Besokalltak egy csendes-óceáni országban, amiért ők szívják meg a klímaváltozást. Perelnének

Szerző: Kulcsár Árpád
2018.11.22. 18:48

Egyre nagyobbak a trópusi viharok, és egyre nehezebb megbirkózniuk velük a nem túl izmos gazdasággal rendelkező országoknak.

Besokalltak egy csendes-óceáni országban, amiért ők szívják meg a klímaváltozást. Perelnének

Vanatu, a csendes-óceáni ország, amely a klímaváltozás egyik legnagyobb vesztese, azt fontolgatja, hogy be fogja pereli a legnagyobb légszennyezést okozó országokat – írja az RFI.


 

Mindezt Ralph Regenvanu külügyminiszter jelentette be egy, a klímaváltozásról tartott virtuális politikai csúcson. Regenvanu elmondta,

hogy a nagy fosszilis anyagokat kitermelő vállalatokat, valamint az őket támogató országokat is beperelhetik.

„A kormányom most vizsgálja a lehetőségeket, hogy hogyan használhatná fel az igazságügyi rendszereket – beleértve a nemzetközi jogot is – hogy megtéríttesse a klímaváltozás miatt okozott károkat azon vállalatokkal, pénzügyi intézményekkel és kormányokkal, amelyek aktívan és tudatosan egzisztenciális veszélyt teremtettek Vanuatura nézve” – mondta a miniszter.

Szerinte ugyanis igazságtalan, hogy a katasztrófák elsősorban azokat az országokat sújtják, amelyek egyáltalán nem tehetnek a klímaváltozásról, és amelyek a legkevésbé profitálnak a fosszilis üzemanyagok kitermeléséből.

Richie Merzian az Australia Institute klímaügyi és energetikai programigazgatója ennek kapcsán azt nyilatkozta, hogy Vanuatu döntése közvetlenül azután jön, hogy Ausztrália visszavonta a támogatását az ENSZ Zöld Klíma Alapjából, amely lehetővé teszi a jelentős környezetszennyező országoknak, hogy segítsék az elszenvedőket (és amely egyébként siralmas állapotban van).

Ebben az alapban Ausztrália eddig vezető szerepet vállalt, de a nemrégiben megválasztott Scott Morrison miniszterelnök kihátrált belőle. E nélkül a pénz nélkül a csendes-óceáni országok azonban nem nagyon tudják megoldani a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást.

Vanuatu nem az egyetlen ország, amely kártérítést követel, hasonló szándékot jelentett be már a Fülöp-szigetek, Peru és néhány állama az Egyesült Államoknak is.

Vanuatunak 260 000 lakosa van, ők nyolcvankét kis, vulkanikus mozgások által képződött szigeten élnek, melyek közül sok csupán egy méterrel van a tengerszint fölött. Legutóbb a Pam nevű trópusi vihar okozott hatalmas károkat az országban, ebben tizenöt halálos áldozat mellett hetvenöt ezer ember veszítette el az otthonát, mintegy 590 millió dolláros anyagi kár is keletkezett.

Ahogyan a trópusi viharok erősödnek, a nem túl erős gazdaságú csendes-óceáni országoknak egyre nehezebb megbirkózniuk velük, továbbá az alacsony fekvésű szigeteget lassan a tengerszint-emelkedés is komolyan fenyegeti. 

FOTÓ: Phillip Capper/Wikipédia

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek