Huawei-ügy: Kína szerint „erkölcstelen” az amerikai vád

Szerző: Hutter Marianna
2019.01.29. 09:35

Kína ígéri: ki fog állni a kínai cégek érdekei mellett, a Huawei szerint pedig magyarázat nélkül utasították vissza az amerikai hatóságok, hogy beszéljenek a céggel kapcsolatos vádakról.

Huawei-ügy: Kína szerint „erkölcstelen” az amerikai vád

Hagyja abba a méltánytalan elnyomást Amerika! – így reagált Kína külügyminisztériuma a Reuters szerint arra, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium két ügyben is vádat emelt a Huawei kínai óriáscég és pénzügyi igazgatója, Meng Van-csóu ellen hétfőn. A vádak között szerepel banki csalás, kereskedelmi titkok ellopása és hatóság félrevezetése.

A kínai külügyi tárca amellett, hogy aggodalmát fejezte ki az amerikai vádak miatt, hangsúlyozta azt is: határozottan ki fognak állni a kínai cégek érdekei mellett. A Guardian pedig azt írja az ügyről, hogy Kína ipari és informatikai minisztériumának egy vezető tisztviselője, Wen Ku

úgy kommentálta az USA vádjait újságírók előtt: azok „igazságtalanok és erkölcstelenek”.

Maga a Huawei csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy szerintük hiába tettek erőfeszítéseket arra, hogy megbeszéljék a vádakat az amerikai hatóságokkal, ők ezt magyarázat nélkül visszautasították.

Mint arról az Azonnali korábban írt, a Huawei körül december elején kezdett forrósodni a hangulat, amikor Meng Van-csóu-t – aki a Huawei alapítójának a lánya – őrizetbe vették a kanadai hatóságok az Egyesült Államok kérésére, mondván: a vállalat megsértette az Irán elleni szankciókat. Később pedig nem könnyítette meg a kínai óriáscég dolgát az sem, hogy Lengyelországban őrizetbe vették a Huawei egyik alkalmazottját kémkedés gyanújával,ami miatt az ország még azon is elgondolkodott, hogy betiltsa a cég termékeinek használatát az állami szférában.

Ugyanakkor Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta az Azonnali kérdésére a múlt heti kormányinfón, hogy a magyar kormány nem lát biztonsági kockázatot a Huawei kapcsán. Ettől függetlenül a nemzetbiztonsági bizottság tájékoztatást fog kérni az ügyben a szakszolgálatoktól.

FOTÓ: Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek