+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. január 9. szerda, 19:03
Klasszikus filmélményből keveset ad a Brexit: The Uncivil War, viszont úgy mutatja be a hülyeségalapú politika győzelmét, hogy közben a szavazókat sem nézni idiótának.

Még a rettentően felgyorsult 2010-es években is meglepő gyorsasággal készült el a Brexit: The Uncivil War, ami címének megfelelően az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről szól. Mivel a népszavazás csak 2016-ban zajlott, az elvileg idénre tervezett kilépésről pedig azt sem lehet eldönteni, egyáltalán megtörténik-e, még egy dokumentumfilm is meglepő lett volna a történetről, nem hogy egy olyan tévéfilm, aminek Benedict Cumberbatch a főszereplője. 

 

Az HBO saját gyártású produkciója nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy valós szereplőkkel és nagyrészt

 

tényleg megtörtént helyzetekkel és létező emberekkel próbálja végre kontextusba helyezni az egész lavinát elindító népszavazást, rajta keresztül pedig azt az új típusú politizálást, ami jól láthatóan egyre nagyobb teret kap. 

 

A történet adott, bár Magyarországon kevesebben ismerik a főszereplőt: a Cumberbatch által megformált Dominic Cummingst megbízzák a kilépéspárti kampány megszervezésével, az öntörvényű zseni pedig szakítva az eddig bevált módszerekkel ráveszi az ország arra fogékony részét, hogy a szakítást válassza az Unióval. Bár leginkább karikatúraszerűen megjelennek olyan figurák, mint Boris Johnson vagy a bevándorlózással a piszkos munkát megkapó Nigel Farage, Toby Haynes filmje az egész kilépést Cummings zsenijének tulajdonítja. 

 

A Brexit: The Uncivil Wart két szemmel lehet nézni, az ítélet pedig ettől függően eltérő: ha filmként nézzük, akkor Cumberbatch zsenijén kívül egy közepes minőségű politikai drámát látunk még a kis költségvetéshez képest is unalmas képekkel, ráadásul teljesen lineáris történettel. Van egy nagyon okos guru, aki már az elején tudja, hogy megnyer egy népszavazást, és ezt meg is nyeri.

 

Aki tehát valami feszültséget keres vagy nagyon izgalmas karaktereket, az jegelje a filmet.

 

Viszont aki kicsit jobban átlátná a brexit, rajta keresztül pedig az évtized második felének hátterét, annak érdemes rászánni erre másfél órát. Bár Magyarországról ez nem volt annyira feltűnő, de elsőre ez az egész népszavazósdi leginkább gazdasági kérdésekről szólt volna, a kilépéspártiaknak viszont sikerült átterelni a témát arra, megmaradt-e a brit büszkeség, irányíthatják-e ők a saját életüket, és hasonló lózungok.

 

 

Cummings programjával az újkori politikai kommunikáció két alapköve látható: a közösségi média precíz használata, illetve olyan hülyeségek hangoztatása, amikkel az ellenséget állandó védekezésre kényszerítik.

 

A tények nem véletlenül nem kaptak helyet ebben a programban, hiszen azok se a szavazókat, se a kampányolókat nem érdeklik valójában.

 

A közösségi média szerepét egy választási kampányban már mi is jól ismerjük, de a kilépéspártiak először alkalmaztak egy később a Cambridge Analyticához is köthető céget, akiknek csak és kizárólag az volt a feladata, hogy olyan emberekre célozzanak a sokszor focis nyereményjátéknak álcázott játékaikkal Facebookon, akiket a klasszikus kampányok gyakorlatilag egyáltalán nem érnek el.

 

Ebben a vonalban benne volt a gőgös nagyvárosi értelmiségi attitűd lehetősége, de ügyesen kimozogtak előle a filmkészítők: a kilépéssel leginkább megcélzott, évtizedek óta teljesen az út szélén hagyott potenciális szavazókat

 

sikerült bármifajta lenézés nélkül bemutatni: egyszerű emberként, akikről egyszerűen elfeledkezett az ország vezetése.

 

Ezért pedig nagyon dühösek voltak, ezt a dühöt pedig nagyon jól meg lehetett lovagolni azzal a ígérettel, hogy most visszavehetik az irányítást az életük felett. 

 

A szintén új elemként behozott hülyeséglavinát még ennél is jobban látjuk itthon: a film szerint Cummings legnagyobb dobása a beáralmó törökökkel való riogatás volt, hiszen ha Törökország belép az EU-ba, akkor majd ők árasztják el Londont.

 

Innentől már magyarázhatta az ellenoldal, hogy amúgy Törökország csatlakozásáról épp szó sincs, a vége mégis az lett, hogy kénytelenek voltak a törökökről beszélni.

 

Talán nem kell magyaráznom, mennyire jól ráilleszthető ez a történet arra a magyar közbeszédre, amiben lassan az ellenzéki képviselők kutyáját is meg kell tanítani elugatni, hogy nem akarnak kerítést bontani és betelepíteni százmilliárd migránst. 

 

 

Amit szinte egyáltalán nem sikerült érzékeltetni, az a tények helyett hangerőn alapuló kampányolás legnegatívabb hatása: ahogy azt láthatjuk a populista politika térnyerésével, a kampányok mindenhol szinte háborús helyzetbe torkollnak. A briteknél ez addig fajult, hogy a népszavazás előtt nem sokkal brutálisan meggyilkolta egy kilépéspárti merénylő a munkáspárti képviselő Jo Coxot, de még ez az eset sem tudott csorbítani a Leave.EU üzenetén. 

 

Ismeretterjesztésre ettől a hiánytól eltekintve is nagyszerű a film, aminek még azt is sikerült elkerülnie, hogy túl egyértelmű véleményt formáljon a brexitről.

 

Nem mutatja egyik oldalt sem igazabbnak a másiknál, csupán azt ismeri el szárazon, hogy a kilépéspártiaknál dolgozott egy a többieknél sokkal okosabb ember. 

 

Azt nem tudhatjuk, hogy tényleg Dominic Cummingsnak köszönheti-e a világ azt a hülyeségalapú politikát, amivel nem sokkal a brexit után Donald Trump is a semmiből tudott hozni egy választást, vagy sok ember közös műve az ésszerűség teljes kiiktatása, de ez az eredmény szempontjából mindegy is épp úgy, mint ahogy a brexit végeredménye szempontjából mindegy, mennyire volt szabálytalan a 2016-os kampány.

 

Ha valaki csak tételesen akarja látni, miben különbözik  a modern politika az 1990-es évektől, akkor üljön le, és nézze meg az egyelőre csak az HBO Go oldalán látható filmet.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Magyarország a V4-ek közül a legszemetesebb, de még így is jobban állunk, mint az átlag.

Az Azonnali úgy tudja: a Márki-Zay Péter mozgalmát erősítő Lukácsi Katalin még csak egyéni választókerületben sem fog indulni Szolnokon.

Egy új felmérés szerint az Egyesült Királyságban élő kelet-európai származású diákok többsége bizonytalanságot érez a brexit miatt.

Aki „vitathatatlan” bizonyítékkal áll elő arról, hogy Bielefeld nem létezik, megkapja a pénzt.

2020-tól kezdve három éven át segítenék Marokkót, Etiópiát és Malit, hogy helyi fejlesztésekkel előzzék meg a migrációt.

A hét kérdése

Miből néznéd ki, hogy valójában nem is létezik? Vagy mi az, amiről kifejezetten szeretnéd, hogy ne létezzen? Szavazz, és kiderül, mekkora a klubod!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás