Az MSZP kiáll Timmermans mellett

Szerző: Hutter Marianna
2018.11.06. 17:40

A szocialisták szerint Frans Timmermans alkalmas arra, hogy felvegye a kesztyűt az illiberális erőkkel szemben, a Párbeszéd még nem döntött, hogy a zöld vagy a szocdem csúcsjelöltet támogatja-e.

Az MSZP kiáll Timmermans mellett

„Timmermans olyan ember, akit életútja, szaktudása és személyisége kiválóan alkalmassá tesz arra, hogy vezesse az európai szociáldemokratákat a kampányban, és felvegye a kesztyűt a közösséget romboló, illiberális, populista, nacionalista erőkkel szemben” – így válaszolt az MSZP az Azonnali kérdésére, hogy támogatják-e holland politikus csúcsjelöltségét.

Mint hétfőn az Azonnali is megírta, kihívó nélkül maradt Frans Timmermans, az Európai Bizottság alapjogokért felelős alelnöke az Európai Parlament balközép pártokat összefogó S&D-frakció csúcsjelölti posztjára, miután kollégája, az energiaunióért felelős szlovák EU-biztos visszalépett a kihívástól. Így szinte borítékolható, hogy hivatalosan is a holland politikus lesz az S&D csúcsjelöltje.

Az MSZP hangsúlyozta:

kiállnak Frans Timmermans mellett az előttük álló kampányban.

Az Azonnali kereste az ügyben a tervek szerint az MSZP-vel az EP-választáson közös listán induló Párbeszédet is. Az ő helyzetük azért érdekes, mert ők nem az S&D, hanem a Zöldek frakciójába vágynak, vagyis kérdés, hogy Timmermansot vagy majd a Zöldek heteken belül megválasztandó jelöltjét fogják-e támogatni. A Párbeszéd érdeklődésünkre annyit írt: később hoznak döntést a kérdésben. A Zöldek egyébként már csak azért is érdekesek, mert az sem kizárt, hogy transznemű csúcsjelölttel vágnak neki az EP-választásnak.

Az Azonnali kereste a DK-t is, hogy támogatják-e Timmermansot, ám a párt nem válaszolt megkeresésünkre.

Timmermansot egyébként nem minden magyar politikus zárta a szívébe, például az LMP-t nemrég otthagyó Meszerics Tamás EP-képviselő arról írt nemrég az Élet és Irodalomban, „értelmetlenül és folyamatosan” dühös volt a politikusra. „Franciscus Cornelis Gerardus Maria Timmermans. Lehetne Rejtő-regényhős is, de nem az” – fejtegette Meszerics. 

FOTÓ: Frans Timmermans / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek