Az osztrák vasút szívatta meg az osztrák államfőt

Szerző: Kulcsár Árpád
2018.12.05. 08:53

A csehek azt mondják, egyáltalán nem az ő dolguk a Bécsből induló vonatokat és foglalásokat felügyelni.

Az osztrák vasút szívatta meg az osztrák államfőt

A cseh vasúttársaság igazgatója határozottan tagadja, hogy miattuk ne lett volna az osztrák elnöknek vasúti kocsi foglalva, Petr Šťáhlavský azt mondja, egyáltalán nem az ő dolguk volt első osztályú kocsit biztosítani az elnöknek, hiszen a Bécs–Varsó–Katowice vonalon az osztrák, a cseh és a lengyel vasúttársaság közösen működtet járatot, mindegyik a saját országában felelős érte.

Tegnap mi is írtunk róla, hogy Alexander Van der Bellen osztrák államfő elmondta videóban, hogy egész stábja vonattal utazik a katowicei klímakongresszusra, és ezzel 3,3 tonnányi széndioxid-kibocsátástól mentik meg a Földet. A nagyjából 400 kilométeres utat 4 és fél óra alatt teszi meg a vonat.

Csakhogy, mikor kiértek a bécsi főpályaudvarra, azzal kellett szembesülniük, hogy

a vonatra nem csatlakoztatták rá az általuk lefoglalt külön kocsit, és a foglalást sem találták a rendszerükben.

Az osztrák Kleine Zeitung azt írta, hogy a cseh vasút végül úgy oldotta meg a bakit, hogy egy másodosztályú kocsi felét szabaddá tette az elnöki stábnak és a velük utazó újságíróknak. A lap dobta be azt is, hogy a járatot a cseh vasúttársaság működteti.

Petr Šťáhlavský azt mondja, a foglalás az osztrák vasúttársaság, az ÖBB felelőssége lett volna, semmiképp nem a cseh ČD és nem a lengyel PKP Intercityé. Ő azt mondta, igaz ugyan, hogy cseh kocsival helyettesítették végül a hiányzó vagont, de ez sem az ő dolguk lett volna, csak szívességet tettek ezzel. Ebben utazott végül el az elnök egész Lengyelországig a klímacsúcsra. A vonat végül késés nélkül el tudott indulni, az interjúkat pedig a büfékocsiban adta az államfő.

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek