Sztrájkolnának-e az emberek, és mit szólnak hozzá, ha más sztrájkol?

2019.01.17. 18:00

Vajon sztrájkolna egy krisnás szerzetes vagy Jehova egyik tanúja? Valóban szükség van a most szombati útlezárásokra, vagy inkább valami pozitív dolgot kéne csinálni, mondjuk lángost sütni vagy kapálni? Körbekérdeztünk Budapesten.

Szombaton folytatódnak a Munka törvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült módosítása elleni megmozdulások. Hogy pontosan kik, hol és milyen formában fognak demonstrálni, itt gyűjtöttük össze

Sztrájk ugyan most hétvégén még nem lesz, ám több szakszervezet már megkezdte ennek előkészítését. Például a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete sztrájkbizottságot alakított, míg a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete bejelentette, hogy országos sztrájkot hirdetnek a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetével. De vajon az emberek részt is vennének egy sztrájkban?

Volt, aki rávágta, hogy feltétlenül, más pedig szívesen részt venne benne, ha nem kéne dolgoznia. A krisnásoknál és Jehova tanúinál azonban nem aratott osztatlan sikert az ötlet.

A legtöbben általában egyetértenek azokkal, akik sztrájkolnának, azonban találkoztunk olyannal is, aki szerint ez az egész kabaré, és inkább valami hasznosat kéne csinálni, mondjuk lángost sütni vagy kapálni.

Habár a sztrájkra még várni kell, szombaton azonban bőven találkozhatunk nem csupán a fővárosban, hanem vidéken is útlezárásokkal, forgalomlassító megmozdulásokkal. A legtöbbeket azonban ezek az akciók nem fogják zavarni, vagy legalábbis megoldják, hogy kikerüljék.

„Hát max megyek gyalog!” „Nekem mindegy, vidéki vagyok”

– ilyen, és hasonló érvelésekkel találkoztunk.

Nézd végig az összes választ a videóban!

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek