Óvatos közgazdászok, hol vagytok?

Lehet abban reménykedni, hogy egyszer csak mégis működni fog egyszerre a fogyasztás növelése, az ideális gazdasági szabályozás és a környezetvédelem, de jobb inkább alternatív megoldásokat keresni.

Isztin Péter az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjak kapcsán nyilvánosan is kifejtette véleményét: nemrég megjelent cikkének legfontosabb állítása, hogy a környezetvédelem és a gazdasági növekedés összeegyeztethetők. Gyulai Iván válaszcikke rámutatott a gondolatmenet számos problémájára és levonta a következtetést: Péter állítása a jövővel szembeni vétek.

Én arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az érvelés módja sem támaszt alá ilyen állítást. A társadalmi vitában való konstruktív részvételhez és a félrevezető kijelentések elkerüléséhez sokkal alaposabb elemzésre van szükség.

Kritikám három főbb pontra irányul.

1. Isztin Péter írása figyelmen kívül hagyja, hogy a környezetvédelmi célok eléréséhez rendkívül gyors és radikális változás szükséges.

2. A gazdasági növekedés környezeti fenntarthatóságának komoly szakirodalma van, aminek ismerete nélkül nem lehet felmérni, hogy egy-egy megoldási módszer mennyire lehet hatékony.

3. A helyzet súlyossága és a megoldási módszerekre vonatkozó alapos ismeretek nélkül etikailag megkérdőjelezhető messzemenő következtetéseket levonni.

Részletesebben.

1. Radikális változás: Mekkora a kockázat?

Környezeti fenntarthatóság alatt érthetjük azt, ha a nemzetközileg elfogadott környezeti célokat elérjük. Vizsgáljuk meg, hogy milyen feltételezésekre van szükség ahhoz, hogy minden országban növekvő gazdaság mellett elérjük ezeket a célokat! Az éghajlatváltozás esetében – melynek a megfékezése csak egy része a környezeti fenntarthatóságnak – már önmagában is extrém feltételezésekre van szükség.

Folytonos növekedés mellett az egyik lehetséges út, hogy három-négy évtizeden belül eltűnik a világ teljes szén-, olaj, és gázipara, tehát minden fosszilis üzemű erőmű, jármű, fűtési rendszer, stb. Ezek ma – akárcsak 35 évvel ezelőtt – az összes felhasznált energiának kb. 80 százalékát adják. A másik lehetőség, hogy évente több milliárd tonna szén-dioxidot kivonunk a légkörből, és biztonságosan tároljuk hosszú távon. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy ezt a fizikai méreteiben a világ olaj- és gáziparánál nagyobb rendszert ki, hogyan és miért építené ki.

Ez a kockázati szint lehet a mérőszáma annak, hogy a környezeti fenntarthatóság és a gazdasági növekedési paradigma összeegyeztethető-e.

A szakirodalomban sem főáramú közgazdász, sem ökológiai közgazdász részről nincs olyan érvelés, ami azt mutatná, hogy ez a kockázat nem nagyon nagy. Az ellenkezőjére van. A most díjazott Nordhaus szerint sem reális a 2 Celsius-fokos határ betartása sem, pedig a párizsi klímaegyezmény célja „jelentősen” ezalatt maradni. Ezek szerint

Ha valaki ilyen meglepő – és a környezeti hatások ismeretében nehezen tartható – módon értelmezi a fenntarthatóságot, akkor ezt minimum jelezni, de még inkább indokolni illene.

2. Szakirodalom: Nincs mire optimistának lenni

Isztin cikke olyan dolgokra hivatkozik töretlen optimizmussal, melyekkel kapcsolatban a szakirodalom évtizedek óta alapvetően negatív eredményeket mutat. Ezeknek jelentős részére a válaszcikk már rámutatott, ezért csak két meglátást tennék hozzá. Az egyik legfontosabb állítás a gazdagodó országok erősödő környezetvédelmére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban hosszú ideje tudjuk, hogy kulcsfontosságú szennyezőanyagok kibocsátása nem fordul visszájára úgy, hogy a legsúlyosabb negatív hatások (pl. a grönlandi jég olvadásával járó 6 méteres tengerszint-emelkedés vagy a kiváltott tömeges migráció) emiatt elkerülhetők legyenek.

A másik fontos állítás a kibocsátások adóztatásának áldásos hatásaira vonatkozik. A kibocsátások beárazása fontos törekvés, de

Az egyes közgazdászok által elképzelt hihetetlenül rugalmas gazdaság, ami bármit megold, ami éppen fontos az emberiségnek, nem létezik.

Évtizedek óta tudjuk, hogy csökkenteni kellene a széndioxid-kibocsátást, mégis folyamatosan nő. Idén is rekord év várható, nem jó értelemben. Hasonlóképpen évtizedek óta tudjuk, hogy drámai mértékben pusztítjuk a nem emberi életformákat, mégsem állt meg a folyamat.

3. Következtetés: Gazdasági növekedés vagy alternatív megoldások?

Ha valaki őszintén keresi a megoldásokat egy társadalmi problémára, akkor meg kell húzni a határt az általunk ismert és ismeretlen részek között. Ki lehet-e jelenteni valamit a felsorakoztatott érvek és bizonyítékok alapján? Az állítás igazságát megkérdőjelező adatokat és érveket ismerjük-e, bemutattuk-e, és jogosan vetettük-e el őket? Következnek-e az állításaink a felhozott érvekből? Ez a cikk egyik feltételnek sem felel meg (logikai hibát is vét: abból, hogy a környezetszennyezés fenyegeti a gazdasági növekedés fenntarthatóságát, nem következik, hogy a környezetvédelem és a növekedés összeegyeztethető lenne).

Azzal kapcsolatban lehet vitákat folytatni, hogy merre a legjobb továbbhaladni abból a nehéz helyzetből, ahol környezeti szempontból vagyunk – jórészt éppen a fogyasztásunk hatásai miatt. Lehet érvelni a gazdasági növekedés mellett is bizonyos helyeken, bizonyos körülmények között. Ez azonban

Végső soron az is kérdés, hogy milyen világban szeretnénk élni: Milyen célokat adunk föl és mihez ragaszkodunk? Mindez azonban már egy másik kérdéskör.

Az a vita, hogy a gazdasági növekedés összeegyeztethető-e a környezeti fenntarthatósággal, a fenti értelemben lezárható.

Akkor érdemes újranyitni,

A szerző ökológiai közgazdász