+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Techet Péter
2019. január 16. szerda, 07:43
A kormányzó Osztrák Néppárt egy tényleg hatalmas néppárt, több mint hatszázezer taggal és számos érdekkel, értékközösséggel. A párt, amely eddig keresztényszociálisnak és proeurópainak hitte-hirdette magát, sokszor nem tud könnyen megbarátkozni Sebastian Kurz dinamikus stílusával és neoliberális politikájával.

Hohenems Ausztria legnyugatibb csücskében fekszik, már majdnem a svájci határon. A tizenötezer fős városkát, ahol az alpesi házakat jómódú polgáremberek vagy parasztok lakják, nem lehet éppen holmi baloldali fellegvárnak nevezni. Nincsenek balliberális értelmiségiek, „menekültsimogató“ aktivisták, balos kávéházak vagy intézmények, a város nagy része vallását gyakorló katolikus, a városi tanács többségét a Szabadságpárt (FPÖ) és a Néppárt (ÖVP) adja. Van azonban menekültpárti tüntetésük: tavaly óta minden vasárnap több százan tüntetnek a mai napig egy helyi néppárti politikus szervezésében a menekültek mellett.

 

Vorarlbergben vagyunk, ahol a baloldalnak sohasem volt esélye – de a kemény idegenellenességnek se. A tartományt irányító ÖVP-nek sok tekintetben nem tetszik, amit Bécs, azaz az ÖVP és az FPÖ alkotta osztrák kormány tesz.

 

A papi reverenda feketéje

 

A vorarlbergi ÖVP jobban ragaszkodna a párt keresztényszocializmusához, amit azonban Sebastian Kurz mintha a fekete színnel együtt kidobott volna.

 

Csakhogy az ÖVP tényleg egy igazi néppárt. A nyolcmilliós Ausztriában több mint hatszázezer tagja van: a különböző paraszt- és gazdasági szövetségek, iparkamarák, nőegyletek és hasonlók révén a Néppárt minden más ellenfelénél jobban be van ágyazódva az osztrák társadalomba,

 

a tartományi szervezetek pedig eleve nagyon nagy önállósággal rendelkeznek a bécsi pártközponttal szemben.

 

A Fidesszel ellentétben, amely egyfajta bolsevík típusú „élcsapatra” és Orbán személyére épül, az ÖVP mindig is nagyon sokféle érdekből, erős emberből állt össze – gyakorlatilag emiatt nem tudott a párt országosan egy-egy erős embert állítani. Ami a pártot összekötötte, az a keresztényszociális eszmeiség volt, amelyet némi konzervativizmus, klerikalizmus, liberalizmus és néhol még monarchizmus színesített.

 

A keresztényszocializmus az osztrák politikatörténet három nagy „táborának” az egyike – a szocdemek („vörösök”) és a nemzeti liberálisok („kékek”) mellett. A papok reverendájának színe után e tábort hagyományosan „feketének” gúnyolták, ide tartozott amúgy Bécs nagysikerű, antiszemita polgármestere, Karl Lueger ugyanúgy, mint Ausztriát a náciktól egy autoriter rendi állammal megvédeni akaró Engelbert Dollfuß.

 

A két világháború közötti időszakot a vörösökkel folytatott sokszor szó szerinti harcaik határozták meg – éppen ezért látták be a második világháború utánra, amikora habsburgiánus és sztálinista unszolásra elfogadottá lett az önálló osztrák nemzet koncepciója, hogy kezet kell nyújtani az ellenfélnek.

 

A hidegháborús, semleges Ausztria sikere nagy részben a két nagy „tábor”, a feketék és vörösök kiegyezésére épült, amely akár nagykoalíciós kormányzásban is megjelent.

 

A harmadik, a nemzeti liberális „tábor“ náci múltja miatt sokáig a szélre szorult, igazából Jörg Haider tudott belőlük ismét nagy ellenfelet csinálni.

 

Az ÖVP feketeként a konzervatív, katolikus társadalomképet képviselte, de keresztényszociálisként elfogadta a vörösök által támogatott jóléti államot, amely Ausztriát a mai napig a skandináv államokkal azonos szintre (tehát például a németnél jóval magasabbra) helyezi. Az ÖVP mögött álltak az iparkamarák a saját érdekeikkel, a vörösök mögött a szakszervezetek az övéikkel – és gyakorlatilag a törvényhozás sokszor tényleges áttevődött ezen ún. „szociális partnerek“ közé.

 

Az ÖVP-ben mindig volt egyfajta elégedetlenség, amiért hiába is ők a legnagyobb párt, a vörösök mögött állnak országosan, és egy jobbos gyomornak akár túlságosan is széles jóléti államot (ennek megfelelően magas adókkal) építenek ki. Alois Mock, az ÖVP legendás elnöke már a nyolcvanas évek végén kiugrott volna az FPÖ mellé, hogy egy tisztán jobboldali kormány alakulhasson, ami amúgy a Bécsen kívüli Ausztria mentalitásához közelebb is állna.

 

MATRICA: „VIGYÁZZ, CSAPDA! AKI KURZRA SZAVAZ, AZ ÖVP-RE SZAVAZ!”

 

A bravúr végül Wolfgang Schüsselnek sikerült 1999-ben: hiába zuhant be harmadik helyre az ÖVP ekkor, ő összeállt az FPÖ-vel, és harminc év után újra ÖVP-s kancellára lehetett nyugati szomszédunknak.

 

Schüssel mellett azonban igen hamar kiderült, hogy egyrészről az osztrák társadalom nem akar neoliberális reformokat, másrészről az FPÖ haideri szárnya dilletantizmusával és korruptságával igen hamar elvesztette választói bázisát. 2006-ban visszállt a „rend”: nagykoalíció a vörösök és a feketék között egy vörös kancellárral.

 

Az ÖVP számos pártszervezete, parasztszövetsége, iparkamarája, tartományi lobbija egyáltalán nem ellenezte a nagykoalíciót, mert az kiszámítható stabilitást, biztos beleszólást nyújtott nekik is – azt pedig elviselték, hogy a kancellárt nem ők adhatják.

 

Jönnek a fiatalok

 

Sebastian Kurz azonban nem ebből az ÖVP-s világból jön: a tipikus ÖVP-karrierutakkal ellentétben ő nem valamilyen parasztszövetségben vagy iparkamarában szocializálódott, az ő háttérbázisa a párton belül sokszor lesajnált, akár komolyan se vett ifjúsági szervezet, a Junge ÖVP volt. Mivel az egyetemi világban eleve gyenge az ÖVP, az ifjúság nem a párt fő fókusza.

 

Kurz tehát nagyon fiatalon egy olyan terepre került be, amely ugyan a párton belül nem bírt nagy jelentőséggel, de ahol (talán éppen ezért) hamar és könnyedén tudott karriert és hátországot építeni.

 

Huszonhárom évesen már az egész szervezet elnöke lett. Ráadásul ő bécsi volt, ami ismét nem egy tipikus ÖVP-terület: az ÖVP-sek főleg a Bécsen kívüli tartományokban erősek. Kurznak az ÖVP számára eleve nyerhetetlennek számító Bécsen belül az ÖVP egyik legérdektelenebb szervezetében könnyű dolga volt előrejutni – viszont ő sikeresen tudott ebből a helyzetből igen hamar belépni az ÖVP nagyjai közé. Huszonöt évesen már integrációs államtitkár – akkoriban migrációpárti, „cool“, urbánus imidzset vitt –, huszonhét évesen pedig már külügyminiszter.

 

Közben pedig mindenhová vitte magával a Junge ÖVP-ben összekovácsolódott galerijét: embereket, akik az ÖVP-hez képest nagyon fiatalon kerültek be a nagypolitikába, és mindezt kizárólag Kurznak köszönhették. Míg egy tipikus ÖVP-s politikus úgy szocializálódott előtte, hogy kijárta a parasztszövetségi, iparkamarai vagy tartományi ranglétrát, kiismerte a különböző érdeket, egyensúlyozott a különféle helyi nagyurak (ÖVP-s nyelvezetben: „hercegek“) között, 

 

Kurz és csapata gyorsan és önerőből száguldott előre, mindenféle helyi szöszmötölés és kompromisszum nélkül.

 

Ráadásul a Junge ÖVP mindig is – pláne Bécsben – az aranyifjúságé volt: mégha nem is nagypolgári, gazdag környezetből jöttek (Kurz is egy átlagos bécsi család gyereke, a nem elitnek számító tizenkettedik kerületben nőtt fel), coolnak, yuppienak akartak tűnni.

 

Ők azok a felhajtott galléros joghallgató fiúk és lányok, akik fekete Hammerrel csapatják (vagy leginkább: csapatnák) a bécsi éjszakában.

 

2010-ben amúgy konkréten ez is volt a Kurz-féle bécsi ÖVP üzenete.

 

ÖVP slimfit fazonban

 

Kurz, amikor átvette a pártot, gyakorlatilag a Junge ÖVP-ben megismert módszereket alkalmazta: nem elmerülni helyi kérdésekben, nem elveszni az érdekek és belső szervezetek hálójában, nem engedni megerősödni egyetlen „herceget” sem.

 

Ehhez jött a coolabb imázs: az ÖVP színét, a klerikális feketét a neoliberális türkizkékre cserélték, és a program is ennek megfelelően vett egy erős jobboldali fordulatot.

 

Kurz pedig 2017-ben megszerezte a pártot: azt az ÖVP-t, amelyet addigra majdnem lebénítottak a helyi érdekcsoportok, meg tudta győzni: vagy beálltok mögém, vagy érdekeitekkel együtt buktok el. Amit Christian Kerntől a szocdemek nem fogadtak el, és folytatták a frakciózásaikat, azt az ÖVP belátta: 2017-re Kurz lett a párt elnöke, a párt nevet váltott („Új Néppárt – Kurz Csapat“), új színe és dizájna lett, és Kurz hozta a fiatal, törtető embereit, akik a bécsi Junge ÖVP-ben szocializálódva magasról tettek a helyi erővonalakra, a párt keresztényszocializmusára, és minél hamarabb hatalmat akartak.

 

AZ ÖVP BÉCSI BULIKAMPÁNYA A 2017-ES VÁLASZTÁST MEGELŐZŐ ÉJSZAKA

 

Ezt a 2017-es előrehozott választásokon meg is kapták: Kurz 2002 után ismét a legnagyobb párttá tette az ÖVP-t, lepöckölte magáról a szocdemeket – akik persze nem is akartak volna Kurz mögé másodhegedűsnek beállni –, és összefogott a haideri irányvonalnál sokkal széljobbosabb vezetésű és ideológiájú strachei FPÖ-vel. Kurz-cal együtt pedig számos fiatal, akik vele kezdték a pályát még tizen-, huszonévesen, bevonultak a hatalomba. Ahogy akkor írta a bécsi konzervatív Die Presse: a Junge ÖVP átvette az egész pártot. A mostani Kurz-kormányból a legbefolyásosabb kancelláriaminiszter jön többek között a „Kurz-istállóból”.

 

Kerszoc kritika

 

Azonban a régi, fekete ÖVP-ből – hiába a látványos sikerek – nem mindenkinek tetszik az új irány. Kurz túlságosan neoliberális a szociális politikában, a keresztényszociális gyomornak nem tetszenek se a munkanélkülieket, se a menekülteket érintő kiadáscsökkentései. A párt egyes köreit az is zavarja, hogy az ÖVP, amely hagyományosan a legproeurópaibb párt volt az osztrákoknál, felül az EU-kritikára.

 

Valamint Kurz, aki ezért a „hallgatag kancellár“ nevet is kiérdemelte, nem szól semmit, vagy csak ímmel-ámmal mond valami közhelyet, amikor az FPÖ megint kisodródik szélre: akár a titkosszolgálatok politikai felhasználása, akár a többedik antiszemita vagy idegenellenes kiszólásra.

 

Kurz stratégiáját jól mutatja, ahogy a CEU Bécsbe költözését is kezelte. A tervet ő maga támogatta, találkozott is Soros Györggyel, mindenben kész segíteni is a költözést, de amikor koalíciós partnere, Heinz-Christian Strache FPÖ-elnök, sportminiszter és egyben alkancellár – részben lezsidózva az egyetemet – „vándoregyetemezni” kezdett (a „vándorzsidó” mintájára), nem szólt semmit.

 

Erhard Busek, az ÖVP nagy öregje, akiről tudni lehet, hogy Kurz nem a szíve csücske, a nyáron az Azonnalinak adott interjújában elismerte: Kurz arra törekszik, hogy ne vesszen össze az FPÖ-vel, megadja nekik a kellő tiszteletet és teret. Tény:

 

Kurz maga nem követi az FPÖ számos radikális ötletét, a visegrádi államokhoz se akarna csatlakozni, ő inkább megmaradna egy bécsi úrigyereknek, nem célja kelet-európai hőzöngővé válnia – de egyesek szerint mégsem elég, ha tudjuk, hogy Kurz maga nem széljobbos, mert közben semmit nem tesz az ilyen tendenciák ellen.

 

A kritikát amúgy Busek maga is felvállalja: az Azonnalinak nyilatkozva Fiumében gyakorlatilag lemussolinizte pártja elnökét.

 

A KURZ-KRITIKUS ERHARD BUSEK FIUMÉBEN NYILATKOZIK AZ AZONNALINAK

 

Több más ÖVP-s nagyöreg is kritikus, nem is csak most: Christian Konrad, az ÖVP-közeli Raiffeisen egykori igazgatója a grazi Kleine Zeitungban szintén nyáron azt sajnálta, hogy „az ÖVP már nem egy keresztényszociális párt”. Őt Kurzék menekültellenessége zavarja, szerinte a párt elhagyta a „humanizmust”. Konradot az is kiakasztotta, hogy Kurzék a kelet-európai vendégmunkások otthon maradt gyerekei után kevesebb pénzt akarnak fizetni.

 

A katolikus Caritast vezető Michael Landau atya pedig egyenesen „empátiadeficittel” vádolta meg a katolikusokhoz korábban mindig legközelebb álló jelenlegi ÖVP-t, amiért az meg akarja vonni a tartósan munkanélkülieknek járó minimális segélyt.

 

Kurz gyakorlatilag olyan reformokat akar Ausztriában, amelyekkel a német szocdem Gerhard Schröder 2003 után az Agenda 2010-zel és a Hartz IV-reformmal jelentősen roncsolta a német jóléti államot, amely miatt ma többmillió németnek ugyan van munkája, de nem él meg belőle. (Eleve majdnem hétmillió ember fizetése a szegénységi minimum alatt van.)

 

Nem csak az ellenzéki szocdemek, de az ÖVP keresztényszociálisai se szeretnének ilyen németországihoz hasonló, a neoliberális reformok miatti állapotokat.

 

Heinrich Neisser, a párt egyik nagyöregje, aki a parlament második alelnöke is volt, már 2016-ban arról beszélt, hogy „az ÖVP nem akaszthatja magára a keresztényszociális jelzőt”, pedig akkor még nem is Sebastian Kurz volt a párt elnöke. Az ENSZ Menekültügyi Chartájának elutasításáért pedig Christoph Schönborn bécsi érsek bírálta tavaly az ÖVP-t.

 

 

Kurzé lesz-e az ÖVP?

 

A bécsi liberális Standard napilap mindezeket látva egy hosszú cikkben nézte meg, hogy mit is jelent manapság a keresztényszocializmus, van-e értelme még erről beszélni.

 

Az újság szerint is főleg Kurz-cal és a mögötte álló fiatal, hataloméhes politikusokkal jött el a fordulat: számukra már nem a fekete ÖVP történelme, szerteágazó érdekrendszerei a fontosak, hanem ők egyfajta yuppie-konzervatív generációként akarják az ÖVP-t áramvonalasítani, Ausztriát pedig neoliberálisabbá tenni. A klerikális hagyomány, a keresztényszocializmus porosnak, unalmasnak hat. Ahogy a Standard írja:

 

a feketéből türkizkékre váltott „ÖVP-t neokonzervatívként lehetne besorolni: hatékonyság, teljesítmény, verseny”. Ezek a Kurz-párt fő értékei.

 

Az FPÖ idegenellenessége messze áll tőlük, de taktikai okokból eltűrik azokat. Ráadásul a neokonzervatív gondolkodásmóddal eleve könnyen párosítható egyfajta jóléti sovinizmus, szegényellenesség, ami gyakran a külföldiek és a menekültek – mint valóban szegények – ellen fordul.

 

Az ÖVP teljes bekebelezése mégsem sikerült. A vorarlbergi tüntetések ezt mutatják:

 

egy alpesi, katolikus város – ahol a városi tanácsban egy szem vörös ül csak – főtere vasárnapról vasárnapra megtelik emberekkel, akik többnyire a miséről jönnek, és a Kurz-kormány menekültpolitikája ellen tüntetnek.

 

Vorarlberg persze mindig más volt – ahogy a Tiroler Tageszeitung a jelenséget összefoglalja. A bevándorlás – először zsidóké, majd tiroli olaszoké, később „jugóké” – hozzátartozott az egykoron szegény, elzárt, mára Ausztria leggazdagabb tartományának történelméhez. És a sok olaszos név ma is tanúskodik még erről.

 

E tartományból, amely magát mindig is közelebb érezte Svájchoz, mint Bécshez, jött az osztrák liberalizmus feltámadása: Matthias Strolz vorarlbergi ÖVP-sként és sikeres vállalkozóként innen indította el 2013-ban az NEOS-t, a Momentum osztrák testvérpártját.

 

Nem csak Vorarlbergben kifogásolják azonban sokan az ÖVP változását: a katolikus egyház és körei (főleg a Caritas), a tartományi „hercegek“ és udvartartásaik, az ipari vagy munkavállalói tagozatok mind-mind éreznek érdeksérelmet. Kurznak pedig vigyáznia kell: noha a párt töretlen népszerűsége mellette szóló érv, és nincs is senki, aki csak gondolat szintjén is kihívója lehetne –

 

az ÖVP azért továbbra is hatalmas néppárt, amely nehezen mozdul és mozdítható, és amely saját keresztény-katolikus hagyományát és gyökereit nagyon komolyan veszi.

 

Főleg a nyugati Vorarlberg, Tirol, Salzburg szokott rebellis lenni a párton belül, Alsó-Ausztria pedig eleve nagy súllyal bír, igaz, az ottani „herceg” Erwin Pröll már visszavonult.

 

UNALMAS NAPILAPOS KÉPVÁLASZTÁS: LUFI, UGYE ÉRTITEK, LUFI

 

Ha az ÖVP gyökerei kiszáradnak, Kurz uralhatja ugyan a pártot, amely mára inkább Kurz választási pártja lett – de az ÖVP éppen azért tudta eddig alulról, hallgatólagosan formálni Ausztriát még a vörös kancellárok alatt is, mert az egyháztól a parasztokon át az iparkamarákig mindenütt ott volt. Kurz és körét azonban ez a széttartó szervezet inkább zavarja, hátráltatja.

 

CÍMLAPFOTÓ: Bakó Bea / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A lengyel katolikusokkal is állandóan háborúzó Nergal nem mérte fel igazán, milyen helyre akar bemenni edzeni kicsit, ezért amikor kiderült, hogy nem követi Jézust, hazaküldték.

A cseheknek, a horvátoknak és a lengyeleknek már van top 500-as egyetemük, nekünk még nem jött össze. De ha lenne, melyik lenne az? Szavazz!

Az exminiszterelnök közvetlen kapcsolatban állhatott a Kuciak-gyilkosság állítólagos megrendelőjével, erre válaszul összehívott sajtótájékoztatóján szinte mindenkinek nekiment.

A marokkóiak busás uniós pénzekért cserébe keményebben lépnek fel az illegális bevándorlókkal szemben, részben ez
okozza a csökkenést.

Dél-Franciaországban még mindig legálisak a bikaviadalok, az egyikre pedig az elvileg az állatjogi kérdésekért is
felelős mezőgazdasági
miniszter is elment.

A hét kérdése

Meg lehet még akadályozni? Nem? Kamu az egész? Leszarod? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A lassú élet ideálja mentén alkotó értékteremtők bemutatkozása a Balaton-felvidéken augusztus 18-án.

Ha a tűzijáték helyett inkább angol metalcore-ra csapatnád, augusztus 20-án a Dürerben a helyed. Vendég: Inhale Me.

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás