Puzsér: Tarlós túllicitálná a Kétfarkú Kutyapártot

Szerző: Hutter Marianna
2018.12.11. 08:45

Végre elővehető a kóla és a popcorn, mert beindulni látszik a 2019-es főpolgármesteri kampány. Puzsér Róbert beszólt Tarlós Istvánnak többek közt a főváros számára igen kellemetlen e-jegy-botrány miatt, plusz azért, mert mindent megígér és „annak a kétszeresét is”.

Puzsér: Tarlós túllicitálná a Kétfarkú Kutyapártot

„Tarlós Istvánnak továbbra sincsenek prioritásai, továbbra sincs víziója a városról, úgy tűnik, van azonban egy csapatnyi kígyónyelvű marketingese, akik elmagyarázták neki, hogy a budapestieknek igenis meg kell ígérni mindent, és annak a kétszeresét is” – írja Puzsér Róbert Facebook-oldalán kedden annak apropóján, hogy szerinte „Tarlós István megkezdte kampányát”.

A független polgármester-jelölt – aki bár szeretné, ha a Jobbik és a Momentum is támogatná, de eddig még csak az LMP állt mellé – szerint Tarlós megpróbálja túllicitálni a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot azzal, hogy két Duna-hidat, alagutakat, új villamosvonalakat és számtalan további fejlesztést ígér.

„Nyilván azt várják, hogy a politikai licit logikáját követve én majd három hidat és két új metróvonalat ígérek. Nem fogom megtenni.”

Hozzátette: tiszteli a választókat és a realitást, úgyhogy eszében sincs beszállni a „hazugságversenybe”: világos prioritással és
számonkérhető vállalásokkal hívja ki Tarlóst, aki „ennyi be nem tartott ígérettel akár szerényebb is lehetne”.

Ezt többek közt azzal indokolta Puzsér: Tarlós István nem képes vállalni a maga felelősségét az e-jegyrendszer csődjében, és nem hajlandó visszahívni az általa kirúgott Vitézy Dávidot annak a Budapesti Közlekedési Központnak az élére, amelyet maga Vitézy hozott létre. (Puzsér korábban megígérte, hogy főpolgármesterként újra Vitézyt nevezné ki a BKK élére.) Eközben pedig a főpolgármester azt állítja, hogy Budapestet nem érte veszteség az e-jegyrendszer bukása miatt.

„Jelzem, hogy egy éveket késő projekt már önmagában bevételkiesést okoz, az eddig elköltött milliárdok kapcsán pedig nem az a kérdés, hogy érte-e veszteség a fővárost, hanem hogy az mekkora.”

Puzsér szerint egyébként Tarlós „egy jó szaki”, ha felújítaná a konyháját, bátran kérne tőle tanácsot, de soha nem bízná rá a döntést semmiről, „mert akkor csak egy ronda és méregdrága konyhát kapnék, amit egy csomó alkalmatlan fideszes Mekk mester gányolt össze”.

FOTÓ: LMP / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek