A magyarfoci-faktor még egy tuti fociünnepet is ki tudott nyírni

Szerző: Fekő Ádám
2018.12.14. 16:11

Legendás meccs, gyerekeknek is mesélhető történetek, elit foci, esetleg tét? Dehogy, ez csak a Videoton-Chelsea Európa-liga meccs volt, minden idők legszerencsétlenebbül összejött gálameccse.

A magyarfoci-faktor még egy tuti fociünnepet is ki tudott nyírni

Egy normális világban Székesfehérvár ünnepének kellett volna lennie, hogy a Videoton nem csak bejutott az Európa-ligába, de a második számú európai focikupa csoportkörében megkapta azt a Chelsea-t, ami most épp harmadik helyen áll az angol bajnokságban. De ugye a magyar foci nem egy normális világ, hanem egy olyan alternatív univerzum, amiben néha az a csoda, hogy a gravitáció nagyjából úgy működik, mint mondjuk Ausztriában. 

Tehát ebbe is megérkezett a magyarfoci-faktor: mivel a Videoton stadionja csak novemberre készült el annak ellenére, hogy 2015. decemberében kezdték el építeni, a meccset az előző kettővel együtt a budapesti Groupama Arénában kellett játszani, ami különvonat ide, lelkesedés oda, egészen más érzés, mint azt mesélni, hogy volt egy nap, amikor Eden Hazard Székesfehérváron lépett pályára. 

Ettől még persze lehetett volna nagy buli, de a Videoton már nyáron bejelentette, hogy Garancsi István tulajdonos dötése értelmében a továbbiakban MOL Vidi FC néven fut a klub, hiszen a névszponzor több pénzt hoz,

a Videoton cég pedig minden tradíció ellenére sem ad pénzt a csapatnak, az olajvállalat viszont igen.

Emiatt a csapat ultrái bejelentették, hogy nem hajlandók bemenni a csapat meccseire. Aki volt már focimeccsen, az pedig pontosan tudja, hogy lehetnek bármilyen figurák sokszor az ultrák, ez a műfaj az égvilágon semmit nem ér szervezett szurkolás nélkül. 

A csoportok részvétele nélkül már az első két amúgy teltházas EL-meccs is tornatermi hangulatot hozott, ahol igazából senki nem fogta fel, hogy ez a magyar klubfoci helyzetét nézve nem az eredményekről, hanem önmaguk ünneplésréről szól, arról a csodálatos érzésről, amikor a körberöhögött csapatuk neve legalább egyszer bekerül a világ legolvasottabb sportlapjaiba. Az ilyen alkalmak arra jók, hogy legalább arról megemlékezzenek a vendégszektorba érkezők, mekkora hangulatot csináltak a hazaiak. Szóval ez is elmaradt.

Ettől még persze legalább sportértéke lehetett volna a dolognak, de azt is nehéz belelátni úgy, hogy a Chelsea már biztos első helyezettként ment tovább a kieséses szakaszba, a Videoton fantasztikusnak mondott szereplése pedig annyi volt, hogy egy csapatot (a görök PAOK-ot) megverték oda-vissza, a továbbjutáshoz pedig még az sem lett volna elég, ha megverik a tartalékosokkal felálló londoniakat. 

A TÁVOLBAN A MEGTELT CHELSEA-SZEKTOR, DE A HAZAIAK KOMOLY RÉSZÉT IS INKÁBB AZ ANGOLOK ÉRDEKELTÉK.

Mezei magyarfoci-rajongóként engem az érdekelt a legjobban, mekkora létszámban lesznek jelen azok a balfaszok, akik hangoztatván, hogy csak a legminőségibb focit szeretik, lecserélik egy napra a felhajtott galléros Ralph Lauren-pólóikat,

és őszintén szurkolnak Budapesten egy csapatnak, aminek az orosz szuperbűnöző Roman Abramovics megjelenése előtt maximum FIFA-ban hallották a nevét.

Bár a Videoton közleményben jelezte, hogy a sporttörvény értelmében nem engedik be azokat, akik látványosan a Chelsea-ért jöttek, ez a decemberi hidegben eleve röhejes elvárás egy olyan országban, ahol amúgy sokszor egy bajnoki fordulóban sem mennek ki annyian a stadionokba, mint amennyien csütörtökön összegyűltek a Groupamában. 

Arról már tényleg nem is beszélek, hogy a tét- és hangulatnélkülivé vált fociünnep napjára már olyan hideg lett, hogy az embernek nem hogy ülni/állni nem volt kedve másél órán keresztül, de még a legunalmasabb meccseket is mindig megoldó berúgáshoz is erőt kellett magán vennie.

A KÉPEN AZ LÁTHATÓ, AHOGY FELNŐTT MAGYAR FÉRFIAK HIDEG SÖRÖKET ISZNAK DECEMBER KÖZEPÉN.

Azt azért így is jó volt látni, hogy a kettes metrón megjelentek a Football Factory című klasszikusból jól ismert akcentusban beszélő londoniak, akik ha jól értettem, maguk sem igazán értették, hol vannak az ellenfél szurkolói így egy órával meccs előtt. Ők nyilván nem tudták, amit én: ez egy gálameccs volt, aminek miután a csoport másik meccs korán eldőlt, igazából egy percig sem volt tétje azon kívül, hogy láthatjuk-e parádézni a unalomig ismert magyar csapatot az azért tartalékosan is brazil válogatott Williannal meg spanyol világbajnok Fabregasszal felálló Chelsea ellen. 

A meccs elemzését másokra bíznám, de még a lelátó tetején állva és nagyrészt a világ fontos dolgairól (Kleinheisler László esélyei az orosz bajnokságban, Dárdai Pál, kiesik-e idén a Diósgyőr, stb.) beszélgetve is feltűnt, hogy az angol csapat kifejezetten meglepődött rajta, hogy ennyire kevés energiabefektetéssel ennyire jól tud előre passzolgatni. Miután lőttek egy gólt, többedmagammal el is indultam vécére, hogy aztán láthassam minden focimeccs legjobb pillanatát: amikor a vécé mellett állva jönnek rá emberek, hogy kedvenc csapatuk kiegyenlít. 

„Inkább pisáltam volna össze magam”

– hangzott az egyik csalódott úriember összegzése, akit értelemszerűen nem zavart, hogy a Videoton gólját is a Chelsea lőtte, mint ahogy jól láthatóan az sem volt különösebben problémás, hogy a közös ünneplést is a büfé előtt rendezték le.

A GÓL UTÁNI ÖRÖM PILLANATAI

Sejtettem, hogy a legnagyobb érzelmi kitörést ezzel le is tudtam, ugyanis a játék a továbbiakban is pontosan az a fajta volt, amivel egy életre el lehet venni a kedvét valakinek a meccsre járástól, a legüdítőbb tényleg az amúgy teljesen megtelt vendégszektor pár közösen énekelt dala volt (mondjuk az UEFA gyanúja szerint volt köztük zsidózás is, de ezt nem igazán lehetett hallani), amire a fehérváriak legalább a végére tudtak egy „fakkjúcselszi fakkjú” kórussal válaszolni. 

A végül 2-2-re végződő meccset kissé rezignáltan vette tudomásul a közönség azzal a tudattal, hogy ez a nagy európai menetelés most tényleg senkiben nem hagyott mély nyomot. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hazafelé a metrón egy úriember már a jövő márciusi Szlovákia-Magyarországra hangolta egy nála jóval fiatalabb barátját:

„Nagyváradra szervezik, ott vannak a legbutább tótok. Csak vagy egy százaléknyi magyar van ott, azok se mernek megszólalni”

– okosított kicsit az amúgy Nagyszombatra szervezett meccsről a férfi, aki a sport és ünnep nélküli sportünnepből gyorsan rántott vissza a valóságba azzal, ahogy morfondíroztak, kimenjenek-e a Kossuth térre tüntetni a rabaszolgatörvény ellen:

„Mocskos Orbán… De én nem akarok felkerülni a listájára, inkább nem megyek

– zárta le ezt az izgalmas napot, hogy pár évre ő és én is újra elengedjük a magyar klubcsapatok nemzetközi szereplését. 

Még több focis cikk? Van bőven az Azonnalin!

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek