Így várja Kolozsvár december elsejét

2018.11.30. 09:40

Fellobogózott buszok, utcák, terek, épületek: Erdély fővárosa román nemzeti színekbe öltözve várja december elsejét, vagyis a századik évfordulóját a napnak, amelyen az erdélyi románok úgy döntöttek, hogy Magyarország helyett ők inkább Romániához szeretnének tartozni.

Így várja Kolozsvár december elsejét

Centenárium ide vagy oda, azért többet vártunk volna Kolozsvártól. Mármint azt, hogy jobban nemzeti díszhaptákba vágja magát.

A közlekedési járműveket mindenesetre mind feldíszítették.

És persze az állampolgárok is tüsténkednek, büszkélkednek.

Persze egyáltalán nem hiányoljuk a nemzeti giccset, a városvezetés eléggé visszafogottan díszített, a néhány óriászászló ellenére (ez itt Vitéz Mihály szobra, ő volt az, aki először egyesítette Erdélyt a két román fejedelemséggel).

Nemrég újították fel a teret, és lett rajta ilyen „okospad”.

Ez itt a város második főtere, inkább a románok érzik magukénak.

Nagyjából minden utca így néz ki a centenárium előestéjén.

A túlbuzgó mentősök is feldíszítették a rozsdás mentőt.

A polgármesteri hivatal egyik épülete.

Ma lesz a Szabad dákok című film bemutatója is. Sajnos nem tudjuk megnézni, de biztos izgalmas történelmi fikciós alkotás.

Frissen felújítva, díszkivilágítva.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek