Négy év óta először nőtt a világ szén-dioxid-kibocsátása

Szerző: Hutter Marianna
2018.11.27. 21:38

Ahogy jobban teljesített a világgazdaság, már nőtt is szén-dioxid-kibocsátás.

Négy év óta először nőtt a világ szén-dioxid-kibocsátása

A tavalyi évben nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) jelentése szerint – írja a BBC. Ezt megelőzően 2014 és 2016 között a szén-dioxid-kibocsátás stagnált, de akkor a világgazdaságban is csak szerény növekedés volt tapasztalható. Ám a tavalyi évben a gazdaság jobban teljesített, ami 1,2 százalékkal megnövelte a szén-dioxid-kibocsátást is.

Ugyan 2015-ben közel 200 ország írt alá a párizsi klímaegyezményt, mely szerint a globális felmelegedést az iparosodás előtti időkhöz képest 1,5 Celsius-fokon belül kell tartani, az ENSZ becslése alapján

jelenleg a világ 3,2 fokos növekedés elé néz az évszázad végére, vagyis 2100-ra.

A tanulmány szerint több ország sem tesz eleget azért, hogy visszafogják a szén-dioxid-kibocsátást, a felelősök közt említi többek közt Amerikát, az Európai Unió országait, Kanadát és Ausztráliát is.

Az ENSZ teljes jelentése itt olvasható.

FOTÓ: Wikipédia

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek