+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Fekő Ádám
2019. január 9. szerda, 19:03
Klasszikus filmélményből keveset ad a Brexit: The Uncivil War, viszont úgy mutatja be a hülyeségalapú politika győzelmét, hogy közben a szavazókat sem nézni idiótának.

Még a rettentően felgyorsult 2010-es években is meglepő gyorsasággal készült el a Brexit: The Uncivil War, ami címének megfelelően az Egyesült Királyság EU-ból való kilépéséről szól. Mivel a népszavazás csak 2016-ban zajlott, az elvileg idénre tervezett kilépésről pedig azt sem lehet eldönteni, egyáltalán megtörténik-e, még egy dokumentumfilm is meglepő lett volna a történetről, nem hogy egy olyan tévéfilm, aminek Benedict Cumberbatch a főszereplője. 

 

Az HBO saját gyártású produkciója nem kisebb feladatra vállalkozik, mint hogy valós szereplőkkel és nagyrészt

 

tényleg megtörtént helyzetekkel és létező emberekkel próbálja végre kontextusba helyezni az egész lavinát elindító népszavazást, rajta keresztül pedig azt az új típusú politizálást, ami jól láthatóan egyre nagyobb teret kap. 

 

A történet adott, bár Magyarországon kevesebben ismerik a főszereplőt: a Cumberbatch által megformált Dominic Cummingst megbízzák a kilépéspárti kampány megszervezésével, az öntörvényű zseni pedig szakítva az eddig bevált módszerekkel ráveszi az ország arra fogékony részét, hogy a szakítást válassza az Unióval. Bár leginkább karikatúraszerűen megjelennek olyan figurák, mint Boris Johnson vagy a bevándorlózással a piszkos munkát megkapó Nigel Farage, Toby Haynes filmje az egész kilépést Cummings zsenijének tulajdonítja. 

 

A Brexit: The Uncivil Wart két szemmel lehet nézni, az ítélet pedig ettől függően eltérő: ha filmként nézzük, akkor Cumberbatch zsenijén kívül egy közepes minőségű politikai drámát látunk még a kis költségvetéshez képest is unalmas képekkel, ráadásul teljesen lineáris történettel. Van egy nagyon okos guru, aki már az elején tudja, hogy megnyer egy népszavazást, és ezt meg is nyeri.

 

Aki tehát valami feszültséget keres vagy nagyon izgalmas karaktereket, az jegelje a filmet.

 

Viszont aki kicsit jobban átlátná a brexit, rajta keresztül pedig az évtized második felének hátterét, annak érdemes rászánni erre másfél órát. Bár Magyarországról ez nem volt annyira feltűnő, de elsőre ez az egész népszavazósdi leginkább gazdasági kérdésekről szólt volna, a kilépéspártiaknak viszont sikerült átterelni a témát arra, megmaradt-e a brit büszkeség, irányíthatják-e ők a saját életüket, és hasonló lózungok.

 

 

Cummings programjával az újkori politikai kommunikáció két alapköve látható: a közösségi média precíz használata, illetve olyan hülyeségek hangoztatása, amikkel az ellenséget állandó védekezésre kényszerítik.

 

A tények nem véletlenül nem kaptak helyet ebben a programban, hiszen azok se a szavazókat, se a kampányolókat nem érdeklik valójában.

 

A közösségi média szerepét egy választási kampányban már mi is jól ismerjük, de a kilépéspártiak először alkalmaztak egy később a Cambridge Analyticához is köthető céget, akiknek csak és kizárólag az volt a feladata, hogy olyan emberekre célozzanak a sokszor focis nyereményjátéknak álcázott játékaikkal Facebookon, akiket a klasszikus kampányok gyakorlatilag egyáltalán nem érnek el.

 

Ebben a vonalban benne volt a gőgös nagyvárosi értelmiségi attitűd lehetősége, de ügyesen kimozogtak előle a filmkészítők: a kilépéssel leginkább megcélzott, évtizedek óta teljesen az út szélén hagyott potenciális szavazókat

 

sikerült bármifajta lenézés nélkül bemutatni: egyszerű emberként, akikről egyszerűen elfeledkezett az ország vezetése.

 

Ezért pedig nagyon dühösek voltak, ezt a dühöt pedig nagyon jól meg lehetett lovagolni azzal a ígérettel, hogy most visszavehetik az irányítást az életük felett. 

 

A szintén új elemként behozott hülyeséglavinát még ennél is jobban látjuk itthon: a film szerint Cummings legnagyobb dobása a beáralmó törökökkel való riogatás volt, hiszen ha Törökország belép az EU-ba, akkor majd ők árasztják el Londont.

 

Innentől már magyarázhatta az ellenoldal, hogy amúgy Törökország csatlakozásáról épp szó sincs, a vége mégis az lett, hogy kénytelenek voltak a törökökről beszélni.

 

Talán nem kell magyaráznom, mennyire jól ráilleszthető ez a történet arra a magyar közbeszédre, amiben lassan az ellenzéki képviselők kutyáját is meg kell tanítani elugatni, hogy nem akarnak kerítést bontani és betelepíteni százmilliárd migránst. 

 

 

Amit szinte egyáltalán nem sikerült érzékeltetni, az a tények helyett hangerőn alapuló kampányolás legnegatívabb hatása: ahogy azt láthatjuk a populista politika térnyerésével, a kampányok mindenhol szinte háborús helyzetbe torkollnak. A briteknél ez addig fajult, hogy a népszavazás előtt nem sokkal brutálisan meggyilkolta egy kilépéspárti merénylő a munkáspárti képviselő Jo Coxot, de még ez az eset sem tudott csorbítani a Leave.EU üzenetén. 

 

Ismeretterjesztésre ettől a hiánytól eltekintve is nagyszerű a film, aminek még azt is sikerült elkerülnie, hogy túl egyértelmű véleményt formáljon a brexitről.

 

Nem mutatja egyik oldalt sem igazabbnak a másiknál, csupán azt ismeri el szárazon, hogy a kilépéspártiaknál dolgozott egy a többieknél sokkal okosabb ember. 

 

Azt nem tudhatjuk, hogy tényleg Dominic Cummingsnak köszönheti-e a világ azt a hülyeségalapú politikát, amivel nem sokkal a brexit után Donald Trump is a semmiből tudott hozni egy választást, vagy sok ember közös műve az ésszerűség teljes kiiktatása, de ez az eredmény szempontjából mindegy is épp úgy, mint ahogy a brexit végeredménye szempontjából mindegy, mennyire volt szabálytalan a 2016-os kampány.

 

Ha valaki csak tételesen akarja látni, miben különbözik  a modern politika az 1990-es évektől, akkor üljön le, és nézze meg az egyelőre csak az HBO Go oldalán látható filmet.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Simicska Lajos Mészáros Lőrinccé vénült tíz év alatt, Jennifer Aniston meg Iggy Poppá. A román elnök száját meg pont elhagyta egy köszönés.

A black metál egyik kultzenekara 2018-ban még csak pár koncertre állt össze, de úgy döntöttek, hogy lemezen is folytatják az összeborulást.

Két nagy nemzetközi sporteseményt is rendeznek az országban hamarosan, így a nagy boltok inkább korlátozták magukat a külföldi látogatók nyugalma érdekében.

A kemény hatósági fellépés ellenére sem csitul a drogháború Közép-Amerikában.

Az USA hivatalosan is kezdeményezni fogja a kínai óriáscég december elején letartóztatott magas rangú vezetőjének kiadatását.

A hét kérdése

Elhunyt Andy Vajna filmproducer, milliárdos, filmbiztos, tévétulajdonos. Neked melyik a kedvenc filmed azok közül, amelyekhez köze volt?

Azért ide elnéznénk

Dé:Nash, Pe$tipatkány és LIL IOM január 24-én lépnek fel.

Milyen a vidék az egyik legjelentősebb magyar képzőművész szemével?
Január 24-én kiderül!

Végig lehet kóstolni az összes hazai furmintot! Február 7-én!

Világhírű természetfotósok képeit lehet megcsodálni február 16-án Budapesten.

Franz Grabmayr osztrák festő képeit állítják ki a régió legmenőbb múzeumában, március 10-ig!

Ezt is szerettétek

Beküldtünk egy igazi székelyt a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai közé a januári kormányellenes tüntetésen.

Mi az, amit nem lehet elvitatni Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől? Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt mindent elmond az Azonnalinak.

Az ellenzék azzal is vádolja, hogy orosz ügynök: a radikális, nem PiS-tag politikus a lengyel-fehérorosz kapcsolatok egyik legaktívabb támogatója.

Az Azonnali bemutatja a tényleges frontvonalakat és a heterogén szerb ellenzéket.

Twitter megosztás Google+ megosztás