Már meg is van az első német kancellárjelölt 2021-re!

Szerző: Bukovics Martin
2019.01.07. 16:44

Ha Schulz nem jött be, Scholz talán be fog.

Már meg is van az első német kancellárjelölt 2021-re!

Azzal, hogy Angela Merkel tavaly nyilvánvaló tette, hogy a mostani az utolsó kancellári ciklusa, ismét izgalmassá vált a német belpolitika. Bár jelen állás szerint a következő németországi választás csak 2021-ben lesz, a Merkel nagykoalíciójában ülő szociáldemokrata SPD-ből már előállt valaki, hogy közölje: szívesen lenne kancellár.

Az illetőt Olaf Scholznak hívják, ő most a német pénzügyminiszter, egyben az alkancellár is.

A német belpolitika követőinek mindez nem újdonság: a Frankfurter Allgemeine Zeitung már 2017-ben úgy írt Scholzról, mint az SPD 2021-es kancellárjelöltjéről. A politikus korábban Gerhard Schröder Agenda 2010 nevű, a szocdem kancellár 2005-ös bukását hozó, a szociális államot leépítő reformprogramjának nagy híve volt az SPD főtitkáraként, majd fokozatosan átpozicionálta magát.

2007 és 2009 között kormányzati tapasztalatot szerzett: Angela Merkel nagykoalíciós kormányában volt szociális és munkaügyi miniszter. Innen vonult vissza, illetve pontosabban készült fel még jobban a nagypolitikára: 2009-ben Hamburg főpolgármesterévé választották, ahol óriási lakásépítési programot indított be, külön gondolva az alacsonyabb jövedelműekre. Egészen 2018-ig be is töltötte ezt a pozíciót, amikor a Merkel pragmatizmusát Schröder lendületével párosító politikus Németország pénzügyminisztere és alkancellára lett.

Scholz egy vasárnapi lapinterjúban azt mondta, simán el tudná látni a kancellári feladatokat. „Kramp-Karrenbauer asszony [a CDU elnöke] nemrég azt nyilatkozta, egy pártelnöktől elvárás, hogy be tudja tölteni a kancellári posztot. Ez az alkancellárra is vonatkozik.” Scholz aztán rögtön hozzátette: sem a CDU-ban, sem az SPD-ben nem téma még a kancellárjelöltség. Miközben épp azzá tette egy mondattal előbb.

Nincs kitörő öröm a szocdemeknél

„Az utolsó dolog, amire a nekünk annyira fontos EP-választás előtt szükségünk van, az az, hogy a kancellárjelöltről vitatkozzunk”

– foglalta össze az SPD tartományi vezetőinek többségi álláspontját Sebastian Hartmann, a párt észak-rajna-vesztfáliai elnöke, aki szerint a „pártvezetésnek inkább a fontos dolgokra kellene koncentrálnia”. Stephan Weil, Alsó-Szászország szocdem miniszterelnöke is arról beszélt, hogy még legalább két év van hátra 2021-ig. Az SPD alelnöke, Ralf Stegner eleve pártszavazáson méretné meg az esetleges kancellárjelölteket.

A legkeményebben az ifjúszocik fogalmaztak: „Rossz időzítés, rossz jelölt, rossz módszer” – nyilatkozta Katharina Andres, az SPD ifjúsági szervezetének alelnöke. Ő Andrea Nahles SPD-elnököt tenné meg kancellárnak, hiszen így nem csak a CDU-nak lehet női kancellára, hanem nekik is. A legfrissebb németországi közvélemény-kutatás szerint egyébként a szocdemek nagyon picit erősödni tudtak, a harmadik helyen állnak a CDU és a Zöldek mögött, de így is messze vannak még a tragikus 2017-es választási eredményüktől is:

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek