Kilép pártjából a brexit egyik arca

2018.12.04. 19:57

Nigel Farage szerint a Függetlenség Párt vállalhatatlan lett azzal, hogy leigazolta tanácsadónak a szélsőjobbos Tommy Robinsont.

Kilép pártjából a brexit egyik arca

„Nehéz szívvel és sok év munka után a mai nappal elhagyom az UKIP-ot” – írta a Daily Telegraphnak az Egyesült Királyság Függetlenség Pártjának vezetője, Nigel Farage. A döntés hátterében az áll, hogy Farage nem ért egyet Tommy Robinson tanácsadói állásával,

mivel szerinte Robinson egyszerűen minden párt számára vállalhatatlan, és magával hoz a párt körnéykére erőszakos bűnözőket és a fasiszta Brit Nemzeti Párt követőit is.

Tommy Robinson a britek egyik legismertebb szélsőjobboldali aktivistájaként akkor lett ismert, amikor két szexuális zaklatással kapcsolatos tárgyalást is annak ellenére közvetített élőben, hogy az tiltva volt. Először letartóztatták érte, ami miatt több szimatizánsa is tüntetett, aztán eljárási hibákra hivatkozva szabadon engedte a bíróság.

Nigel Farage már így is maradandót alkotott a szigetország politikájában, hiszen ő volt a brexit mellett talán legerősebben kampányoló politikus. Akkoriban ő volt az UKIP elnöke, de a népszavazás után nem sokkal lemondott azzal, hogy már elérte azzal a célját, hogy kiléptette Nagy-Britanniát az EU-ból. 

via Independent

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek