Zéró toleranciát hirdet a francia rendőrség a sárgamellényesek által elkövetett erőszakkal szemben

Szerző: Bakodi Péter
2019.01.12. 10:03

A hatóságok a múlt hetinél nagyobb és erőszakosabb megmozdulásokra számítanak.

Zéró toleranciát hirdet a francia rendőrség a sárgamellényesek által elkövetett erőszakkal szemben

Ötezer rohamrendőr várja Párizsban a kormányellenes sárgamellényes mozgalom újabb tüntetését – adta hírül a France 24. Michel Delpuech, a francia főváros rendőrfőnöke arra számít, hogy újfent ezrek vonulnak majd az utcára. Megjegyezte:

a demonstrálók előzetes megnyilvánulásai alapján az erőszak újbóli elszabadulását sem lehet kizárni.

A közösségi média különböző felületein százezrek látták azt a felvételt, melyen egy, a tüntetésen résztvevő korábbi profi bokszoló összeverekedik két rendőrrel, és meghátrálásra kényszeríti őket. A videó népszerűsége miatt félő, hogy a férfi magatartása inspirációként szolgálhat a többi tüntetőnek is.

Christophe Castaner francia belügyminiszter egy tegnapi interjúban már előre a tüntetésen résztvevőket tette felelőssé az esetleges erőszakért.

Azok, akik azt gondolják, hogy pár ezer ember megkérdőjelezheti az intézményeinket, rosszul teszik

– tette hozzá.

A november vége óta tartó ellenzéki tüntetéshullám jelentős károkat okozott országszerte. Az útlezárásokkal tarkított politikai akciósorozat eddig 10 halálos áldozatot követelt. Legutóbb karácsony előtt pár nappal vesztette életét egy sofőr, aki a sárgamellényesek által állított blokádba csapódott Dél-Franciaországban. 

A héten jelent meg a hír, miszerint a mozgalom követői az útzárak mellett a Franciaországban telepített sebességmérő kamerák mintegy 60 százalékát is tönkretették. Ennek ugyancsak komoly következményei lehetnek a közlekedés biztonsága szempontjából.

FOTÓ: Instagram / Pierre Destrade

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek