„A képviseleti demokrácia nem működött az elmúlt 30 évben”

A Hallgatói Szakszervezet tagjai örülnek annak, hogy megjelentek a tüntetéseken az ellenzéki képviselők, de azért felteszik a kérdést, hogy mit csináltak az elmúlt nyolc évben. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar kormánynak német multik diktálják a törvényeket, és jobban örülnének egy fagyizónak, mint egy pártnak.

Az idei tüntetési hullám egyik főszereplői a diákok, akik november óta többször is utcára hívták az embereket előbb a saját, majd a munkásokat és más társadalmi csoportokat érintő problémák miatt. Az egyik ilyen szervezet a Hallgató Szakszervezet névre hallgat, novemberben alakult, és céljául tűzte ki, hogy megszervezze a diákságot, mindezt úgy, hogy szolidaritást fejezzen ki más társadalmi csoportok felé és a munkásokkal összefogva erősítsék a társadalmi érdekérvényesítést. Az eddigi tüntetések közül a legnagyobbak szervezésében oroszlánrészt vállaltak, legutóbb december 13-án. A szervezet két tagjával, Kósa Leventével és Papp Andrással beszélgettünk.

Mi szükség volt a Hallgatói Szakszervezetre? Mi van a hagyományos diákképviselettekkel, mint a hallgatói önkormányzatok?

Kósa Levente: Idén nagy változások voltak a felsőoktatásban, például az Akadémia és a Corvinus átszervezése, a genderszak megszüntetése, a CEU elüldözése. A Hallgatói Szakszervezet onnan indult, hogy volt egy Nem hagyjuk! címmel megszervezett sztrájknap az ELTE Társadalomtudományi Karán: akkor néhány diák úgy gondolta, hogy nyílt fórumot is szervez emellé. Már korábban is benne volt a fejünkben, hogy kellene valami hallgatói mozgalom, mert hatalmas űr van ezen a területen, de amikor a sztrájk megtörtént, akkor látszott, hogy igény is van rá: a Corvinuson is mozgolódtak az emberek, át is jöttek hozzánk többen, ott volt a CEU bezárása, az is kihatott a dologra, aztán meg csődbe ment az ELTE TTK is, és a dékánnak le kellett mondania, mert összegyűlt 500 milliós hiány.

Papp András:

Ez nemcsak magyar sajátosság, ha az amerikai, vagy holland egyetemeket nézzük, akkor egyre inkább jellemző a privatizáció, és hogy a hallgatókat profittermelő gépnek nézik.

Jó, de mi a helyzet a hallgatói önkormányzatokkal, nem elsődlegesen az ő szerepük lenne a diákok védelme?

Kósa Levente: Persze, de mióta léteznek, nem ezt csinálják, lehet, hogy a rendszerváltás után egy-két hónapig lehetett hinni, hogy ezt fogják, de az illúzió hamar szertefoszlott. Nem ismerem a strukturális problémáikat, nem látom át, hogy min kéne változtatni ahhoz, hogy jó legyen, de hatalmas energia kellene ahhoz, hogy megváltozzanak a dolgok, Mi meg teljesen másként közelítjük meg a problémákat, mint egy intézményesített hallgatói szervezet teszi.

Papp András: Igen, és amíg a HÖK betokosodik az egyetemi bürokráciába, és kullog az események mögött, vagy rosszabb esetben falaz a hatalomnak, addig mi nem képviselni akarjuk a hallgatókat, hanem őket akarjuk megszervezni, hogy képviselhessék magukat, és szeretnénk ehhez egy demokratikus struktúrát létrehozni, aminek kereteiben aztán erőt tudnak felmutatni. Ne egy adminisztratív formának legyenek kiszolgáltatva, ami aztán vagy képviseli az érdekeiket, vagy nem – mert általában nem teszi.

Mennyire sikerült bevonni a diákságot a szakszervezetbe?

Kósa Levente: Szervezkedtünk az ELTE TTK-n, majd az ELTE BTK-n, a Kossuth téri Szabadegyetemen, amit a CEU-sok szerveztek, vannak a Corvinusról is diákjaink, de nagyon kezdeti stádiumban vagyunk, nincs még kiforrva a struktúra, ezért most egy közepes méretű csoportként operálunk, és amint lehet, szeretnénk hálózatosodni.

Az a baj, hogy a tüntetések kicsit elvitték az energiáinkat, november végén megalakultunk, aztán jött hat vagy hét tüntetés, ahol délután négytől hajnali egyig kint voltunk, szóval mostanság próbáljuk pótolni azokat, amire akkor nem volt időnk: megteremteni a döntési mechanizmusok működését és  megbeszélni az általános működési elveket; mert hát most munkacsoport formában működünk, és nem így szeretnénk.

Papp András:

Legyenek viták, legyenek jó beszélgetések! Hosszú folyamat az, amíg egy szerves forma ki tudja forrni magát,

Mennyiben van mobilizációs erőtök? Volt tüntetés, amit ti hirdettek meg, de nagyon kevesen jelentek meg rajta.

Kósa Levente: Amire te gondolsz, az egy nagyon sűrű tüntetéssorozat után jött, tüntettünk kedden, csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap, aztán nagyon hirtelen bejelentettük, hogy folytatni fogjuk hétfőn is, inkább szervezési bajok voltak ezzel. Más napokon igenis volt fogékonyság arra, hogy az emberek csatlakozzanak a diákblokkhoz.

Papp András: Sőt, én attól félek, hogy

Kósa Levente: Igen, másba kellene az energiánkat fektetni, mert a médiaszereplés nagyon sokat elvisz ebből. Nagyon jó, máskor ölnünk érte, de most annyira evidens, hogy keresnek a Guardiantől, meg a BBC-től, hogy néha teher.

Nagyon gyakran vannak szlogenek, amelyek a menekültek elfogadását ösztönzik. Nem láttatok ebben kockázatot? Nem épp olyannak tűnnek a társadalmi állapotok, hogy ezt jól fogadnák az emberek.

Papp András: Ami velünk és az egyetemekkel történik, az nem választható el a szociális, lakhatási vagy menekültválságtól: ezek a problémák összefüggenek, és homokba dugnánk a fejünket, ha nem lennénk érzékenyek azoknak a csoportoknak a problémáira, akiket a jelenlegi rendszer sokkal inkább elnyom, mint minket. Volt tüntetés a CEU-ért és az akadémiai szabadságért, de ezek a középosztály ügyei. Ahhoz, hogy sikeres társadalmi mozgalmat lehessen csinálni,

Hogy fogadják a munkások és a szakszervezetek a közeledéseteket?

Kósa Levente: Nagyon-nagyon pozitívan, főleg a szakszervezetek: sokat találkozunk, egyeztetünk, és elfogadnak minket szakszervezetként. Kicsit meg is lepődtünk, hogy ennyire könnyen.

Papp András: Ahhoz a szakszervezeti hagyományhoz akarunk kapcsolódni, hogy hatalmi vagy tőkeérdekekkel szemben emberek és az élet érdekeit képviseljük. Itt is ezt kell tenni, hiszen befektetők által finanszírozott HR-képzést akarnak csinálni az egész felsőoktatásból, mi meg azt szeretnénk, hogy szabadon, autonóm módon tanulhassunk, megszervezhessük magunkat, és ne profittermelő droidként tekintsenek ránk.

Lenne javaslatatok az oktatási reformra? Ha Palkovics behívna titeket holnap, elő tudnátok állni egy tervvel?

Papp András: Lenne egy-két ötletünk, egyelőre inkább csak irányelvek: fontos, hogy maradjon a CEU, létrejöjjön az oktatási szabadság, de minket nem csak ezek érintenek, a diákok jó részének durva anyagi problémái is vannak: kevés a kollégiumi férőhely, egekben vannak az albérleti árak, a forrásokat folyamatosan kivonják, a hallgatók túlterheltek, a tanárok alulfizetettek.

Mit vártok a tüntetésektől?

Kósa Levente: Elvileg januártól életbe léptek a munkatörvénykönyv változásai, és a szakszervezetek azt mondták, sztrájkolni fognak. Azt reméljük, hogy idén újrakezdődnek a tüntetések, és szélesebb körben is, jobban becsatlakoznak a vidéki városok.

Papp András: Tüntetni fontos nyomásgyakorlásként, de dolgozók milliói voltak már a törvénymódosítások előtt is kizsákmányolva Magyarországon évtizedek óta.

Kósa Levente A magyar kormány ugyanis nem védi meg a magyar munkavállalókat, a törvényeket úgy módosították, hogy azok specifikusan a német autóipari nagyvállalatok érdekeit szolgálják ki, mindezt egy erőteljesen multiellenes és nemzetközitőke-ellenes retorika mellett.

A multik nélkül meg munkanélküliség van.

Kósa Levente: Igen, ez létező dilemma, de egyáltalán nincs róla társadalmi diskurzus. Szóval ha a mostani politika mellett a kormány olyan vállalkozói környezet megteremtésére törekedne, ami segíti a hazai innovatív vállalkozásokat, amelyek esetleg majd helyettesíthetik ezeket a multikat, és így átmenetileg kellene csak alájuk feküdni, akkor más lenne a helyzet.

Papp András: Természetes, hogy gazdasági perifériaként függünk a centrumtól, de nálunk van Európa legrosszabb munkatörvénykönyve, legalábbis a munkavállalókra nézve. Nemrég volt hír, hogy a Henkel gyárban 68 órát lehet dolgoztatni az embereket. Elfogadhatatlan, hogy a német vállalatok mondják tollba a magyar munkavállalói törvényeket.

Ennek lenne a Hallgatói Szakszervezet a motorja?

Kósa Levente: Segítünk amiben tudunk, és amennyire tudunk motorja lenni egy ilyennek, olyan tekintetben megpróbálunk.

Papp András: Voltak például ezek a félpályás útlezárások, és voltak, amelyeken kint voltunk. Amennyire tudjuk, támogatjuk őket.

Mit gondoltok, az ellenzéki politikusok rátelepedtek az eseményekre?

Kósa Levente: Ez egy nehéz kérdés. Ők a dolgukat csinálják, és ez lenne a dolguk máskor is. Kicsit azt éreztem én személyesen, hogy olyan szempontból kifulladt a tüntetéssorozat, hogy nem volt már erős tartalmi rész benne, és a spontán kivonulgatás már kicsit hatását vesztette. És itt kapcsolódtak be az ellenzéki pártok: a kunigundás akciójuk szerintem nagyon jó volt, és nagyon hálásak vagyunk nekik érte, jók voltak. Voltak kevésbé erős részei, de így összességében király volt.

A  földre fekvő DK-sokra gondolsz a nem túl erős résszel? Vagy Kunhalmi Ágnesre, amint nekifutott az ajtónak?

Kósa Levente: Nem emelnék ki senkit. Az ellenzék parlamenti akciói is nagyon jók voltak, az adta szerintem az egész lökést a tüntetéshullámnak, és jó lenne, hogyha kitartanának ezzel a formával, és kicsit még magasabb szintre vinnék.

Hisztek nekik? Ha belegondolunk, nem feltétlenül a munkásság és a diákság álláspontját képviselték a múltban hatalmon levő pártok sem. Mennyiben hitelesek nektek ilyen szempontból most az ellenzéki pártok?

Papp András: Szerintem ez nem hit kérdése.

Persze, nekünk nem hinni kell a politikusokban, mi egy érdekképviseleti szervezet vagyunk, és képviselnünk kell az érdekeinket, ahogy nekik is képviselniük kell minket. Hajrá abban nekik, hogy hallgassanak a dolgozókra, hallgassanak a szakszervezetekre, hallgassanak a diákokra, hogy a szimbolikus politizálás helyett figyeljenek az emberek valós igényeire! Ez igazán megváltozhatna nyolc év után. Mi, hogyha bármi ehhez hasonlót tesznek, akkor nagyon támogatjuk őket.

A Hallgatói Szakszervezet hisz a képviseleti demokráciában, és ennek a megoldásaiban, vagy egy rendszerellenes, újbalos mozgalom?

Kósa Levente: Ez egy nagyon nehéz kérdés! Mert valamilyen szinten rendszerellenes, és nem akar a már meglévő keretekben gondolkodni, másrészről meg él ezen keretek adta lehetőségekkel bizonyos esetekben. Én a kettő között helyezném el a dolgot, de expliciten még nem fogalmazódott meg bennünk.

Papp András: Az elmúlt harminc évben

Nekünk az értékrendünk, hogy bázisdemokratikusak vagyunk, mindenki beleszólhat mindenbe, és, nyilván támogatjuk a közvetlen demokráciának az eszközeit, amikor lehet.

TGM meghívásával a tüntetésre mintha ürügyet adnátok ilyen beskatulyázáshoz: rögtön rátok lehet sütni, hogy neomarxista bagázs, anarchista, randalírozó brigád vagytok.

Kósa Levente: Az egyik alapelvünk és alapértékünk az, hogy nem hasonlunk meg a retorikánkban, nem hasonlunk meg a publikációinkban annak megfelelően, hogy a mainstream közeg mit várna el, és hogy mit gondol a dolgokról. És ez TGM-mel tökéletesen így van: nem törődünk azzal, hogy ezzel beskatulyáznak valamilyen szinten,

Papp András: Konkrétan meg lehet nézni, hogy TGM mit mondott a felszólalásában: hogy a dolgozók, a diákok, az értelmiségiek és a nem-értelmiségiek ügye egy és ugyanaz, és véget kell vetni az emberek lenézésének, a nők lenézésének, a dolgozók lenézésének. Ezek nagyon vállalható üzenetek.

Ha jól értem, amennyiben kifulladnak a tüntetések, ti egy hosszabb mozgalomra rendezkedtek be. Hogyan képzelitek ezt el? Milyen kellene, hogy legyen pár év múlva a szervezet?

Kósa Levente: Egyrészt, ezt ki akarjuk terjeszteni, és országos hálózatot kiépíteni, megszerezni a vidéket. Ezt mindenki mondta áprilisban is, hogy menjünk el vidékre, de senki nem ment. A vidéki tüntetések nagyon pozitívan folytak le a vidéki városokban. Nem tudom, Pécsen mikor volt utoljára ezer tüntető együtt. De a kérdésre válaszolva: mindenkinek egy kicsit más van a fejében, viszont, amiben megegyeztünk, hogy egy olyan állandó teret akarunk nyitni, ami képes gyors reakciókra bizonyos kérdésekben, tud tematizálni dolgokat, és képes egy metanarratíva átadására a hallgatóknak. Ez lehet előadások által, posztok által, cikkek által, videók által, amikkel valamilyen szinten minél több egyetemistát be lehetne vonni a politikai-társadalmi aktivitásba.

Papp András: Mi nem csak egy ilyen buta ökölszervezet vagyunk, az egyik alapelvünk az, hogy egyrészt, tartunk belső önképzéseket a saját fejlesztésünkre, és a saját tudáshorizontunknak a tágítására, másrészt, tartunk külső előadásokat is. Az a szakszervezetiségnek egy fontos hagyománya, hogy képezzük magunkat, és képezzük a szélesebb társadalmat is, tehát valahogy egy olyan ellennarratívát kell felmutatni a jelen rendszer szempontjából, aminek híján eddig ezt nem tudtuk meghaladni, sem ellenzékben, sem sehol.

Az Occupynak, vagy Szabad Egyetemnek a megszervezésébe ti is besegítettek, mi a tanulsága, hogyan értékeltétek, mennyire sikerült?

Kósa Levente: -3 fokban, hóban, télben, egy héten keresztül kitartott az Occupy, nagyon jó előadásokat tatottak, mi is ott tartottuk az alapító fórumunkat, abban a kis sátorban, radiátorok mellett, üvöltő széllel. Volt, hogy elment az áram, és akkor gyertyákkal kellett világítani. Az egész iszonyatosan romantikus, és hatalmas fless volt. Másrészt meg nagyon jó embereket ismertünk meg ott, szóval nekem személyesen sokat adott az Occupy Kossuth tér, csomó olyan kapcsolatot kialakított, ami lehet, hogy életem végéig el fog kísérni, és adott egy lökést is a mostani tüntetéshullámnak. Nem maradt Magyarországon a CEU, szerintem az emberek tudták, hogy ez már nem fog sikerülni, így nem is ez volt a cél, hanem létrehoztunk egy teret a Kossuth téren, ahol kapcsolatokat teremthettünk egymás között és másokkal is. Szóval én azt mondanám, hogy sikeres volt.

El tudjátok képzelni, hogy ebből másfajta politikai mozgalom nőjön ki?

Papp András: Azért mi sem egy semmiből jövő szervezet vagyunk, hanem sokat építünk a HaHa (Hallgatói Hálózat) által meghonosított dolgokra, mint a vezetőmentes, bázisdemokratikus működés, vagy a hálózatos működés. Ott egy nagy tanulság volt az egész ország számára, hogy úristen, lehet vezető nélkül működni, lehet hatásos mozgalmat építeni úgy, hogy ez közben nem egy bürokratikus struktúra. Nyilván ez az irány, amit képviselünk, hogy ki kell lépni a saját elefántcsont-tornyunkból, és kapcsolatokat létesíteni, sőt, szolidárisnak lenni a társadalom széles rétegeivel szemben. Ez szerintem egy jó alap, és én örülnék, ha a társadalmi közbeszéd ebbe az irányba menne az elkövetkező években.

Lehet ebből valamikor párt?

Kósa Levente: Most, hogy mondod,

Ha fagyizó lenne, annak örülnél?

Kósa Levente: Annak inkább.

Mi lenne a ti első öt követelések, hogyha ti mennétek be a köztévébe és nem az ellenzéki képviselők?

Kósa Levente: Mindenképpen kitérnék a felsőoktatásra, a felsőoktatásnak és közoktatásnak a kiterjesztésére, hogy anyagilag elérhető legyen.

Papp András: A lakhatási válságra, akár a hajléktalanságtól kezdve, a kollégiumi helyeken át, a nem megközelíthető albérletpiacig. Ebben a dzsentrifikálódó Budapest is benne lenne. Ezeket tematizálni kell, és mindenképp szükséges a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a szociális különbségek csökkentése. Kb. ezeket követelnénk.

A vidéken való terjeszkedést hogyan képzelitek el? Van erre bázisotok, vannak anyagi források?

Kósa Levente: Egyáltalán nincsenek anyagi források. Már most is vannak vidéki tagjaink, akik vidéki egyetemekről jönnek, Pécsről, Győrből, és az a cél, hogy ne ilyen díszfejként körbeutazzuk az országot, és hirdessük a hallgatói szakszervezetet, hanem az ott megalapuló sejtek kapcsolódjanak össze, és egyenlő kapcsolat legyen velük.

Papp András: Volt is már egy ilyen sejtszerű megkeresésünk egy délután, ahol azt mondták, hogy vannak többen is, és szeretnének csatlakozni. De előre kidolgozott tervünk nincs arról, az elején vagyunk még ahhoz.

NYITÓKÉP: Hallgatói Szakszervezet/Facebook