Az ellenzék már nem engedheti meg magának, hogy ne cselekedjen. De mit csináljon?

Szakács András

Szerző:
Szakács András

2019.01.10. 19:08

Akkor érdemes sajtótájékoztatót tartani, közleményt kiadni, nyílt levelet írni, ha ezek mondjuk sztrájkra hívnak fel, és nem lájkolásra a Facebookon.

Azt már korábbi cikkekben bemutattam, hogy a rabszolgatörvény kapcsán mi a két legfontosabb tanulság a Fidesz számára politikai kommunikációs szempontból. Egyrészt kiderült, hogy a sorosozásnak is van határa. Másrészt hosszútávon az ellenzék radikalizálódását hozhatja, hogy a kormányzat a tárgyalókészség és a jogállamiság látszatára se ad már.

Most nézzük meg azt, hogy milyen negatív hatásokkal kell szembenéznie az ellenzéknek.

Az elmúlt hetek eseményei során ugyanis az eddigi legfontosabb eszközüket veszítették el a parlamentben ülő pártok és az azon kívül szerveződő mozgalmak: a nemcselekvés lehetőségét. De mi is az a nemcselekvés?

Politikai kommunikációs szempontból nemcselekvések közé soroljuk a petíciózást, nyílt leveleket, nem kötelező erejű aláírásgyűjtéseket, a beszédeket és a sajtótájékoztatókat. Ezzel ellentétben politikai cselekvésnek tekinthetjük a közösségszervezést (párt, civil szervezet, vagy mozgalom szervezése) a tüntetéseket és a bojkottokat, továbbá a parlamenti szavazásokat. A nemcselekvés (sajtóközlemények írása) azért is kedvelt eszköz, mert kevés időt, energiát emészt fel – igaz, nem feltétlen igényel kevesebb pénzügyi forrást –, de gyorsan és sokszor ismételhető bármilyen témában (sajtótájékoztató).

Viszont az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a politikai nemcselekvéseknek is fontos szerepük van a politikában. A kérdés csak az, hogy fel vannak-e töltve tartalommal? Egy sztrájkról (politikai cselekvés) szóló sajtótájékoztató (nemcselekvés) például tájékoztatja a társadalmat, és az információ hatására további szereplőket ösztönözhet a sztrájkhoz való csatlakozáshoz, azaz a politikai cselekvésre.

A probléma jelenleg a kiüresedett nemcselekvés: a sajtótájékoztatók pluszinformációt már nem tartalmaznak („a kormány korrupt”), politikai cselekvést nem határoznak meg („lájkold, ha egyetértesz”), nem ösztönöznek rá.

A helyzetet pedig súlyosbítja, hogy amikor pedig esély nyílik arra, például a rabszolgatörvénnyel kapcsolatos tüntetések során, hogy tartalommal töltsenek meg egy sajtótájékoztatót, az ellenzéki pártok egy idő után a cselekvésre nem ösztönző összefogásról kezdenek el beszélni. A termék (összefogás) és a nemcselekvés eszköze (sajtótájékoztató) nem támogatja a politikai cselekvést, tehát a tüntetéseken való részvételt, az aktív politizálást.

De a kiüresedés nem csak az ellenzéki pártoknak köszönhető. A kormánypártok is tisztában vannak ugyanis a nemcselekvés hasznosságával, hiszen támogatni és erősíteni lehet vele a politikai cselekvést, mert jól láthatóvá teszi azt. A kormánypártok ezért az elmúlt években ellehetetlenítették és értelmetlenné tették a parlamenti munkát. Az ellenzéki módosító indítványokat leszavazzák, a bizottsági munkát blokkolják, szűkítve ezzel az ellenzék megszólalási lehetőségeit. A népszavazást mint lehetőséget hol fizikailag, hol pedig jogi eszközökkel blokkolják. Az olyan médiafelületek száma is folyamatosan csökken, ami hírt ad az ellenzéki politikai cselekvéseiről és nemcselekvéseiről.

Változás azonban csak hosszútávon várható, ugyanis fel kell készülni arra, hogy rövid távon – ha kudarcba fullad a rabszolgatörvény elleni tiltakozás – még az eddiginél is jobban lebénulhatnak az ellenzéki pártok.

Ugyanis ismét egyértelműen látszik, ami már 2010 óta egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok szimplán a nemcselekvés eszközével nem tudnak több szavazót bevonzani, tehát azt nem folytathatják. A cselekvő politizálástól viszont elszoktak, fel kell pörögniük újra ezen a téren, ez pedig időt fog igénybe venni. Dacára ugyanis a cselekvést követő pozitív visszajelzéseknek, az ellenzék ismét visszatért a nemcselekvéshez: sajtótájékoztatókat tart az összefogásról, Szanyi Tibor nyílt levelet ír, Puzsér Róbert videókat és Facebook-bejegyzéseket posztol.

A váltás a rossz reflexek lassú kikopásán túl még azért is lesz hosszú, mert a politikai közösségeknek és a holdudvarnak is át kell alakulnia. A cselekvő politizáláshoz értő és azt megvalósító politikusoknak és politikai kommunikációs szakembereknek kell döntési pozícióba kerülniük, akikből most – ahogy ebben a cikkben korábban  már kifejtettem – éppen hiány van a pártok háza táján.

Olvass még több cikket Szakács Andrástól az Azonnalin!

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek