Miért vagyunk ilyen depressziósak Közép-Európában?

Szerző: Gerényi Gábor
2019.01.07. 17:32

Balsors akit régen tép? Ki gondolná, hogy a sorsnál egy jóval kézelfoghatóbb dolog az oka annak, hogy boldogtalanok vagyunk? Több jód kell a magyarnak! Jód pedig főleg a tengeri kajákban van.

Miért vagyunk ilyen depressziósak Közép-Európában?

Olvastál már okoskodó írásokat a búsongó magyar néplélekről, fejtegetéseket arról, miért kimagasló az öngyilkossági rátánk, miért a mi fajtánk a föld egyik legboldogtalanabbja? És feltűnt, hogy mennyire átragadt a példa más, velünk élő nemzetiségekre is? Talán megfertőztük őket? A tengerparti népek pedig mind vidámabbak, még ha szegényebbek is. Vajon miért?

Pedig a problémának, úgy tűnik, nagyon egyszerű és régóta jól ismert biokémiai oka van: a szárazföldek belsejében rendszeresnek mondható krónikus jódhiány.

Ez az életfontosságú anyag ugyanúgy körforgásban van, mint a víz: a csapadékkal lehullva bekerül a táplálékláncba, befutja a növény-állat-ember útvonalat, majd ürülve a szervezetekből, a folyók segítségével a tengerekben köt ki, és ott akkumulálódik nagyobb mennyiségben, a tengerek állat- és növényvilágában.

Hiánya az emberi szervezetben óriási rombolást okoz: depressziót, memóriazavart, intelligenciacsökkenést, súlyos pajzsmirigyproblémákat;

a terhes anyák jódhiánya esetén pedig magas kockázattal születik szellemileg károsodott gyermek. Ma a világ népességének körülbelül egyharmada szenved valamilyen mértékű jódhiányban – idehaza pedig a klinikai mérések alapján jóval 90 százalék fölötti arányban vagyunk jódhiányosak. Ez az igazi nemzethalál, nem (csak) a demográfiai katasztrófa.

A jódhiányt mint problémát már legalább egy évszázada kezeli kiemelt problémaként az emberiség, mégsincs túlságosan benne a köztudatban; az étkezési só 1920-as években indult jódozásával (igazából jodidozásával és jodátozásával: ezek a jód ionjai) a kormányok, úgy tűnt, hogy hosszú távon is megoldották a problémát, így az lekerült a napirendről.

Az étkezési divat azonban változott, ma már jóval kevésbé használunk sót, így a probléma hirtelen, alig két-három évtized alatt ismét drámai módon jelentkezik a látható számok szintjén is:

a mérések szerint az átlagos jódkoncentráció a magyar testekben például ez idő alatt megfeleződött. A kétezres években pedig már családjaink alig 16 százalékának konyhájában fedezhető fel valamilyen jódozott sókészítmény.

Most üt be az, hogy nincs tengerünk

A jódozott són kívül a magyarok egyéb jódforrásai még korlátozottabbak: értelmesebb mennyiségben például az egyébként más szempontok alapján sajnos ellenjavallt marhahúsban, vagy például a gombában juthatunk jódhoz, illetve zabbal, spenóttal, tojással vagy babbal is dúsíthatjuk saját jódkoncentrációnkat.

De ezek az étkek a közelébe sem érnek a tenger gyümölcseinek, a közelségükben élő népek ezért elképesztően szerencsések: gyakorlatilag bármit fognak ki a vízből, túlteng benne a jód.

Hering, tonhal, osztriga, lepényhal, rák mind-mind fullosan meg van tömve jóddal – de az igazi jódcsemege az alga, ami a japánok legkedvesebb eledele, a legkülönfélébb elkészítési formákban.

Ebben a növényben van talán a földön a legtöbb jodid, amely éppen a sütés során alakul át valódi jóddá, ezért ez a legeslegjobb jódforrás a szervezet számára. Apropó, melyik nép is él a legtovább? Igen, ők, a japánok, és a tudósok szerint ennek bizony van némi köze a folyamatos egészséges jódbevitelhez.

A problémával természetesen a világ kormányainak jelentős része kiemelten foglalkozik (a '90 óta regnáló magyar kormányok viszont egyáltalán nem), különböző törvények, intézkedések és programok már sok helyen megjelentek, és ezek nagyon-nagyon szükségesek is; de senkinek nem kell várni természetesen az államra, hogy megoldja helyette a saját jódbevitelét.

Ehhez először természetesen érdemes megállapítani azt, hogy milyen mértékű a jódhiányunk – szinte biztos ugyanis, hogy a társadalom több mint kilencven százalékát kitevő veszélyeztetett rétegbe tartozol te is, kedves olvasó.

Testünk jódkoncentrációjára a vizelet jodidtartalmából lehet következtetni, a klinikai tesztnél is vizeletmintából mérik vissza a jodid (még egyszer: ez a jód anionja, ebben a formában ürül jódfölöslegünk a szervezetből) koncentrációját. Nem kell azonban ma már mindenáron orvoshoz mennünk ezért a műveletért, egy nagyszerű magyar tudós, Dr. Köntös Zoltán (aki vegyészmérnök, a kémiai tudományok doktora) egy startup vállalkozás keretében nemrég piacra dobott egy főleg gyógyszertárakban és a weben forgalmazott olcsó kis házi tesztert, amivel reggelente bárki néhány perc alatt megállapíthatja az első vizeletből, mekkora éppen a jódszintje. Mivel a világon ez az első ilyen házi használatra alkalmas készlet, várhatóan elég nagy siker lesz belőle sokfelé.

A témában való elmerülés során természetesen magamon is kipróbáltam az eszközt, kétszer is, és az eredmény elég lesújtó lett: az én testem gyakorlatilag zéró mennyiségű jódot tartalmaz,

ami valószínűleg tényleg elsősorban annak köszönhető, hogy a sót vérnyomásproblémák miatt korábban már teljesen kiiktattam az étrendemből.

Ilyen súlyos esettel már orvoshoz kell fordulni, és ebben sajnos sem a házi, se az üzemi orvosok nem nagyon tudnak segíteni. (Állítólag a Budai Endokrin Központ készült fel a legjobban a problémás esetek kezelésére.) A házi kezelgetés, buherálgatás ugyanis legalább olyan veszélyes: ha túl nagy mennyiségben visszük be a jódot a szervezetbe, ugyanúgy komoly bajokat okozhatunk a pajzsmirigyünknek.

Itt az ideje tehát, hogy a hazai politikai szféra is felfigyeljen erre a szörnyű veszélyre, különben a Sétáló Budapesten pár generációval később csupa szellemileg károsodott zombi fog járkálni, mint a Walking Deadben.

Olvass még több cikket Gerényi Gábortól az Azonnalin!

Gerényi Gábor
Gerényi Gábor az Azonnali egyik tulajdonosa

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek