Kilenc politikus, akiről jövőre ismét hallani fogsz

Szerző: Techet Péter
2018.12.31. 07:55

Idén még nem is ismerted a nevét vagy már rég elfelejtetted – a jövő azonban az övé. Az Azonnali mutat neked kilenc olyan politikust, akiről 2019-ben még biztosan hallani fogsz.

Kilenc politikus, akiről jövőre ismét hallani fogsz

AKI BESEGÍT MACRONNAK, HOGY ÖNMAGÁT IS MEGMENTSE

1. Nicolas Sarkozy

A 2012-es francia elnökválasztást elbukó egykori konzervatív államfő igazából sohasem nyugodott bele kudarcába. 2014-ben vissza is szerezte a jobboldali UMP elnöki posztját, amit átnevezett Republikánusokra. És elkezdte a felkészülést a 2017-es elnökválasztásra. Úgy hitte, a jobboldal már mögötte áll.

A Republikánusok előválasztásán azonban – mindenki megdöbbenésére – összesen húsz százalékot ért el, a jobboldal Alain Juppé és François Fillon közül végül az utóbbit választotta jelöltnek a párt. Fillon pedig a 2017-es elnökválasztáson már az első fordulóban elvérzett Emmanuel Macron és Marine Le Pen mögött.

Sarkozy 2017-ben bejelentette, hogy végleg felhagy a politikával, a magánéletére koncentrál. Ezzel szemben az idei év végére, amikorra Macron egyre nehezebb helyzetbe került (a drámaian alacsony népszerűsége és a sárgamellényesek tüntetései miatt), feltűnt ismét a politika hátsó szobáiban.

Először december elején Macronnal vacsorázott, aztán pedig a Nemzetgyűlés macronista elnökével találkozott.

Miközben a Republikánusok válságban vannak, számos politikusuk átállt már Macron mellé, Sarkozy sem az övéit, hanem Macront készül megsegíteni. Egyben önmagát. Sarkozy eszerint még mindig nem törődött bele abba, hogy vége a politikai karrierjének, és Macronék is számítanak rá, mert így a jobbközepet be tudják vonzani. Eric Ciotti sarkozysta képviselő a Journal du Dimanche-nak már kész tényként beszélt arról, hogy a politikus jövőre visszatér. Bár ő se tudta megmondani, milyen szerepben – és azt sem, hogy egyáltalán minek…

HRVATSKA, HRVATSKA, HRVATSKA!

2. Zoran Milanović

A horvát szocdem politikus 2015-ben vesztette el a jobboldallal szemben a választást. Milanović 2016-ban kapott még egy esélyt, de akkor is elbukott. Mára visszavonult, a szocdemeket egy teljesen jelentéktelen politikus irányítja, a párt a harmadik helyre szorult vissza. A horvát baloldal egyik esélye, ha a most formálódó új liberális balközép körül alakul újjá – bár ők se jelentenek ma tíz-tizenöt százaléknál többet –, vagy pedig ha Milanović – akinek van egyfajta tekintélye és népszerűsége, valamint vitathatatlanul politikai tehetsége – visszatérne.

Jövőre államfőválasztás lesz a horvátoknál. Még az is kérdéses, hogy Andrej Plenković HDZ-s kormányfő beáll-e a szintén HDZ-s, de Plenković-tyal ellentétben orbánista Kolinda Grabar-Kitarović mögé. És még nagyobb kérdés, hogy

Milanović visszatér-e összbaloldali államfőjelöltként: neki ugyanis különösen sok esélye lenne, ha a HDZ plenkovićista szárnya és belső ellenzéke megosztottan jelölne.

A fiumei Novi List napilap információi szerint Milanović kész elindulni a választásokon – amennyiben valamennyi balközép és liberális párt beáll mögé. A zágrábi Express hetilap december végi számában pedig a HDZ nagyöregje, Vladimir Šeks azt is elárulta:

Plenković inkább látná szívesen a szocdem Milanovićot az elnöki palotában, mint a mostani párttársát, Kolinda Grabar-Kitarovićot.

AKIT AZ SE ZAVAR, HOGY KÉTSZER LEGYŐZTE ANGELA MERKEL

3. Friedrich Merz

Friedrich Merz nevét legkésőbb 2009 után érdemes volt törölni a memóriából. Az Angela Merkel által 2002-ben legyőzött politikus – ekkor kellett Merkel miatt feladnia a CDU frakcióvezetését – 2009-ben végleg kiszállt a német politikából. Ezután tetemes vagyont gyűjtött össze kétes hátterű cégek felügyelőbizottságaiban. Idén azonban Merkel megingott, és a sértett katolikus öregurak – Wolfgang Schäuble szervezkedésével – Merzet vissza akarták hozni a kereszténydemokrata párt élére. Azonban a mai CDU már más: centristább, nőiesebb, színesebb. Merz egy letűnt világot képvisel, a küldöttek többsége nem adott neki bizalmat.

Merz azonban nem akar ismét elsomfordálni a felelősség elől. Maga jelentette be, hogy valamilyen módon szívesen segítené a CDU-t.

Annegret Kramp-Karrenbauernek pedig – a CDU-tól lassan-lassan eltántorgó, eltántorgott konzervatív vagy neoliberális szavazók visszaszerzésére – szüksége lehet legalább Merz nevére. Ráadásul a CDU egy felettébb nyílt és többesélyes elnökválasztási kampányon van túl, ami után az egység csak akkor állítható helyre, ha egyik tábor, egyik fél sem érzi magát teljesen legyőzve. Jens Spahnnak erre nincs oka, elvégre ő eleve egészségügyi miniszter, ráadásul a CDU új főtitkára is a Spahnhoz közelálló fiatal konzik közül jön.

Merz és az idős urak, valamint neoliberális szavazóik békítendők még ki valahogy. Hogy Merz miniszteri tárcát kap-e (ami Merkel számára nem éppen álmai netovábbja), vagy a CDU-n belül valamiféle posztot (holott a posztokat már most kiosztották), azt nem látni még. Amit viszont látni, hogy Merz ezúttal nem akar lelépni a színpadról. Esetleg a kancellárjelöltségre gyúr? 2019-ben bizonyosan találkozunk még a nevével.

AKI MAJD A LEGVÉGÉN NEVETHET

4. Michel Barnier

Az Európai Néppárt Spitzenkandidatja már megvan: a nem Orbán-, hanem szigorúan magyarellenes Manfred Weber személyében. Igen ám, de egyrészről a Spitzenkandidat-rendszer nem feltétlenül felel meg a tagállamoknak, amelyek nem szeretnék egészen az európai parlamenti erőviszonyokra bízni, ki legyen Jean-Claude Juncker utódja. Másrészről az Európai Néppárt is meg fog annyira gyengülni, hogy nem egyedül határozhatja meg az Európai Bizottság elnöki posztját. Ilyenkor,

amikor politikai válság van, és a tagállamok hatalmi étvágya is nő, egy technokrata, szürke jelölt, aki azonban érti a brüsszeli dörgést, jobban jöhet, mint egy holmi Spitzenkandidat.

Arra fogadhatunk nyugodtan, hogy az Európai Néppárt megmarad az Európai Parlament legnagyobb frakciója. De hogy egyben is marad-e, és hogy Webert teszi-e meg a Bizottság elnökévé, az már nem ennyire biztos. Michel Barnier, aki elég korrekten, de keményen vezeti 2016 óta a teljesen kaotikus és zavaros Nagy-Britanniával szemben a brexittárgyalásokat, ideális jelölt lehet sokak számára.

A francia konzervatív politikus nem egy EU-föderalista álmodozó, egykori biztosként és külügyminiszterként tudja, mi hozható ki a projektból, másrészről a brexittárgyalások során bőven tett szert tekintélyre is.

Ráadásul Angela Merkel német kancellár Manfred Webernek csak annyit ígért meg, hogy támogatja a Spitzenkandidattá válását – az EB-elnökségről hallgatott. Ha végül nem egy német (egy Merkelnek amúgy se fontos bajor CSU-s) lesz így az EB elnöke, Berlin kérhet valami más, szebb posztot. Mondjuk az Európai Központi Bank elnökségét.

BÉCS ÚJ VÖRÖS FŐPOLGÁRMESTERE. FOTÓ: CHRISTIAN JOBST

5. Michael Ludwig

A világ legélhetőbb városának, azaz Bécsnek az élén idén váltotta huszonnégy évnyi sikeres kormányzás után Michael Häuplt Michael Ludwig. A vörös Bécs külső, jobbosabb kerületeinek jelöltjeként győzött a belvárosi kerületek balliberálisaival szemben – ami jó döntés volt, ugyanis Bécsben az SPÖ számára az FPÖ a legnagyobb veszély, amely sikeresen hódít a külső munkáskerületekben és a jugó vendégmunkások között. A belső kerületekben ugyan a Zöldek sok szocdemet elvisznek, de a Zöldekre leadott szavazat nem vész el, mert egy vörös-zöld-koalícióban hasznosulhat.

Ha azonban Ottakring, Favoriten, Simmering vagy Floridsdorf népe átáll az FPÖ mellé, az az SPÖ hatalmát – amelyet Bécsben 1918 óta demokratikusan nem tudott senki sem megtörni – veszélyeztethetné.

Michael Ludwignak persze majd csak 2020 őszén kell a várost megtartania. Vélhetően nem Heinz-Christian Strache lesz a kihívója az FPÖ részéről, a politikus már jól érzi magát az alkancellári fotelben, hanem a neonáci és szerbbarát Johann Gudenus. Ahhoz, hogy Gudenus még csak esélyesként se szerepelhessen mellette, Ludwignak jövőre kell magát bebiztosítania és kiépítenie. Bécs már most teli van a plakátjaival.

NAPOLI LIBERA

6. Luigi de Magistris

Olaszországban a baloldal padlón van. A Demokrata Párt Renzit se lenyelni, se kiköpni nem tudja, miközben a választók már rég kiköpték: a párt Renzi miatt ma már csak tizenhat százalék körül áll; ha pedig Renzi végül elszánja magát egy saját pártra, amolyan olasz DK-ra, akkor az is legfeljebb tíz százalékot szólítana meg.

Eközben a jobbközép negyven százalék felett, a két populista párt (amelyből a Legát a jobbközéphez is hozzá lehet számolni, feltéve, hogy átáll oda) stabilan ötven százalék felett áll. A Demokrata Párt mellett ma a baloldalt az olaszoknál az EU-romantikus Emma Bonino pártja, a többszörösen odakozmált posztkomcsi Egyenlőség és Szabadság pártja és a parlamenten kívüli, aprócska, szélsőbaloldali Potere al Popolo jelenti.

Azaz teljes a halál.

Ebből jelenthetne kiutat, ha az olasz baloldali közélet egyik sikeres figurája, a Nápolyt irányító Luigi di Magristris hívna életre valamilyen mozgalmat – a délolasz várost ma is egy független, szélbalos, civil összefogás élén vezeti. Azt, hogy az európai parlamenti választáson induljon, elvetette, de amint december elején a római Teatro Italiában megígérte: új, széles mozgalmat akar szervezni. Hogy miként és kikből, az még homályos. De az ígéret már annak biztosítéka, hogy de Magistrisról – legalábbis az olasz politika iránt érdeklődőbbek – fogunk még hallani.

A PROGRESSZÍV SZLOVÁKIA ÁLLAMFŐJELÖLTJE. FOTÓ: PETER KONECNY

7. Zuzana Čaputová

A szlovák Momentum, azaz a szlovák-magyar nyelvű Progressziv Szlovákia párt alig startolt el, s máris megszerezte a hagyományosan liberális Pozsony főpolgármesteri posztját. Az ellenzéki, parlamenten kívüli párt, amelyet országosan öt-hat százalék körül mérnek, az államfőjelöltjét is bejelentette már a jövő márciusi választásra: Zuzana Čaputová jogász személyében.

Győzelemre nincs esélye – nem kizárt, hogy a liberális Szlovákia végül Bugár Bélára kell, hogy szavazzon, ha a magyar anyanyelvű politikus jut a második fordulóba egy Smer-közeli vagy fasiszta jelölttel szemben –, de Čaputová jó szereplése újabb löketet adhat a szlovák Momentumnak. A párt pedig a Fico-ellenes jobbközép összefogás egyik kovásza lehet.

AZ AfD ÚJ, SZÁSZORSZÁGI ERŐS EMBERE

8. Jörg Urban

Az AfD mára átvette a vezetést valamennyi keletnémet tartományban. Jövő összel három volt NDK-s tartományban is lesz választás, az AfD a legnagyobb előretörést Szászországban hozhatja, ahol már a 2017-es parlamenti választásokon is az első helyre futott be. Jörg Urban a Leipziger Volkszeitung napilapban ki is adta a jelszót:

harminc százalék feletti eredménnyel az AfD a szász miniszterelnöki posztot célozza be.

Persze lehet, hogy végül összeáll egy egységfront a CDU-tól a Linkéig az AfD ellen – de ez hosszú távon szintén az idegen- és EU-ellenes pártnak kedvez. Ezért hajlanának egyes szász CDU-sok arra, hogy inkább koalíciót kössenek az AfD-vel – de ahhoz, hogy ezt ne a gyengébbik szerepben tegyék, meg kéne legalább az AfD ma még biztosnak látszó elsőségét akadályozniuk.

Az AfD eredménye miatt Jörg Urbanról, a párt szászországi, a Kalózpártból szalajtott elnökéről még fogunk hallani. Ennek egyetlen akadálya lehet: maga a párt, amely már eddig is számos elnökét csinálta ki országosan és tartományi szinten egyaránt. Szászországi (volt) Frauke Petry is, egykori AfD-vezér, akit 2017 őszén elzavartak, de akinek Kék Pártja persze már nem fog sok vizet zavarni. Urban neve azonban még elő fog sokszor kerülni.

JAN ZAHRADIL AZ AZONNALINAK NYILATKOZIK STRASBOURGBAN. FOTÓ: PINTÉR BENCE

9. Jan Zahradil

Jelenleg úgy néz ki: az európai pártcsaládok közül csak a mérsékelten EU-kritikus, szabadelvű és konzervatív pártokat tömörítő Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportjának lesz közép-európai Spitzenkandidatja. Miután a tory-k a brexittel kiszállnak a buliból, ma Jarosław Kaczyński PiS-e és Václav Klaus egykori ODS-e a meghatározó erő. Jan Zahradilt az ODS-t jelölte az ECR Spitzenkandidatjának.

Az Európai Parlament EU-ellenes és EU-kritikus pártjai jelentősen meg fognak erősödni: ma három frakcióban tömörülnek, de

a tory-k és a Nigel Farage-féle UKIP kiszállása után nem kizárt, hogy két – vagy akár csak egyetlen nagy – EU-kritikus EP-frakció marad.

Talán a teljes egység nem elképzelhető, mert mondjuk az ODS nem szívesen állna le nettó szélsőjobbosokkal, mint az FPÖ vagy a belga Vlaams Belang, de az ECR bővítheti tagságát. A magyar választókat a baloldalinak és föderalistának tetsző bérunióval hülyítő Jobbik is – már ha az izraeli magyar kettős állampolgárokat korábban még listázni akaró Gyöngyösi Márton frakcióvezetőnek hinni lehet – az ECR-be tart. Tény: az ECR növekedési potenciálja ma talán a legnagyobb a jelenlegi EP-frakciók közül. Orbán is, ha az Európai Néppárt nagyon összeesik, esetleg egyenesen szétesik, átállhat ide.

Jan Zahradil nevére tehát érdemes lesz odafigyelni – a következő napokban olvashattok is majd vele egy interjút az Azonnalin. Az ODS eleve összekötő kapocs lehet olyan pártok felé – a Fideszen és Jobbikon át a Legáig –, amelyeknek ideológiailag rég az ECR-ben lenne már a helyük. És mivel nem kizárt, hogy

a mandátumok akár egyharmadát is elhozhatják az EU-kritikus erők, az ECR széles választékból halászhat – és a cseh Zahradil vezetésével könnyedén az eddigi páriaszerepből a történések alakítójává, a mérleg nyelvévé léphet elő.

Érdekel, ki az a kilenc politikus, akiről joggal mondhatja az egész világ, hogy ennyik voltak? Itt az Azonnali másik listája!

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek