Huszonöt éve a politikában: Silvio Berlusconi Forza Italiája pénteken negyedszázados

Huszonöt évvel ezelőtt született meg az olasz politikát megváltoztató Forza Italia párt. Berlusconi huszonöt évvel ezelőtt egy elegáns, ötvenes éveiben járó médiavállalkozó volt: azt ígérte, hogy hasonlóan sikeressé teszi Itáliát, mint ő maga. Balosok és liberálisok is hittek neki.

Az olasz politikai élet összeomlott az 1990-es évek elejére. Az a politikai szerkezet, amely a második világháború utáni Olaszországot meghatározta, a hatalmas kereszténydemokráciára mint majdnem örök kormánypártra és a kommunistákra mint majdnem örök falra festett ördögökre épült. A kereszténydemokráciát elvitte azonban a korrupció: a párt 1992-re harminc százalék alá zuhant, a Tiszta Kezek feltárásai pedig egyre több politikusukat buktatta le. Közben a maffia megölte a palermói főügyészt, az ország gazdaságilag és politikailag lejtmenetben volt. A kereszténydemokraták 1993-ra gyakorlatilag megszűntek: az új párt nem tudta a régi hatalmát visszanyerni.

Közben a baloldal is összeomlott: a szovjet rendszer megszűnésével az olasz kommunisták ideológiai alapjukat és pénzcsapjaikat is elvesztették. A hajdan erős kommunista párt gyors léptekben szociáldemokratizálódott, de utódpárti mivolta ugyanúgy rányomta egész későbbi (Matteo Renzi megjelenéséig tartó) történetére a bélyegét, mint az MSZP-re a kádári örökség.

Berlusconi, aki építési vállalkozásaival nem mindig tisztán szerzett jövedelmét médiavállalkozásokba, majd az AC Milan megvételével a sportba fordította át, már 1992-től látta: eljöhet az ő ideje.

A Berlusconi-család tulajdonában lévő Il Giornale napilapon keresztül próbált meg hatni a politikára: támogatta Bettino Craxi szocialista kormányfőt, aki végül a büntetőügyei elől Tunéziába menekült, a lapot pedig a Tiszta Kezek mozgalma, az olasz ügyészek és bíróságok ellen fordította.

Szimpatizált milánóiként az észak-olasz szeparatizmussal is, amelynek a 80-as évektől saját pártja volt: a Lega Nord. Berlusocni a Legában gondolkodott mint lehetséges politikai otthonban, de támogatta Gianfranco Fini neofasiszta politikus terveit is.

1993-ra belátta, hogy nem valaki és valami mellett száll be a politikába – hanem önállóan, egy saját mozgalommal. 1993 végére a fociszurkolói klubok mintájára kiépítette a Forza Italiát az egész országban, közben valamennyi sajtótermékének, tévécsatornájának kiadta a jelszót: innentől egy irányba lehet csak politizálni.

Ezzel Berlusconi egy óriási médiabirodalmat állított pártja szolgálatába: a Forza Italia sikere ennyiben tényleg a régi olasz állam elleni lázadás győzelme volt. Az embereket sikeresen a korrupciós ügyeket feltáró ügyészek és bírák ellen fordította, és közben a lakosságot az addig az olasz nemzet alapját adó RAI tévétől átfordította a saját sokkal színesebb és szexistább csatornái felé.

Hivatalosan negyedszázaddal ezelőtt e napon, azaz 1994. január 18-án alakult meg a Forza Italia párt. A párt sikeresen szólított meg számos elvárást, érzelmet.

Liberális kiábrándult értelmiségieket és északi jómódú polgárokat tudtak ezzel elérni. Közben viszont igazságosabb, szociálisabb Olaszországot ígért, amely kommunista és neofasiszta füleknek is jól csengett. A jobboldaliaknak pedig az antikommunizmust kínálta: hiába múlt ki éppen akkor a kommunista párt, Berlusconi a kommunistákkal riogatta végig az egész kilencvenes éveket, és az olasz igazságszolgáltatás mögött is rendre a kommunisták összeesküvéseit látta.

Mindeközben pedig ezt a sokrétű, sokféleképpen érthető és ezért népszerű programot addig nem látott színes-szagos papírba csomagolta: Forza Italia-himnusz, félmeztelen táncos lányok, pompa, glamúr – Berlusconi médiamágnásként tudta, mivel tudja igazán elérni az olaszok lelkét.

1994. január 26-án Berlusconi a tévécsatornáin szózatot intézett az olaszokhoz: bejelentette könnyfakasztó érvekkel, hogy elindul a következő parlamenti választásokon a Forza Italia élén. Akkor már csak két hónap volt hátra a választásokból: a március végi voksolást a Berlusconi Forza Italiájára és a Lega Nordra épülő jobbközép koalíció majdnem 42 százalékkal nyerte meg a balközép pártokat összefogó Progresszív Szövetség előtt.

Berlusconi pedig kormányfő lett, amivel végleg lezárult a második köztársaság kora. Nem csak Berlusconi hirtelen felívelése, a gazdaságból történő átugrása jelentett választóvonalat, de először alakult Rómában olyan kormány, amelyben északi szeparatisták és neofasiszták is helyet kaptak.

Berlusconi első ciklusa nem tartott egy évig se. 1995 januárjában megbukott, 2001 és 2006, majd 2008 és 2011 között tudta ismét megszerezni a miniszterelnökséget (vagy ahogy az olaszok mondják: a Minisztertanács elnöki posztját).

De a politikát ő határozta meg, ha nem volt hatalmon, akkor is

Valóban megváltoztatta Berlusconi az olasz politikát?

Stílusban, nyelvezetben mindenképp – egyben előrevetített mai folyamatokat. Az a populizmus, amit ma olyan sokan elemeznek, Olaszországban már 1994-ben megszületett. Eleve: az olasz politika sokszor előrevetít folyamatokat, amelyek csak később szöknek szárba Európában – ezt láthatjuk a legújabb populizmus, a grilloizmus kapcsán is.

De az olasz politikát a hatalmas innovatív potenciál mellett Tomasi di Lampedusa A párduc című regényének híres mondata is jellemzi: „ahhoz hogy semmi se változzék, sok mindennek meg kell változnia”.

Berlusconiban tehát nem csak a nagy megújítót lehet látni, de azt is, aki az olasz politikai rendszer összeomlása, a korrupciós perek sorozata közben sikeresen akadályozta meg a korrupció által átszőtt „mély állam“ összeborulását. Bedőltek ugyan a struktúrák, új nyelvezet jött – de

de a függöny mögötti világ éppen azért tudott változatlan maradni, mert Berlusconival tényleg minden megváltozott a színpadon.

Berlusconi mostanra már kiöregedett, új populisták jöttek: Beppe Grillo és Matteo Salvini. Mindkettőjükhöz – de főleg Beppe Grillohoz – hasonlóan pozitív reményeket fűznek, fűztek sokan, mint egykoron Berlusconihoz.

Ma Berlusconi jelenti már a régi világot, amelynek díszleteit Salvini és főleg Grillo letolná a színpadról. Azonban a nagy színpadátrendezés megint nem ígér lényegi változásokat – vagy ha igen: csak rossz irányba.

Ezt Berlusconi észre is vette, ezért harcol annyira Grillo ellen, és ezért akarja visszahozni Salvini Legáját a jobbközép táborba. És persze azért is, mert tudja: ő már a színpad mögött tud szerephez jutni, híveinek többsége átállt a Legához,

Berlusconi talán utolsó nagy fellépése a májusi EP-választásokon jön el, amin az olasz jöbbközép élén akar bevonulni a brüsszeli parlamentbe. Éppen azért, hogy ne engedjen utat azoknak, akik a változás alatt a színpad mögötti világ lerombolását értik. Annál ugyanis Berlusconi azért megfontoltabb politikus.

FOTÓK: Silvio Berlusconi / Facebook