A „budai Simicska” nekiesett az ellenzéknek

Szerző: Pintér Bence
2018.12.28. 08:56

Az „Orbán egy geci” feliratot Budán terjesztő titokzatos graffitis szerint az ellenzék mémeket lop el, de nem mond semmi lelkesítőt.

A „budai Simicska” nekiesett az ellenzéknek

Aki nem tudta volna, az most megtudja: saját Facebook-oldala van „a budai Simicskának”, avagy az embernek, aki Budán felfújta jó párszor falakra, hogy „Orbán egy geci”. Míg a valódi Simicska nyáron kapitulált és nem is követel jogdíjat a G-napon elhangzott örökbecsű mondatáért, addig budai magyar hangja a minap publikált dolgozatában nekiesett az ellenzéknek.

„Az O1G »mozgalom« (ha nevezhetjük így – bár szerintem nem az, legalábbis én amikor ezt az egészet több, mint másfél éve elindítottam, akkor nem annak szántam, pláne nem ilyen formában, különösen nem ingyen marketingeszköznek ajándékba nektek a semmiért cserébe) egy abszolút alulról szerveződő közösségépítő akció,

amihez ti semmit sem tettetek még hozzá azon kívül, hogy a tüntetéshullámot meglovagolva kiéltétek a szereplési vágyaitokat” – írja.

De ezzel még nem is lenne baja, az embernek, aki néha felfújja a falra, hogy O1G, az viszont nagyon zavarja, hogy az ellenzéki politikusok a figyelmet kihasználva szerinte nem értelmes dolgokról beszéltek, például arról, hogy hogyan tervezik leváltani a Fideszt 2022-ben.

„A budai Simicska” – még egyszer: a névtelen ember, aki alkalmanként felfújja falakra, hogy O1G – ezután

elhatárolódik az ellenzéki politikusok közmédiás akciójától, mivel szerinte az nagyon kínos volt, és a fél internet azon röhög.

Hozzáteszi: ő valóban szeretne párbeszédet kezdeményezni az ellenzék stratégiájáról, és annak ellenére, hogy mindenhova felfújja, hogy „Orbán egy geci”, ő középen áll, és mindkét felet szeretné meghallgatni.

A kommentek között egyébként elárulta, hogy neki van koncepciója a kormányváltásra, amit márciusban fog nyilvánosságra hozni, mert akkor lesz kész.

A teljes posztot itt lehet elolvasni:

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek