A kormánygépek után végre harckocsikat is beszerez a Magyar Honvédség

Szerző: Bakodi Péter
2018.12.19. 14:50

A német hadiipar csúcseszközeire esett a választás. A jelenleg tetszhalott tüzérségi fegyvernem is újjáéledhet.

A kormánygépek után végre harckocsikat is beszerez a Magyar Honvédség

Negyvennégy darab Leopard 2-es harckocsit, és 24 darab Pzh 2000 önjáró tarackágyút vásárol a honvédség a müncheni székhelyű Krauss-Maffei Wegmann vállalattól – adta hírül a honvedelem.hu. Az erről szóló szerződést ma délelőtt írták alá Budapesten a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a német cég illetékesei. A beszerzés költségeit ugyanakkor nem hozták nyilvánosságra.

A haderőfejlesztés új fázisa radikális előrelépést jelent az eddigiekhez képest.

A többcélú katonai szállítógépekként kommunikált, valójában jobbára csak kormányzati transzfereket teljesítő Airbus utasszállítók és Dassualt üzleti repülőgépek 2018 folyamán történt beszerzése ugyanis lényegét tekintve semmilyen hozzáadott értékkel nem bírt katonai képességeinket tekintve a most tető alá hozott üzlettel szemben.

Mint ahogy az Azonnali azt már részletesebben is bemutatta Csapataink harcban állnak című sorozatában, a magyar honvédség jelenleg csupán 30 darab idejétmúlt, szovjet technológián alapuló T-72-es harckocsival rendelkezik, ami igencsak siralmasnak számít a környező országok hadieszközparkjával összevetve.

A 44 darab Leopard 2-es harckocsival a mennyiségi mellett jelentős minőségi javulás is várható ezen a területen.

A Leopard 2 sorozatgyártása a 70-es évek végén kezdődött, kezdetben csak a nyugatnémet hadseregben volt rendszeresítve, de annyira sikeresnek bizonyult a harckocsi konstrukciója, hogy különböző változatai azóta a Bundeswehren kívül tizenkét másik európai ország haderejében is megtalálhatók. De a kontinensen kívül is népszerű, egyebek mellett Kanada és Törökország is rendelkezik Leopard 2-esekkel.

A Leopard 2 új verziói a világ legmodernebb harckocsijai közé tartoznak. Az viszont nem ismert jelenleg, hogy a magyar honvédség melyik altípus mellett is döntött pontosan.

A 155 milliméteres Pzh 2000 önjáró tarackágyú beszerzése még a harckocsivásárlásnál is nagyobb előrelépésnek számít, ugyanis

a magyar tüzérségi fegyvernem enyhe túlzással, de jelenleg tetszhalott állapotban vegetál.

Az aktuális állapot szerint mindössze 17 darab, második világháborút követően, a 40-es évek végén kifejlesztett (!) D-20-as vontatott tarackágyúnk van. Felesleges ragozni, hogy ezek mennyire elavult eszközöknek számítanak. Harctérre szállításuk és beüzemelésük rengeteg időt emészt fel, így csak korlátozott esetekben alkalmasak a tűztámogatási feladatokra.

Az ezredfordulóra kifejlesztett, lánctalpas Pzh 2000 ezzel szemben nehezebb terepkörülmények között is szinte gond nélkül hozza a 45 kilométer/óra átlagsebességet.

A német önjáró tarackágyút precíziós csapások végrehajtására tervezték, percenként tíz lövést képes leadni.

A 24 darab új tüzérségi eszközzel feltámadhat hamvaiból a tüzérségi fegyvernem, melyet még a Gyurcsány-kormány regnálása alatt építettek le radikálisan, mondván az új típusú konfliktusokban inkább a mozgékonyságra kell összpontosítani. A napóleoni idők, amikor még a tüzérek voltak a „háború istenei“, már rég elmúltak, de az elmúlt évek fegyveres konfliktusai – Kelet-Ukrajna, Szíria – újfent bizonyították, hogy a fegyvernemnek továbbra is kiemelkedő szerepe van a szárazföldi műveletek során.

A honvédség beszerezés alatt álló hadieszközei kapcsán annyit még fontos leszögeznünk, hogy nem zsákbamacskát veszünk: a Leopard 2 és a Pzh 2000 egyaránt bizonyított háborús körülmények között. Többek között Koszovóban, Afganisztánban és az Iszlám Állam elleni műveletekben is sikerrel vetették be a német hadiipar remekeit.

FOTÓ: Bundeswehr Fotos

Bakodi Péter
Bakodi Péter az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek