Csak akkor lehetünk igazi magyarok, ha utáljuk egymást?

Mi magyarok végletekben gondolkodunk nem csupán a történelmi alakjainkról, mint Károlyi Mihály vagy Nagy Imre, hanem általában mindenről, elutasítva egyúttal a másképp vélekedőket. De vajon ennek feltétlen így kell lennie? Nem találhatnánk egy demokratikus minimumot? A Fej vagy írás második évadának záróepizódjából kiderül.

Mintegy száz évvel ezelőtt a magyar társadalom végképp szétszakadt: nem csupán a történelmi, hanem általában a közéleti és világnézeti kérdésekről is homlokegyenest mást gondolunk: az értelmes párbeszéd, nézetütköztetés olyan ritka ma már, mint a fehér holló.

Ennek gyökereit kereshetjük a kuruc-labanc ellentétben, a mohácsi csata megítélésében, vagy a reformkori, illetve a dualizmus időszakában megjelenő politikai törésvonalakban. Akárhol is véljük megtalálni ezt a gyökeret, az biztos, hogy a magyarságot szétszabdaló ellenségeskedés hatása napjainkban is érezhető:

A szemellenzőt azonban nem csupán a jelen, hanem a múlt értelmezésekor is felvesszük: az olyan megosztó történelmi alakjaink, mint Károlyi Mihály vagy Nagy Imre a nemzet hősei, vagy épp ellenkezőleg, semmirekellő hazaárulók lehetnek csupán.

És ha találunk is egy közös alapot, amin állva egymással, és nem egymást mellett elbeszélve tudunk érvelni, akkor mi alkothatná ezt az alapot?

A Fej vagy írás második évadának záróepizódjában a meghasadt magyar történelmi emlékezet meghaladására tesz kísérletet a műsor két történésze, Bárány Balázs és Főcze János.

Ajánlott irodalom a második évadhoz:

+ Gyáni Gábor: A történelem mint emlék(mű). 

+ Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. (Jaffa Kiadó, 2018)

+ Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz I-II. (1996-1999, 1956-os Intézet, Budapest)

+ Romsics Ignác: Identitáspolitika és történelem. 

+ Romsics Ignác: A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak. (Helikon Kiadó, 2018)