+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Bakodi Péter & Illés Gergő & Techet Péter & Bakó Bea
2018. december 28. péntek, 08:02
A történelem idén sem állt meg, sőt. Bebetonozta hatalmát Kína elnöke, az USA elnöke továbbra is porcelánboltba beszabadult elefántként viselkedett, megismerhettük Judith Sargentini nevét, és miközben Merkel megkezdte a taktikus visszavonulását, populista kormánya lett Olaszországnak. Az Azonnali összeszedte a legfontosabb külpolitikai eseményeket 2018-ból.

A fontos 2018-as belpolitikai eseményeket már számba vettük.

 

De mi történt Magyarország határain túl idén? Elmondjuk:

 

9. Hidegháborús krimi 2018-ban

 

Alekszandr Litvinyenko tizenkét évvel ezelőtti meggyilkolása után újfent egy nagy-britanniai száműzetésben élő, kiugrott orosz titkosügynök ellen hajtottak végre merényletet az orosz szolgálatok. A korábban kettős ügynökként tevékenykedő, majd hazaárulásért több éves oroszországi börtönbüntetést követően egy fogolycsere egyezmény keretében brit földre kerülő Szergej Szkripalt és lányát, Juliát eszméletlenül találták egy parkban, Salisburyben március 4-én. Hamar kiderült, hogy mérgezés áldozatai lettek. Az elkövetők egy novicsok nevű, még a szovjet időkben kifejlesztett idegmérget használtak. A brit hatóságok már kezdetben is az orosz kormányt sejtették a merénylet mögött – ezt a Kreml azóta is tagadja –, de bebizonyosodott, hogy az orosz katonai hírszerzés elismert ügynökei voltak a végrehajtók.

 

A mérgezésből az orosz exkém és lánya is felépült, de egy, a méreggel érintkező brit állampolgár életét vesztette. A nyugati világ szinte egyhangúlag kiállt a britek mellet, és összességében vagy száznál is több orosz diplomatát utasítottak ki a Szkripal-mérgezésre válaszul. Magyarország csak egyetlen egy, mint később kiderült, egyébként is kiküldetésének utolsó hónapjait töltő attasét nyilvánított nem kívánatos személlyé. Ez amellett, hogy megerősítette az orosz kormány nyugatellenes céljaival kapcsolatos általános vélekedést, megint csak rávilágított arra is, hogy

 

az Orbán-kormány ugyan nem mer szembemenni szövetségeseinkkel világpolitikai ügyekben, de csak félszívvel áll be a sorba, ha a közös fellépésről van szó.

 

8. Nem ez volt az újságírók éve

 

A sajtószabadság globális visszaesésével párhuzamosan a médiában dolgozók élete is egyre gyakrabban kerül veszélybe. Idén több gyilkossággal, merénylettel és aránytalanul durva hatósági fellépéssel kellett szembenézni olyan újságíróknak, akik csak a munkájukat végezték. Egész Európát megrázta a fiatal szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya kivégzése.

 

Kuciaknak azért kellett meghalnia, mert az akkori szlovák kormány legfelsőbb köreivel szoros kapcsolatot ápoló üzletemberek adócsalási ügyeiről írt.

 

A gyilkosság miatt kirobbanó politikai botrány véget vetett Robert Fico 2012 óta tartó kormányzásának. 

 

Idén történt egy másik, komoly nemzetközi visszhangot keltő újságíró-gyilkosság is. Dzsamál Hasogdzsit, a Szaúd-Arábia jelenlegi vezetésével szemben megfogalmazott éles kritikái miatt száműzetésbe kényszerülő szaúdi újságírót saját hazája isztambuli főkonzulátusán gyilkolta meg egy kivégzőosztag. Hasogdzsi holtteteste a mai napig nem került elő.

 

A szaúdi vezetés kezdetben tagadta, hogy bármi közük is lenne, az újságíró eltűnéséhez, de az erős nemzetközi nyomás és a török hatóságok által folyamatosan nyilvánosságra hozott bizonyítékok miatt kénytelenek voltak beismerni a gyilkosságot, melynek megrendeléséért az országot ténylegesen vezető Mohamed bin Szalman koronaherceget tartja felelősnek a CIA. A gyilkosság igencsak beárnyékolja Szaúd-Arábia nemzetközi kapcsolatrendszerét, de nagyon úgy látszik, hogy

 

az ország geopolitikai és gazdasági szempontokból túlságosan fontos ahhoz, hogy a szimbolikus gesztusokon kívül bármely nemzetközi szereplő is megszakítaná a kapcsolatát Rijáddal.

 

7. Élete végéig Kína elnöke maradhat Hszi Csin-ping 

 

A kínai törvényhozás, az Országos Népi Gyűlés márciusi döntése alapján megszűnt az a Mao Ce-tung négy évtizeddel ezelőtti halálát követően, a kiszámítható hatalomátadás érdekében megalkotott alkotmányos kitétel, hogy Kína elnöke legfeljebb két, egyenként öt éves ciklust tölthet az államfői pozícióban. A jelenlegi kínai elnök, Hszi Csin-ping, így elméletileg haláláig vezető pozícióban maradhat, a Kínai Népköztárság autoriter atyjához hasonlóan. Az államfői teendők mellett a Kínai Kommunista Párt főtitkári (KKP), és a KKP Központi Katonai Bizottságának elnöki posztját is betöltő

 

Hszi Csin-ping már tavaly szakított az évtizedes normákkal, amikor a párt októberi kongresszusán nem jelölte ki az utódját.

 

Sőt, olyan szinten sikerült konszolidálni hatalmát, hogy a nagy alapító Mao Ce-tunghoz hasonlóan ő is név szerint bekerült a KKP pártalkotmányába.

 

A párton belüli korrupció visszaszorításának élharcosaként hírnevet és elismerést szerző Hszi Csin-ping ezzel új irányba vezeti az egyre nagyobb globális szerephez jutó ázsiai óriást. Számos elemző várakozásai ellenére a kereskedelmi kapcsolatok terén mutatkozó nyitottság nemigen csorog át más területekre, az újonnan bevezetett – a legfélelmetesebb disztópiákat megszégyenítő – társadalmi kreditrendszer, az internet egyre keményebb cenzúrájával és a kisebbségekkel szembeni államilag szervezett atrocitásokkal együtt épp a bezárkózást, és az autoriter tendenciák további erősödését vetíti előre.

 

6. És persze folytatódott a Trump-show

 

A botrányhős amerikai elnök éve úgy kezdődött, mint ahogy végződött: kormányzati leállással. A törvényhozással való hadakozáson kívül viszonylag érdemi események nélkül eltelt január és február után Trump márciusban nekilátott annak, hogy beváltsa a csalódott, munkásosztálybeli választóinak tett ígéretét, és büntetővámokat vezetett be az Egyesült Államokba érkező acél és alumíniumimportra.

 

Az amerikai elnök ezzel akar minél több vállalatot hazacsábítani, de az azóta eltelt hónapok tanúsága szerint ez nem igazán vezet eredményre.

 

A szeptemberben újratárgyalt NAFTA-szerződés ugyanakkor valamelyest megnyugtatta a piacokat, bár év végére jelentős visszaesés mutatkozott az amerikai tőzsdéken.

 

Május egy rendkívül erős hónap volt: Trump kilépett a iráni atomalkuból, elköltöztette az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe, és lehetővé tette, hogy az országba érkező illegális bevándorlókat a gyerekeiktől elkülönítve tartsák fogva. Mindegyik lépés óriási felháborodást váltott ki, utóbbi kapcsán heteken belül visszakoznia is kellett.

 

DONALD TRUMP AMERIKAI ELNÖK ÉS KIM DZSONGUN ÉSZAK-KOREAI VEZETŐ TALÁLKOZÓJA

 

A nyár diplomáciai szempontból igencsak eseménydús volt az elnök számára. Júniusban történelmi csúcstalálkozón vett részt az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal. Hogy mitől volt történelmi a találkozó? Hát nem az eredményektől, hiszen nem sok közvetlen hozadéka volt, hanem csak maga tény, hogy egy asztalhoz ültek. Rá hónapra Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozott a finn fővárosban.

 

Közösen tartott sajtótájékoztatójukon az amerikai titkosszolgálatokat kétségbe vonva bizonygatta, hogy az oroszok nem is avatkoztak be az amerikai elnökválasztásba.

 

Előadásán még a republikánus vezetők is kiakadtak.

 

Eközben folyamatosan szorul a hurok Trump körül az orosz befolyást vizsgáló különleges ügyész munkája miatt. Többek között épp az egyre kellemetlenebbé váló nyomozás miatt távolította el Jeff Sessions igazságügyi minisztert a novemberi félidős választások után. A demokratáknak nagy győzelem volt ez, sikerült átvenniük az irányítást a Képviselőház felett, így egy esetleges impeachment eljárás megindítása is lehetővé vált az elnök ellen.

 

5. Karácsonyi ajándék az ellenségeknek

 

A Szíriából történő kivonulás és az Afganisztánban állomásozó csapatok drasztikus létszámleépítése önmagában akkora fiaskó, hogy megér egy külön pontot. Trumpnak ezzel a váratlan, és geopolitikai szempontból súlyosan elhibázott lépésével ugyanis

 

Washington és térségbeli szövetségesei egyaránt hatalmasat veszítenek.

 

Már a hivatkozási alap, miszerint sikerrel legyőzték az Iszlám Államot, is igencsak sántít. De ha még így is lenne, akkor is hatalmas felelőtlenség, és már rövid távon is igencsak költséges hiba megszüntetni a helyi kurd erők támogatását, akikkel karöltve az Iszlám Állam mellett az iráni és az orosz nyomulást is kordában lehet tartani.

 

Trump ezzel a döntéssel egy igencsak hálátlan szövetségest (Törökországot) és két – az amerikai érdekek szempontjából nézve – kifejezetten ellenséges államot (Oroszország, Irán) hozott most helyzetbe. Nem is csoda, hogy az Egyesült Államok olyan alapvető szövetségesei, mint Izrael, vagy Szaúd-Arábia értetlenül állnak a történtek előtt.

 

A kivonulás ráadásul párton belüli szövetségeseit is kiakasztotta, és lemondásra késztette Jim Mattis védelmi minisztert.

 

Az egykor tengerészgyalogos tábornokként szolgáló tárcavezető elfogadhatatlannak tartotta a meggondolatlan döntést, amiről előtte meg sem kérdezte az elnök. Ugyancsak tipikus, hogy Trumpnak kezdetben le se esett, hogy milyen súlyosan bírálja külpolitikáját Mattis a lemondólevelében. Az amerikai elnök egy meglepetésszerű karácsonyi iraki csapatlátogatással próbálta valamelyest elvenni a kritikák élét. A jövő év egyik nagy kérdése lesz, hogy a Trump alatt – finoman fogalmazva is – inkonzisztens külpolitikát követő Egyesült Államok globális befolyása mennyire sínyli meg az ilyen húzásokat.

 

4. Nevet kaphat végre a nevek közé ragadt ország

 

Egészen idáig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság (nemzetközi rövidítésén csak FYROM, vagyis Former Yugoslav Republic of Macedonia) igen jó eséllyel pályázhatott a valaha létezett leghülyébb államnévre. Jövőre viszont a nyögvenyelősen keserű, balkáni politikai csetepaté végére sikerülhet pontot tenni – már ha Macedónia sikeresen változtatja Észak-Macedón Köztársaságra a nevét, mellyel már akár a NATO-ba és az EU-ba is felvételt nyerhet.

 

De mi is a macedón-görög névvita eredete? A széthulló Jugoszlávia legszegényebb, Szkopje központú régiója Macedón Köztársaság néven kívánt tovább élni 1991 után. Ezt azonban Görögország problémásnak találta, mivel annak északkeleti területe a Makedónia névre hallgat: a görögök emiatt attól tartottak, hogy a macedónok államnevükből adódóan már rögtön igényt tartanak a Thesszaloniki központú területre is.

SZKOPJE FŐTERE, A MACEDÓNIA TÉR. ELŐTÉRBEN NAGY SÁNDOR LOVASSZOBRA, A HÁTTÉRBEN A VODNÓ-HEGY.

 

Ezért Görögország szépen megvétózta Macedónia NATO-integrációját, vagy az Európai Unióval folytatandó csatlakozási tárgyalások elindítását is, mire az akkori, Gruevszki-vezette macedón kormány Nagy Sándor-szobrokkal kezdte cukkolni a a délkeleti szomszédot. Persze ez egészen 2017-ig megölte a párbeszédet a két ország között. Tavaly végül egy hosszú belpolitikai válságot követően a Zoran Zaev vezette szociáldemokraták kerültek hatalomra, akik egyik legfontosabb külpolitikai célja volt a névvita rendezése: a felek végül idén júniusban az Észak-Macedón Köztársaság elnevezésben állapodtak meg.

 

Kérdés azonban, hogy akarják-e mindezt a macedónok – és úgy tűnik, nem igazán.

 

Ugyanis a névváltásról tartott szeptemberi népszavazáson hiába támogatta a megjelentek 94 százaléka a névváltást, a részvétel alig 37 százalékos volt. Eközben a népszavazás érvényességének alkotmányos küszöbe 50 százalék plusz egy szavazat, tehát jogilag a referendum elbukott. Persze a névváltásra szavazó 610 000 emberre hivatkozva Zaev kezdeményezte az erről szóló alkotmánymódosítást, melyhez vitatott körülmények között meg is kapta a kétharmados felhatalmazást: a névváltást egyébként ellenző Gruevszki-féle párt 8 képviselője hirtelen átszavazott a kormánypárt mellé. A végeredmény: szinte biztos, hogy 2019 folyamán Macedónia új nevet kap, persze ez az identitásvesztéstől tartó, így a népszavazást bojkottáló több százezer macedónt nem nyugtatja meg nagyon.

 

3. Homofób, neoliberális messiást választottak Brazíliában 

 

Ahhoz képest, mennyire meg volt lepődve mindenki, egyáltalán nem váratlan, hogy a radikális-jobboldali programmal kampányoló – és a jogállamiság és a demokrácia barátjának nemigen nevezhető – Jair Bolsonaro az októberi brazil elnökválasztáson igazán magabiztos győzelmet arathatott. Brazília ugyanis szenved: az ország gazdasága évek óta képtelen a tartós növekedésre, a bűnözés óriási problémát jelent: a brazilokénál magasabb gyilkossági arányszámmal pedig csak a polgárháború szélére sodródó Venezuela „büszkélkedhet” a kontinensen.

 

A brazil demokrácia történetének egyik legnagyobb korrupciós botránya eközben a teljes politikai elitet behálózta, rendszerszintű bizalmatlanságot előidézve a brazil demokráciában.

 

És akkor a hagyományos elit jelöltjeivel szemben jött Jair Bolsonaro, aki éppen azt ígérte, amit az ország nagy többsége hallani akart

 

– biztonságot, gazdasági növekedést, a fegyvertartás amerikai mintára történő liberalizációját, mindezt némi keresztény szósszal leöntve. Mindeközben a piacokat a neoliberális, vállalkozásbarát reformok ígéretével nyerte meg. Innentől a mindenkiben csalódott brazilokat már épp nem érdekelte, ha az új elnök esetleg nem lesz egy megrögzött demokrata, vagy az emberi jogok élharcosa. Merthogy Jair Messias Bolsonaro – aki egyébként a középső neve szerint tényleg „Messiás”, és ezt nem igazán titkolja – tényleg nem egy nagy demokrata. Szót emelt már a brazil kongresszus megszüntetéséért – melynek egyébként maga is évtizedek óta a tagja –, szerinte a korábbi brazil katonai diktatúra legnagyobb hibája pedig az volt, hogy embereket kínzott meg ahelyett, hogy megölte volna őket.

 

Az újdonsült elnök ezen felül is mondott még cifrákat: például azt, hogy ha az egyik fia meleg lenne, akkor inkább haljon meg egy balesetben, valamint hogy lánya fogantatása „csak egy pillanatnyi gyengeség eredménye volt”. Egy őt nemi erőszaktevőnek tituláló szocialista képviselőnőnek pedig egyenesen azt vágta a fejéhez, hogy „nem erőszakolnálak meg, mert még arra sem vagy érdemes”. Szóval ilyen ember az a Jair Bolsonaro, aki 25 éven csak a politikai élet partvonaláról kiabálhatta be saját radikális elképzeléseit, a brazilok kiábrándultságának köszönhetően viszont ő maga vált az új mainstreammé, a legfrissebb hírek szerint pedig Orbán Viktor is ott lesz a január elsejei beiktatásán.

 

2. Megalakult a mag-Európa első populista kormánya

 

Olaszországban 2011 óta nem volt hatalmon kormány, amely közvetlenül, választást nyerve szerzett volna hatalmat. Először Mario Monti szakértői kormánya próbált meg rendet tenni, majd a baloldal puccsolta meg a saját jelöltjeit: Pier Luigi Bersani hiába nyerte meg 2013-ban a választást, nem tudott kormányfő lenni. Helyette Enrico Letta futott be, akit 2014-ben már meg is puccsolt Matteo Renzi. Az olasz Gyurcsány óriási dinamizmussal és önbizalommal fogott neki munka- vagy alkotmányjogi reformoknak – utóbbiakról még maga kezdeményezett népszavazást, amelyen a várakozásai ellenére nem a mennybe, hanem a levesbe ment. 2016 és 2018 között Monti után megint egy elegáns úr szakértői kormányzott.

 

Az idei márciusi választást pedig megnyerte az olasz Puzsér Róbert, Beppe Grillo mozgalma. A koalíciók versenyének patthelyzetét az oldotta fel, hogy a menekültellenes Lega kifarolt a jobbközép összefogásból, és összeállt Grilloékkal. A Lega elnöke, Matteo Salvini így lett belügyminiszter – alig fél év alatt pedig pártja népszerűségét megduplázta, lehagyva immáron a sokszor bénázó, dilettáns grilloistákat is.

 

Az olasz kormány, amely a magyar után az Európai Unió második EU-ellenes, populista kormánya, élvezi a lakosság támogatását, pedig az eredmények gyérek: nem sikerült sem a beígért adóreform, sem a grilloisták ígérete, a feltétel nélküli alapjövedelem.

 

Mindkettőt csak lebutítva vezették be – ráadásul a kormány úgy akarja egyrészről radikálisan csökkenteni a bevételeket (adócsökkentéssel), másrészről növelni a kiadásokat (a szociális segélyek emelésével), hogy Brüsszellel szemben elvesztette a nagy csatazajjal megkezdett harcot: a tervezett költségvetési hiány és államadósság még sem lehet (legalábbis papíron) magasabb, mint amit Brüsszel enged. A nacionalista, menekültellenes Lega-retorika egyrészről feledteti azonban ezt a kudarcot az olaszokkal, másrészről minden más pártot – a meggyengült grilloistákat is – egyszerűen – amint az Il Foglio napilap írta – „felfalt”.

 

1. Merkel megy és marad

 

Angela Merkel már a 2017 őszi parlamenti választáson megremegett: 1949 óta a CDU nem ért el olyan rossz eredményt, mint akkor. Mégis Merkel tudott maradni a kancellár, az alternatíva vele szemben ugyanis – és éppen ez a német politika baja – nem balközépről, hanem széljobbról jelentkezett. Különösen a menekültpolitikát illetően kialakult Merkel mögött egy nagyon széles, a szocdemeken kívül a zöld és baloldali ellenzéket is magába foglaló egység. Ez azonban a nagyobb újságok véleményrovatának egysége volt. A lakosság körében a merkeli menekültpolitikai megrengette az egész német pártszerkezetbe vetett bizalmat.

 

MI LEHET MÉG ANGELA MERKEL TARSOLYÁBAN? (A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ)

 

Idén ősszel a hesseni tartományi választás, ahol a CDU hajszál híján még meg tudta őrizni elsőségét és kormányzati szerepét is, felfokozta a párton belüli elégedetlenséget. Merkelnek lépnie kellett – és ő ügyesen előre menekült. Bejelentette, hogy nem indul tizennyolc év után újra a CDU elnöki posztjáért és 2021 után nem kíván kancellár sem lenni.

 

Ezzel Merkel vissza is lépett, meg nem is, de ami a lényeg: az utódlási folyamatnak időt és általa megszabott teret hagyott.

 

A CDU-ban soha nem látott versengés indult be. Egyszerre három esélyes jelölt is felállt a rajthoz: a merkeli centrumpolitikát képviselő, kereszténydemokrata Annegret-Kramp-Karrenbauer, a neoliberális Friedrich Merz – aki a Merkel-ellenes idős férfiak bosszúja volt –, valamint a yuppie-neokonzervatív Jens Spahn. A választást végül az nyerte, aki mellett Merkel is elegánsan kampányolt: Annegret Kramp-Karrenbauer.

 

Az idős férfiak tizennyolc év után is felsültek Merkellel és a nőkkel szemben.

 

AKK feladata azonban nehéz: egy megosztott pártot kell egyesítenie, miközben maga se tudja, mennyit érdemes megőriznie Merkelből. Hogy AKK lesz-e a kancellárjelölt, még kérdéses. Merz hívei nem adják fel: Günther Oettinger szerint a kancellár-jelöltségről is majd szavazni kell. De lehet, hogy meg Merz Daniel Güntherrel, a merkelisták titkos csodafegyverével szemben bukik majd ott el.

 

+1: Megkaptuk a hírhedt uniós atombombát, ami nem is az

 

Az ellenzéki nyilvánosságban szeptemberben Messiásként várt Sargentini-jelentésnek egyelőre (legalábbis 2019-ben) valószínűleg legalább annyi hatása lesz a magyar belpolitikára, mint az uniós folyamatokra (Sargentinit Verhofstadttal vagy anélkül például bármikor elő lehet még venni a kék plakátokra, ha épp uncsik kezdenének lenni a migránsok meg Soros György), ezért félig-meddig kilóg a külpolos listából. A végső soron elvileg a tagállam szavazati jogának megvonását célzó hetes cikkelyes eljárást többnyire azért becézték atombombának, mert úgyse merik bevetni, ez a feltételezés viszont már 2017 végén megdőlt, mikor az Európai Bizottság aktiválta Lengyelország ellen a hetes cikkelyt a bíróságok függetlenségének leépítése és a bírók nyugdíjba küldése miatt.

 

JUDITH SARGENTINI ZÖLD EP-KÉPVISELŐ, A MAGYAR KORMÁNY NEMEZISE

 

A Magyarország elleni hetes cikk annyiban újdonság ehhez képest, hogy ennek még demokratikus legitimációja is van (ezt szokta ugye Orbán is emlegetni védekezésként, ha támadják a „brüsszeli bürokraták”), hiszen a közvetlenül választott Európai Parlament kezdeményezte, sőt, a Fideszt is magába foglaló Néppárt jó részének támogatásával. Maga az időközben néppárti Spitzenkandidattá avanzsált frakcióvezető, a bajor CSU-s Manfred Weber is megszavazta a Sargentini-jelentést. Mostanra azonban rájött, hogy a Fidesz által szállított jó sok szavazat is kell neki ahhoz, hogy bizottsági elnök lehessen, ennek érdekében pedig lányos zavarában azt találta mondani, hogy nem a Fidesz vagy Orbán Viktor, hanem Magyarország ellen szavazott, mikor igent nyomott a jelentésre. Lett is nagy vihar a magyar ellenzék bilijében!

 

Bármennyire is fontos a politikai bullshitelés szintjén a jogállamiság meg a demokrácia, a hetes cikkes eljárás lépcsőfokait valójában addig lehet húzni-halasztani, ameddig nem szégyellik. Az EP-választásig pedig nem fognak semmit erőltetni,

 

hiszen a Fidesz szállítja legbiztosabban arányaiban a legtöbb szavazatot a Néppártnak, amint azt Orbán Viktor a néppárti kongresszus orra alá is dörgölte novemberben Helsinkiben. A magyar kormány az Európai Bíróságon is megtámadta a Sargentini-jelentés elfogadását, mert a tartózkodásokat nem számították bele a szavazatokba, azokkal együtt pedig nem lett volna meg a jelentés kétharmados támogatottsága. (Már a keresetlevél is elérhető az Európai Bíróság honlapján, itt lehet elmerülni a kormány érvelésében – annyira nem hosszú.)

 

És hogy mi lesz Sargentinivel? Azt már a jelentésről való szavazás előtt bejelentette, hogy visszavonul, de a szabadságát, úgy tűnik, nem Magyarországon fogja tölteni. Bár szeptemberben, mikor erről (is) kérdeztük, még kikerülte a válaszadást, decemberben már azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy nem merne Magyarországon egyedül mászkálni, pláne sötétedés után. Úgy tűnik, Budapest egy no-go zóna lett Amszterdamhoz képest.

 

FOTÓK: Bukovics Martin, Bakodi Péter, Illés Gergő, Pintér Bence / Azonnali + Wikipedia

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Bangóné Borbály Ildikó szerint annyira egyértelmű, hogy elcsalta a választást a helyi Fidesz, hogy az újraszámlálással sem elégednének meg.

A magyar fociválogatottnak a reményt jelentette a holland bíró tévedése, az azeri szurkolókat viszont rettentően felháborította.

Szombaton egy második brexitnépszavazás megtartásáról szavazhatnak, pedig közben a miniszterelnök már megállapodott az Európai Bizottsággal.

Jean-Claude Juncker jelentette ezt be a Twitteren. Az ír határ kapcsán sikerült dűlőre jutni, de még az Európai Tanácsnak is jóvá kell az egészet hagynia.

Rossz és jó döntéseket is hoztak, de szerették Budapestet, ezért megérdemli a két volt főpolgármester a díszpolgári címet Karácsony szerint.

A most először közszemlére tett élőlény olyan, mint egy gomba, de úgy viselkedik, mint egy értelmes állat, miközben majdnem 720 neme van.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Kömlődi Ferenc kiállításmegnyitója Barcs Miklóssal, október 18-án a Jurányi Suterene-ben!

Piactúra, szitabuli, térbeéneklés, séta és számháború a 8-ban. Október 18-19-én!

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás