Köszönöm Ungváry Krisztiánnak, hogy történészként is időt szakított az Emberi Jogok Európai Bírósága minapi ítéletének kommentálására. Pár észrevételt azért tennék, ugyanis az az érzésem: Ungváry a cikkében más kérdést válaszolt meg, mint én az eredeti írásomban.
Már előzetesen kialakult a közösségi médiában egyfajta vita keddi cikkemről, amelyben szigorúan jogi alapról próbáltam röviden elmagyarázni, miért „védte meg“ az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Mohamedet (ahogy az ítéletet sokan laikusként értelmezték). Ezen vitákra volt válasz Ungváry cikke is.
Még egyszer, nagyon röviden, megismétlem
1. A vallási érzület sértése számos EU-országban – így Ausztriában is – büntetőjogi kategória, igaz: a büntetőjog nem a vallási érzületet vagy vallási tant védelmezi, hanem azon társadalmi békét, amelyet a vallási érzület megsértése veszélyeztethet.
2. Az EJEB nem alkotmánybíróság: nem feladata és jogköre felülbírálni vagy pláne hatályon kívül helyezni tagállami rendelkezéseket. Csupán azt vizsgálhatja meg in concreto – azaz egy-egy konkrét, a tagállamban jogerős ítélet kapcsán –, hogy az adott ítélet megsértette-e az Emberi Jogok Európai Egyezménye valamely rendelkezését, az ott garantált szabadságjogok valamelyikét.
3. A konkrét esetben az osztrák bíróság pénzbírságra ítélt egy nőt, aki előzően nyilvános előadások keretében nevezte egy Ausztriában 1912 óta bejegyzett vallás alapítóját pedofilnak. Az elítélt nőnek eleve kevés esélye volt az EJEB előtt: az EJEB eddigi joggyakorlatából világos, hogy a vallási érzület (pontosabban: a vallási érzület sértetlensége miatti társadalmi béke) érdekében és védelmében legitimnek fogadta el a bíróság számos eddigi ítéletében is a vélemény-, szólás- vagy művészi szabadság korlátozását.
Ennyi az ügy jogi része, amit mondani akartam
Akik felháborodtak – akár az ítélet, akár a mondanivalóm kapcsán – nem is ezt vitatták, többségük eleve nem is jogász. Viszont annál inkább önjelölt iszlámszakértő!
A felháborodást ugyanis csupán annak ténye váltotta ki sokakban, hogy az EJEB ezúttal a korábbi jogggyakorlatából egyenesen következő legitim indokként a vallási érzületet (pontosabban: a társadalmi béket) az iszlám vallás kapcsán is alkalmazta:
míg eddig elsősorban a keresztények érzületei és tanai, úgy a mostani ítélettel a muzulmánoké is védelemre méltónak bizonyultak.
Ungváry Krisztián kifogásolta is a cikkemben a „tapsikolnak“ meg a „siratókórus“ kifejezéseket: holott éppen erről van szó! Sokan, akik ma a muzulmánoktól eltagadnák a vallási érzületüknek kijáró védelmet, nem tették ezt, amikor az EJEB a keresztény tanok vagy érzületek érdekében korlátozta a vélemény-, szólás- vagy művészi szabadságot.
Hadd következtessek ebből arra, hogy
a mostani ítéletet bírálóknak elsősorban nem a blaszfémia mint büntetőjogi tényállás egyes európai országokban még mindig ismert gyakorlatával, hanem egyes-egyedül annak tényével van gondjuk, hogy az EJEB ezúttal a muzulmán vallás érdekében fogadott el ilyen rendelkezést és egy ennek alapján hozott tagállami bírósági ítéletet.
Azaz a megszólalók nem annyira a véleményszabadságot szabadítanák fel a szerintem is elfogadhatatlan (de legalábbis kérdéses) blaszfémia tilalma alól – hanem csupán ismét kifejeznék abbéli meggyőződésüket: az Európai Unió lakosságának alig öt százalékát kitevő iszlám perceken belül átveszi a hatalmat minden felett. Lám, lám, már az EJEB is behódolt nekik!
Ungváry cikke sem véletlenül nem elsősorban a jogi oldalát vizsgálja a kérdésnek, hanem cikkének nagyrészében kifejti negatív véleményét az iszlám európai jelenlétéről. Ehhez szíve joga, nagyon érdekes fejtegetések – bár sem én, sem ő nem vagyunk iszlámtudósok, ezért én legalábbis tartózkodnék állást foglalni az iszlám mibenlétéről szóló vitákban. Európa egyik legmultikulturálisabb városában élve mindazonáltal személyesen se az iszlám terjedését, se a neki való behódolást nem tapasztalom – de ez csak érzület, vélemény, az pedig mindenkinek van. Nem vitatom persze, hogy az integráció kérdésében, ami a mostani ítélettel szintúgy nem áll összefüggésben, Ungváry egyes korábbi írásaiban (például itt vagy itt) valóban felvet fontos kérdéseket.
Az általános muszlimkritika kapcsán azonban Habsburg Ottó intelmét javasolnám, aki amúgy mindig a legnagyobb szeretettel beszélt a boszniai muzulmánokról: „A muzulmánok többet tudnak rólunk, mint mi őróluk. Végre erőt kéne vennünk magunkon, hogy többet tudjunk mi is róluk.“
Az EJEB döntésének azonban eleve semmi köze ahhoz, hogy az Ungváry által észlelt vagy észlelni vélt iszlamizáció tényleg fennáll-e – eleve nem az iszlámról szól az ítélet.
Az EJEB ugyanis nem erről (volt) hivatott dönteni. Ahogy arról sem tudhatott dönteni, hogy elfogadható-e (amint Ungváry retorikailag kérdezi cikkében), ha az egyik ország védi a vallási érzületet (mint Németország vagy Ausztria), a másik pedig nem (mint Franciaország).
Ungváry hozzáteszi, mintegy közvetve elismerve a jogi érveim esetleges helyességét: „Van persze, amikor egy ítélet levezethető egy jogrendszerből. Ettől azonban még nem kell méltányosnak vagy igazságosnak nevezni.“ Ez tény, nem is kell annak nevezni. Egy bíróság éppen ezért legfeljebb jogi érvekkel alátámasztott ítéletet, nem pedig mindenképpeni igazságot vagy méltányosságot tud garantálni.
Az EJEB döntése kapcsán a vita most csak az lehet: elfogadjuk-e a vallási érzület sértetlenségét a társadalmi béke büntetőjogilag is védendő egyik alapjának, vagy nem?
Ellentétben Ungváry állításával, aki szerint én egyetértettem volna az osztrák szabályozással és/vagy bírói ítélettel, a cikkemben expressis verbis azt írom, hogy: „Ha egy vallási csoport erőszakosan reagál az őt ért kritikára, akkor nem a kritikát, hanem az adott vallási csoportot kell jogilag szankcionálni.“
Igaz, azt is hozzátettem: „Akinek tehát fontos a véleményszabadság, az ne csak akkor háborodjék fel, ha azt a muzulmánok érdekében, de akkor is, amikor a keresztények és a zsidók védelmében vagy a holokauszt történelmi igazságának érdekében korlátozzák.“
Nem tudom, Ungváryt (vagy az ítélet más kritikusait) felháborította volna-e az EJEB döntése, ha nem Mohamed prófétának, hanem egy másik vallás alapítójának a szabad megsértését lehetne vele szemben követelni.
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
