság? Cinkosság? Kortárs művészek fejtik meg a pannonhalmi főapátság galériájában. Egész nyáron!

Ezt is szerettétek

Hogy történt a rendszerváltás? Mit kell tudni a prágai gólemről? Milyen bosszúra készül az Álmok Fejedelme? Könyves Kálmán!

Valerij Pekar szerint az egész nyelvtörvényügy csak egy háborús ország átmeneti problémája. Interjú.

Amikor mi olyan speciálisnak érezzük magunkat, nem árt elmenni egy magát ugyanúgy meg- és feltalálni igyekvő másik volt szocialista fővárosba.

Ellenőriztük, mennyire vannak képben az emberek azzal, hogy kikre is lehet szavazni. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás