Az elektronikus zene rövid története + itt van August Hoffer új mixe az Azonnalin!

Hihetetlen, de igaz: már az ókori görögök is kísérleteztek mesterséges hangok előállításával. Amit ma sokan egy play gomb lenyomásával azonosítanak, az valójában ugyanolyan komplex művészet, mint klasszikus zenét játszani. Elmondjuk, miért.

Egészen az időszámításunk előtti harmadik századig kell mennünk a gyökerekig. A görögök az úgynevezett víziorgonát (hidraulisz) találták fel ekkor. A víziorgona inkább tekinthető mechanikus gépnek, semmint elektromosnak – hiszen hol vagyunk még az elektromosság feltalálásától –: sípsorait mechanikus fújtatóval létrehozott, a víz hidrosztatikus nyomásával állandósított szélnyomás szólaltatta meg.

Ugorjunk egy nagyot, és érkezzünk meg a XX. századba, ahol már van elektromosság, van avantgarde meg futurizmus és sok más izmus, ami elutasítja az akadémiai művészetet és annak ellenpontjaként határozza meg magát. Ennek következtében vetik el a klasszikus zenét, a klasszikus formákat és keresnek valami radikálisan újat és szokatlant.

A telharmóniumtól a Hammond orgonáig

Az első, valóban elektromossággal működő hangszer minden bizonnyal a XIX. század utolsó éveiben feltalált telharmónium volt. Működési elve alapján a szerkezetben óriási, fogaskerekekhez hasonlító rotorok forogtak közös tengelyeken, amelyek a kromatikus hangsor frekvenciáinak megfelelő elektromos rezgéseket generáltak.

Az egyes hangok harmonikus felhangjaihoz is külön hangkerekeket rendelt, így az alaphangok és a felharmonikusok variációiból addig soha nem hallott hangszínek szólaltak meg.

Az első elektromos gitár megjelenési éve 1936, gyártója pedig az azóta is prosperáló Gibson cég volt. A 30-as évek közepén találták föl a Hammond orgonát, azt a hangszert, amit mindenki ismer, aki hallgatott rockzenét, mondjuk Deep Purple-t. Vagy hallgassátok őt:

1957 az az év, amelyet a nagy elektronikus zenerajongók fejből tudnak: Tom Dissevelt és Kid Baltan megalkotják az eindhoveni Philips laboratóriumban a „Song of the Second Moon” című számot. Talán ez az első dallamos elektronikus zenei kompozíció, mindenki onnan ismeri, hogy a Magyar Televízió által sugárzott tudományos műsornak, a Deltának ez volt a főcímdala. És félelmetes!

A szintipop aranykora

Ám a legfontosabb és mindenképpen legeredetibb együttes a német Kraftwerk volt, akik 1970-es megalakulásuk óta az elektronikus zene atyjainak és alapjainak tekintendők. Ők voltak azok először, akik kizárólag elektronikus hangszereken alkottak és játszottak. Őket nem akarom bemutatni hosszan, hiszen minden olvasó fejből dúdolja: „Wir sind die Roboter.”

és hétköznapokba. Erről leginkább az olasz Giorgio Moroder tehet, aki Donna Summerrel felénekeltette az „I Feel Love” című korszakos gigamega slágert 1977-ben. Nevezhetjük ezt a számot a diszkó születésének origójának is, vagy ezernyi másnak akár, de ami kétségtelen: ez az egyik olyan szám, ami az utána következő évtizedek legmeghatározóbb dala lett, milliónyi feldolgozással, remixszel és ráutalással.

Sőt, 2011-ben az USA-beli Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe is fölvették mint a kulturális világörökség részét. Ja, Giorgio Moroder 2019 tavaszán Budapesten zenél, a részvétel erősen ajánlott, hiszen közeledik a 80-adik életéve felé a művész. Íme, egy 10 perces remix a gigaslágerből:

Ahogy a II. világháború óta a kulturális hangsúly is az USA-ba helyeződött át, így nem meglepő, hogy onnan indult el a klasszikus elektromos zene is (ha élhetek ezzel a képzavarral) az 1980-as évek lepattant ipartelepeiről és leginkább Detroitból. Megszületik a house, a techno, kialakult a 80-as években az a forma, a reptatív hangok, a négynegyedek világa, amit ma is ismerhetünk elektronikus zeneként.

Az 1990-es évek zenéje az acid és a house lett, jellemzően az Egyesült Királyság DJ-i és producerei vitték a prímet ezekben a műfajokban. Érdemes hallgatni az Orbital vagy a Trainspotting filmzenéit, külön figyelemmel az Underworld számára.

a dutch-house-zal és az EDM-nek elkeresztelt szörnnyel, ahol már nem a technikai tudás és a zenetörténet ismerete számít, hanem a nagybetűs SHOW, tortadobálással, sok kiállással és általában alpári káromkodásokkal a szett közben. A „siker” receptje: végy egy alapszintű bassline-t, pakold tele 2-3 hangra épülő szintifutamokkal, egy kicsi/közepes plusz egy megakiállással, adj még hozzá némi zöld lézert és dőlj hátra a pultban. Erre több szót nem is vesztegetek.

A 2010-es évektől kezdve aztán Berlin vált a techno-house és bármiféle elektronikus zene fővárosává, így az ott játszó vagy onnan érkező arcokat érdemes ma is figyelni és követni.

De hogyan készül ma el egy szám vagy egy mix, remix?

Nos, számítógépen, laptopon és leggyakrabban az Ableton Live-on. A program 2001 óta létezik és azóta elsöprően népszerű a DJ-k, producerek körében, mert a Live-ot mind élő fellépésekhez használható hangszernek, mind zeneszerzésre és hangszerelésre alkalmas eszköznek tervezték. A Live pont annyi, amennyit kiveszel belőle. Ennek a programnak megismeréséhez órák, napok kellenek, mutatunk egy videót arról, hogy hogyan lehet ezzel zenét komponálni és mennyire nem egyszerű:

Aki alaposabban elmélyülne a zeneszerkesztés világában, annak ajánlunk egy 2013-as workshop videót Simon Iddoltól:

Ha már ennyit írtunk erről a programról, akkor a cikk végén hallgassunk is meg egy ezzel készült mixet, az Azonnali egyik állandó zenefelelősétől, August Hoffertől!