Csúnya szavakról

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2019.01.22. 08:54

Az agresszió hiánya egyben az érdekérvényesítő képesség hiányát is jelenti. Egyikkel sincs tapasztalat. Nem tudja az ország elitje, hogy mit is kéne csinálni. Ez súlyos szocializációs válság, amelytől az újabb generációk egyre inkább mentesek.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Kezdjük azzal, hogy egy 18 éves hajadonnak mindenki megmondhatja. Tekintélyelvű társadalom vagyunk, negyvenes éveikben járó hölgyek és hatvanas éveikben járó urak teljes felhatalmazást éreznek arra, hogy a kislányt helyre tegyék.

Ha őket próbálná meg helyre tenni valaki, akkor gondosan megvizsgálnák, hogy az illető a csípési sorban hol áll. Ha nem sokkal feljebb, akkor epés válaszok következnének, elősorolva a saját érdemeket (két gyerek, bronzérem a nemzetközi énekes-sakk bajnokság regionális fordulójában, alacsony sorszámú tagkönyv, előrehaladott, ám jól palástolt alkoholbetegség, népművészet ifjú mestere cím, ilyenek), felhánytorgatva a másik gyengeségeit (a szomszéd rendszeresen kezelgeti a feleségét, a gyerekek két apától vannak, korábban másik fajta tagkönyve volt, vén alkesz pöcs), végül egyenleget vonva pedig erkölcsi győzelem hirdetése következik.

Nyilván egy gimnazista, akinek még nem volt ideje alaposan elrontani mindent – beletörni a hétköznapokba, elviselni egy kis elnyomás-megalázást, cserébe alattomosan hátba szúrni valakit –, ebben a játékban csak a kacsa szerepét kaphatja, nem a sörétes puskáét.

Szóval nyomor ez a javából, legfeljebb nem veszik észre az atyai-anyai tanácsok és aggódások adói, hogy életkortól és fizikai állapottól függetlenül, amit előadnak, az a káráló öreg tyúk szerepe.

De nézzük a tartalmát annak, amit előadnak!

Csúnyán beszél, és ez verbális agresszió. Való igaz. Írtam már korábban arról, hogy a tekintélyelvű rendszerek, így a NER is, igyekszik minden szálat széttépni, amely a társadalom sűrű szövetének kiépüléséhez vezethet. Egy ilyen sűrű szövetben ugyanis szolidaritás van, és ahol rendszeresen van szolidaritás, ott bizalom is kialakul, ahol pedig szolidaritás és bizalom van, ott csökken a függőség a központtól, és ezáltal előbb vagy utóbb, de mindenképpen megjelennek a politikai túlkapásokkal szembeni védekező reflexek.

Itt alapvető különbség van a Kádár-kor és a NER között, Kádár idején ugyanis kontrolláltan, de engedtek valamiféle kis civil életet, még ha súlyosan eltorzított formában is. Ezt az eltorzítottságot nyögi egyébként azóta is az ország, és pont a mostani gimnazisták generációja tud rajta majd változtatni, hacsak tömegesen ki nem vándorol, amire sajnos jó esély mutatkozik.

A NER teljesen meg akar szüntetni minden ilyesmit, nem ad pénzt holmi táncikálásra és danolászásra, mint Kádár tette. A NER rendszerében felülről jön a pénz, egyéneknek jön a pénz és kizárólag „kaparj kurta, neked is jut” alapon. Senkinek nem érdeke koordinálni senkivel, ellenben mindenkinek érdeke versenyezni mindenkivel. Zéró összegű játszmákkal teli a társadalom, mindenki csak a másik rovására tud előrébb jutni vagy akár a felszínen maradni.

Ez már önmagában nagyon sok agressziót eredményez. Ez az agresszió gátolja meg például nagyobb ellenzéki pártok megalakulását, hiszen már egy közepes pártban is természetesen előfordulnak világnézeti- és érdekkülönbségek, még akkor is, ha az alapokat illetően nagyjából mindenki egyetért. Ilyenkor pedig jön az agresszió, a „menjen a picsába” szlogenek. Még inkább, ha az alapokat illetően (pl. egy-egy politikus személyének szerepével kapcsolatban) sincs egyetértés.

Ez az agresszió gátolja szélesebb társadalmi összefogás kialakulását, és azt, hogy a nép beálljon valaki vagy valakik mögé. Ez a gyökere a tüntetések „politikamentesség” és „erőszakmentesség” szlogenjeinek, a tömeg nem annyira békevágyból, mint inkább irigységből nem akarja, hogy Gipsz Jakab felmenjen a színpadra és ott magát vezetőnek kiáltsa ki. Ha ugyanis ez bekövetkezne, akkor a nép arra számít (nem biztos, hogy alaptalanul), hogy Gipsz Jakab majd a népharagot kihasználva elfoglalja azokat a pozíciókat, mint most Orbán, és akkor majd ő lesz a fő agresszor.

Meglehet, hogy ebből az agressziós spirálból Gandhi módjára ki kellene válni, csak ezt akadályozza, hogy itt az agresszió nem vérbe fojtott szipolylázadások formájában van jelen, hanem beleette magát a mindennapokba, ezért vezetünk a krónikus betegségekben minden statisztikát.

Szépen beszélni!

Ez volt a Kádár-kor egyik legfontosabb jellemzője. Akkor is jelen volt az agresszió, ugyanakkor az egész rendszer igyekezett ezt a felszín alatt tartani. Az akkori szocializáció része az, hogy a tévében kimérten, helyes hangúlyozással és kiejtéssel beszélnek. Este 11 óra előtt semmilyen műsorban semmilyen csúnya szó nem hangzik el. Meztelen, vagy bármilyen testi szükségletét kielégítő ember nem tűnik fel. A parasztok kizárólag ízesen beszélnek, népdalokat énekelnek és napcserzette arcukkal nézik, amint kikel a vetés. A gyári munkások közösen nézik Kocsis és Fischer műsorát a komolyzenéről, a gyerekek pedig nem verekednek, hanem vidáman lógnak a cicás és az űrhajós mászókáról. Cigányok nincsenek.

Az ezen szocializálódott értelmiséget, akik mostanában mentek vagy mennek nyugdíjba, nagyon könnyű megbotránkoztatni és még könnyebb önelemző köldöknézegetésre rávenni. Hiszen neki, az ország eszének nem szabad csúnyán beszélni. Nem szabad még agresszióra sem agresszióval felelni. Életének ugyan része a hétköznapi agresszió, de legalább megvannak a kis szigetek, a színház, a koncert, a kiállítás, ahol nincs agresszió. Ahol nem beszélünk csúnyán. Valóban, az agressziótól távol szocializálódva az agresszió borzasztó dolog.

Viszont az agresszió hiánya egyben az érdekérvényesítő képesség hiányát is jelenti. Egyikkel sincs tapasztalat. Nem tudja az ország elitje, hogy mit is kéne csinálni.

Senkinek sincs vele tapasztalata. Azt látja, hogy van egy olyan erő, amelyik gátlás nélkül és tudatosan agresszív, és van egy csomó kicsi társulat, amelyik még abban sem tud megegyezni, hogy mi az az érdek, amelyet érvényesíteni akar. És ha meg is egyezne, nincs meg az a mérce, hogy ennek érdekében mit szabad és mit nem.

Ez súlyos szocializációs válság,

amelytől az újabb generációk egyre inkább mentesek. Már az LMP-nél is voltak ennek nyomai, csak azt a pártot olyanok vezették (pl. Schiffer András), akik a belvárosi terráriumban lettek felnevelve, és akik olyanok, mint Bastiano Joao Coimbra de la Coronilla, hogy mindössze egyszer emelték fel életükben a hangjukat – azt is néhány szem eper miatt.

A Momentumnál, illetve a Jobbik néhány fiataljánál már az látszik, hogy ennyire sem akarnak a nyolcvanas években érlelődött szabályok szerint játszani, mivel felfedezték (akárcsak húsz évvel előttük Orbán Viktor), hogy ez hosszú távon a bevezetőben is említett tekintélyelv érvényesüléséhez vezet, vagyis ki kell várniuk, míg beleöregszenek és beletörnek abba a szerepbe, ahol már megmondhatják.

Fiatalság, bolondság, mondhatnók egy öreg színikritikus modorában, ám sajnos többről van szó. Ennek a Blankának és generációjának nagyjából a következő háromból kell választania: 1) beledöglik, mint a korábbi generációk 2) lelép 3) ha nem akar lelépni, akkor viszont tesz valamit. És ez a generáció azt látja, hogy tüntikéléssel, tiltakozással nem lehet itt semmire sem menni. Már minimális agresszióval viszont nagyon sokra. Sajnos vagy szerencsére az a jövő, hogy a következő generációk egyre kevésbé lesznek hajlamosak az elfojtásra. És ez jó dolog. Ugyanis mi azért is félünk ám agressziótól, mert úgy szocializálódtunk, hogy csak olyan ember mondja társaságban, hogy baszd meg, aki kést is hord magánál.

Sokan félünk attól, hogy ha teret nyer a verbális agresszió, akkor előbb-utóbb fizikai agresszió fog következni. Ez valós veszély. Viszont ez nem a mostani gimnazisták hibája. Tetszettünk volna forradalmat csinálni vagy egyéb módon a felgyülemlett agressziót levezetni.

Az agresszió tüzét napról-napra táplálják, mert ez a rendszer politikai érdeke, a magas, de kontrollálható szint. Abban a pillanatban ugyanis, hogy ezt nem kontrollálják, hanem jön és kidühöngi magát, nagy baj lesz.

Ezt a nagy bajt nem biztos, hogy el tudjuk kerülni.

Lehet hogy tisztítótűz lesz, lehet, hogy csak sima terror. Bár... ugyanannak a dolognak a két arcáról beszélünk. De lehet, hogy nem lesz, és továbbra is daganatokat nevelünk majd az elfojtott agresszióból. Akárhogy is lesz, nem a gimnazistalány hibája lesz. Inkább drukkoljunk neki, hogy legyenek sokan és egy kis bazmegezéssel és gecizéssel megússzuk. Mert ha ők is elfojtják, abból vagy nemzethalál lesz, vagy vidám esték lángoló autókkal és lámpavasról lógó emberekkel. És a forradalom nem válogatja ki a szépen beszélő embereket, abban a lángban mindenki égni fog.

Utána majd jó lesz, de én inkább kihagynám.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek