Hiába foglalta el az ellenzék a parlamenti pulpitust, így is megszavazták a rabszolgatörvényt

2018.12.12. 10:32

Az ellenzék minden elképzelhető dolgot megtett azért, hogy ne lehessen ma szavazni, de a Fidesz így is átvitte az akaratát. Nézd meg, mi történt!

Hiába foglalta el az ellenzék a parlamenti pulpitust, így is megszavazták a rabszolgatörvényt

Budapest az új Bukarest: egy hete a román alsóházban foglalta el az ottani jobboldali ellenzék a házvezetői széket, most a magyarországi ellenzék teszi ugyanezt. Az Országgyűlés ma szavaz ugyanis többek közt a rabszolgatörvényről, az MSZP, a Demokratikus Koalíció és a Párbeszéd képviselői pedig

mindkét oldalról blokád alá vették a parlamenti pulpitust, nehogy az ülést levezető Latorcai János meg tudja azt közelíteni, és elkezdődjön a mai ülés.

Az ülésnek 10:15-kor kellett volna kezdődnie, ez végül csak jelentős késéssel történt meg.

Az Azonnali parlamenti tudósítója, Hutter Marianna szerint Orbán Viktor miniszterelnök a székéről követi az akciót, ahogyan Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is. Eközben az LMP frakciója az ülésterem felső páholyaiból figyel – ők az Azonnali információi szerint cetliket fognak dobálni, amelyeken „a rabszolgamunka helyett tisztességes bér” felirat lesz –, a Jobbik pedig egy molinót tart fel, amelyen áthúzták a „családok éve” kifejezést, hogy azt a „rabszolgák éve 2018” szlogennel váltsák fel. A párt szóvivője, Jakab Péter egyébként ugyanezzel a molinóval zárta le szerda reggel a Pénzügyminisztérium bejáratát, hogy a rabszolgatörvény ellen tiltakozzon.

A blokád így néz ki, a pulpitus két oldalán vegyesen vannak a sárga színnel jelzett párbeszédes, szocialista, DK-s képviselők, míg a molinózó jobbikosokat zölddel karikáztuk be.

Kevéssel 11 óra előtt Latorcai János és Kövér László végül találtak megoldást a blokád kicselezésére: a parlamenti patkóból vezeti le Latorcai az ülést, nem a pulpitusról. Elkezdődtek a napirend szerinti szavazások is a kaotikus állapotok közepette.

Az ülésteremben gyakorlatilag semmit nem lehet hallani az ellenzék sípolásától és a bekiabálásoktól, de a szavazások végül el tudtak kezdődni. Rogán Antal látványosan örül a módosítok alatt!

De jól láthatóan Orbán Viktornak és Kocsis Máténak is tetszik a helyzet!

Mindeközben az ellenzék nagyon szeretne beszélgetni, de Rogánék nem engedik oda Szél Bernadettéket.

Nem csak az ellenzék kezd kissé fáradni, de a sorfalat álló fideszesek is kezdik elveszteni a lendületet: a képen Gulyás Gergely és Rogán Antal látható, miközben képviselői munkát végeznek a parlamentben.

Bár már mindjárt dél, de mintha kissé lenyugodtak volna a kedélyek, igaz, nemsokára várható valamilyen újabb ellenzéki akció, mert Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő (aki az Azonnali többségi tulajdonosa egyben) egy megafonnal a kezében bukkant fel az ülésteremben. Mint kiderült, azért hozta, hogy szirénázzon vele, eközben az LMP társelnökei zászlókat hoztak a terembe: Keresztes László Lóránt egy magyar, Demeter Márta egy EU-s zászlót tart.

Eközben már szerveződik egy másfajta ellenállás is a parlamenten kívül: egy tüntetés a Kossuth térre a mai napon déltől este 11-ig.

Már bőven elmúlt dél, eközben két újabb EU-s zászló bukkant fel a parlamentben: az egyiket a DK tartja az ülésteremben, a másikat a szocialista Bangóné Borbély Ildikó lógatta ki a sajtópáholyból.

Mint kiderült idő közben, az esemény fényét magyar olimpikonok is emelték, akik egy páholyból nézhetik végig ezt a különösen szórakoztató produkciót. Mutatták is őket, már messziről látszik, hogy ekkora bulira ők sem számítottak.

Mindjárt 13.00, nem sok minden történik azt leszámítva, hogy a DK-s Varju László már egy ideje odament Orbán Viktorhoz és magyaráz neki valamit, ám a miniszterelnök figyelmét ez mérsékelten köti le. Ezt persze a párbeszédes Tordai Bence élőzi.

Bár a rabszolgatörvény mellett nem kapott annyi szerepet, csendben megszavazták azt a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot, aminek köszönhetően a jövő évtől a közigazgatási (köztük a kormánynak fontos) ügyekben már külön bírói szervezetrendszer fog dönteni.

Egy óra múlt, Áder János köztársasági elnök is megjelent a teremben, akit a kormánypártiak állva megtapsoltak, az ellenzékiek kifütyültek.Ezt követően újraindult az ellenzéki megafon, amit Áder Jánoshoz vitt Szél Bernadett.

Ügyrendi hozzászólást tett a Jobbik frakcióvezetője, Gyöngyösi Márton, aki arról beszélt, az eljárás, aminek szem és fültanúi lehettünk az elmúlt két órában, az a demokrácia megcsúfolása. Ezt a hozzászólást a kormánypárt is megtapsolta, igaz, ők valószínűleg amiatt értenek ezzel egyet, ahogyan az ellenzék tiltakozik.

Az ellenzék elénekelte a himnuszt is, most azt skandálják, hogy „nem hagyjuk”, most pedig újra szól a sziréna.

A törvényt így is megszavazta a kormánypárt, ami után az ellenzék kivonult a teremből, a bent maradt kormánypártiak vedig végre visszaülhettek a helyükre.
 

130 igen, 52 nem és egy tartózkodás mellett ment át a túlóratörvény.

Később állva énekelték el a Kossuth-indulót, ezt már a választások megnyerésekor is hallhattuk.

A kivonult ellenzék közben közös sajtótájékoztatót tartott, amin közölték, a szavazás szerintük érvénytelen volt. 

Érdemes megnézni, mi történik épp más országokban: Romániában az új nyugdíjtörvény miatt az ellenzék egyszerűen nem ment be a parlamentbe. Se megafon, se síp, se semmi. Végre tényleg jobbak vagyunk valamiben!

Az akciót a párbeszédes Tordai Bence közvetítette Facebookon:

Az ülés lényegi része 13:46-kor ért véget, ekkorra a Fidesz-KDNP egyedül maradva ültethette vissza Kövér Lászlót a pulpitusra, de még előtte kicsit megtapsolták saját magukat.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek