Komolyan, az embernek egy Szávay István hiányzik

Kulcsár Árpád

Szerző:
Kulcsár Árpád

2019.01.23. 09:38

Sneider Tamásnak nem a Hír TV-t kellene perelni, hanem azt mondani, hogy gyerekek, ilyen idióta voltam fiatalabb koromban, azóta benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy származásból fakadóan senkit nem érdemes támadni. Egy fenét teszi mindezt.

Hogy mi, te csak most találkozol ezzel a szöveggel? Ez azért van, mert még nem jár neked a Reggeli fekete, az Azonnali hetente háromszor érkező hírlevele! Kattints ide, és járni fog!

Sneider Tamás Jobbik-elnök ellen beindult a szélsőjobboldali média. Egészen érdekes, hogy

azok, akik folyamatosan kisemmizett és szerencsétlen, a szegénység, a háborúk, vagy csak a jobb megélhetés reményének okán útra kelők ellen nap, mint nap rasszista uszításokat követnek el, most azon háborognak, hogy egy ellenzéki párt elnöke antiszemita.

Meglehetősen szelektív tehát mindez, és természetesen a karaktergyilkossághoz jó sok köze van.

Persze tudjuk, hogy már másként működik a világ, hogy a szélsőjobb már nem úgy szélsőjobb, mint a harmincas években volt, lejárt a vén Le Penek, Csurkák, Vadim Tudorok szavatossága, helyettük vannak új, jólfésült nácik, pardon, új jobboldaliak, etnicisták (ami tetszik), és a zsidógyűlölet már nem fér bele a képletbe.

Szóval ebben a történetben ennyi a csavar, mondhatni, hogy pont a Hír TV csinálja, amit csinál. Viszont az, hogy megírja Sneider feleségének náci karlendítős történetét, abban semmi kivetnivaló nincs, a közszereplők – legalábbis politikailag – mindig is felelősek voltak azért, amit a nyilvánosságban és azon kívül tesznek. A Hír TV most éppen azt csinálja, amit a sajtónak csinálnia kell, ha birtokába kerül egy ilyen felvétel, ugyanis a problémát igenis mediatizálni kell: Magyarország legerősebb ellenzéki pártjának vezetője egy volt bőrfejű, aki soha nem határolódott el a múltjától.

Mert Sneidernek bizony ezt kellett volna csinálnia, nem a Hír TV-t perelni, hanem azt mondani, hogy igen, gyerekek, ilyen idióta voltam valamikor fiatalabb koromban, azóta benőtt a fejem lágya, és rájöttem, hogy származásból fakadóan senkit nem érdemes támadni. Egy fenét teszi mindezt, ehelyett perel, és eszébe sem jutna, hogy bocsánatkérés híján a lemondás marad az egyetlen járható út neki.

Komolyan, az embernek egy Szávay István hiányzik, aki főt hajt, és háttérbe vonul.

Már látom is a kommenteket, amiket emiatt fog kapni az Azonnali: bomlasztjuk az ellenzéki egységet, biztos a Fidesz ügynökei vagyunk, blábláblá. Nem, csupán annyi van, hogy én pont úgy gondolom, hogy iszonyatosan veszélyes egy látensen antiszemitába vetni a bizalmat, és az ellenzéknek nagyon hangosan el kellett volna határolódnia Sneidertől.

Tudom, mostanság divat azt gondolni, hogy helyezzük pragmatikus alapokra a politizálást, hogy annak pusztán stratégiai erőt biztosítsunk, de akkor ne legyen morális minimum sem? És úgy tűnik, az ellenzékben nincsenek elhatárolódások, csak a nagy büdös csönd van, és pontosan emiatt lesz szűkebb értelemben a Jobbik, tágabb értelemben a teljes néma ellenzék egy szinten a Fidesszel. Mert ha az embertárssal szembeni gyűlöletben – amely morális kategória –, nincs különbség, akkor miért feltételezné bárki, hogy az ellenzék más morális kategóriában lenne, mint a Fidesz?

Ráadásul a Jobbik csöndje jó nagy pofon a néppártosodásnak. A bárányok bundája alól kilóg a náci farkasfarok.

A legmókásabb az volt, amikor Volner János, akit mostanság imád a kormánymédia, ejnyebejnyézett egyet Facebookon, mondván, hogy na, most akkor kicsinálják az elnököt, mint ahogyan Szávay Pistinek is mennie kellett, és ezzel beteljesedik Vona Gábor és Szabó Gábor terve, és Stummer János lesz a Jobbik új elnöke.

Na, ezt nevezik félelemnek. Mert amennyiben az összes antiszemita elhagyná végre a Jobbikot, akkor lassan, nagyon lassan el lehetne hinni nekik, hogy a Momentum és az LMP mellett ők is a politikai centrum koncán kívánnak marakodni.

Olvass még több cikket Kulcsár Árpádtól az Azonnalin, a hírlevelünkre pedig iratkozz fel itt!

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek