+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Kulcsár Árpád
2019. január 24. csütörtök, 19:04
A bíróság szerint visszaélt a hatalmával, a belügyminiszter meg azt mondja: ne a bíróság határozza meg az olasz bevándorláspolitikát.

A Reuters azt írja, hogy Olaszországban a minisztereket érintő ügyekre specializálódott különleges bíróság vádemelést kér Matteo Salvini olasz belügyminiszter ellen, mivel nem engedett 150 menedékkérőt partraszállni Szicíliában. 

 

Az ügy egyszer már megjárta a bíróságot, de akkor az ügyészek nem emeltek vádat, mondván, hogy az ügy politikailag motivált. Most azonban a  bíróság újra akarja nyitni az ügyet.

 

„Három és 15 év közötti szabadságvesztést kockáztatok, mert nem engedtem be az illegális bevándorlókat Olaszországba. Nem jutok szóhoz” – írta ki Salvini a Twitterére. „Felteszem a kérdést az olasz népnek, hogy maradjak-e én a miniszter, és gyakoroljam a jogaimat és kötelezettségeimet, vagy hagyjam, hogy egy bíróság határozza meg a bevándorlási politikánkat?” – tette fel a kérdést.

 

Ahhoz azonban, hogy Salvini szembenézzen a bírósággal, a római szenátusban fel kell függeszteni a mentelmi jogát, ott azonban pártja, a szélsőjobboldali Liga, és az Öt Csillag Mozgalom van többségben.

 

Az eredetileg augusztusban megnyitott nyomozásban Salvinit hatalmi visszaéléssel gyanúsítják,

 

amiért megtagadta a migránsok egy csoportjának partraszállását. Salvini azóta megismételte, hogy többé nem fogadja el egyetlen civil szervezet hajója kikötését sem, amely menekülteket szállít, hiszen Olaszországba már nagyon sokan érkeztek. 

 

Salvini a német Sea Watch szervezet hajójától azóta is tagadta már meg a kikötést, a szicíliai Palermo balközép polgármestere viszont közölte, hogy szívesen látja a Sea Watch hajóin érkezett migránsokat.

 

FOTÓ: DNA India

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A születésétől siket Lee Duck-hee-ben senki sem hitt, amikor profi teniszkarriert álmodott magának. Ő az első siket, aki ATP-teniszmeccset nyert.

Négy fordulót kellett várni, hogy valakinek igazán szemet szúrjon a magyar lakosságú 16 ezres délvidéki város szurkolótábora.

A brit miniszterelnök szerint a kötelező vámhatár sérti az országa szuverenitását, és inkább modern technológia használatával oldaná meg.

Francia kollégájához látogatott az orosz elnök: a két vezető oda-odaszúrt egymásnak, Putyin a sárgamellényes tüntetések miatt kritizálta Macront.

Most éppen „bébi-Trumpnak” nevezte az olasz belügyminisztert az amerikai filmsztár. Meg odaszúrt egyet többek között a magyar kormánynak is.

A hét kérdése

Egy 34 millió forintos adakozás még bőven nem elég, de nekünk van pár ötletünk arra, hogy mivel lágyíthatná meg Tiborcz szeretett nemzetünk szívét!

Azért ide elnéznénk

A lassú élet ideálja mentén alkotó értékteremtők bemutatkozása a Balaton-felvidéken augusztus 18-án.

Ha a tűzijáték helyett inkább angol metalcore-ra csapatnád, augusztus 20-án a Dürerben a helyed. Vendég: Inhale Me.

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás