Nem mehet Orbán kormányinfójára az Azonnali

Szerző: Hutter Marianna
2019.01.10. 08:41

A Mérce szerkesztőségét sem engedik be a miniszterelnöki sajtótájékoztatóra.

Nem mehet Orbán kormányinfójára az Azonnali

Hiába regisztrált volna a kivételesen Orbán Viktor által tartott kormányinfóra az Azonnali, a szervezők visszautasították a szerkesztőség regisztrációját.

„Ezúton tájékoztatjuk, hogy akkreditációját a nagyarányú médiaérdeklődésre való tekintettel sajnos nem tudjuk elfogadni”

– hangzott az indoklás.

Az Azonnali úgy tudja, a Mérce regisztrációját is visszautasították, vagyis ők sem kérdezhetnek a miniszterelnöktől, ám a legnagyobb kormánytól független sajtótermékek regisztrációját jóváhagyták. De az Alfahír, a Klubrádió és a Magyar Hang nem mehet. Orbán Viktor egyébként még tavaly ígérte meg az újságíróknak, hogy fog sajtótájékoztatót tartani decemberben, legalábbis erre hivatkozva utasította vissza a válaszadást nekik akkor a parlament folyosóján. Decemberben végül nem lett semmi a sajtótájékoztatóból, úgyhogy ezt pótolja most a kormányfő.

Orbán Viktor tervei szerint ebből hagyomány lesz: mostantól minden év elején tart egy nagy sajtótájékoztatót putyini és netanjahui mintára. Az éves Putyin-sajtótájékoztató, amin az orosz elnök személyes jellegű kérdésekre is válaszolt, legutóbb négy óra hosszú volt – és több, mint 1700 újságíró akkreditált rá. A nagy számú nemzetközi érdeklődés ellenére az oroszok inkább a helyi, általuk jól ismert sajtót szólítják fel kérdezni, 2017-ben csak két nyugati médiacég újságírója tehetett fel kérdést Vlagyimir Putyinnak: az AP hírügynökségé és az ABC-é.

Bár kérdezni a hagyományteremtő miniszterelnöki kormányinfón nem engednek minket, ettől függetlenül Orbán Viktor sajtótájékoztatóját az Azonnali élőben fogja közvetíteni, tartsatok velünk!

FOTÓ: Orbán Viktor / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek