Új Merkel született

Miről is mondott le Merkel? Az általa és az idő múlásával lestrapált CDU vezetéséről. Azért, hogy kancellárságát nyugodtan élvezhesse 2021-ig, míg belső ellenfelei egymást nyírják a pártvezetésért. Amúgy is már régóta készült arra, hogy levetkőzze a pártember, a CDU-s pártpolitikus szerepét, és azt felcserélje a német államasszony bőrére. Akárcsak a kígyók.

Gabor Steingart, a Handelsblatt üzleti napilap vitatott körülmények között kirúgott főszerkesztője az egyik legjobb német újságíró. Aki tud németül, annak ráadásul része lehet abban a szerencsében, hogy Steingart minden áldott hétköznap reggelén küld egy reggeli hírlevelet a mailfiókjába, amelyben költői képekkel, grafikonokkal, személyes sztorikkal és pikírt megjegyzésekkel tarkítva számol be arról, mi fontos aznap. Tegnap és ma semmi nem foglalkoztatja jobban Európát, mint Angela Merkel bejelentése, miszerint mégsem pályázza meg decemberben a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetését.

Gabor Steingart szerint Angela Merkel két okból is megérdemli a tiszteletet lépésével. Egyrészt azért, mert a kancellár rég nem hatott ennyire nyíltnak és őszintének, mint amikor a sajtó elé állva részletesen megindokolta döntését. Egy új Merkelt hallottunk, mást, mint amit az eddigi 18 évnyi CDU-elnökség és 13 évnyi kancellárság alatt lehetett, írja Steingart. „Bár mindenki tisztában van azzal, hogy az általa vezetett nagykoalíció elfogadhatatlan módon működik, mégis, amikor az »elfogadhatatlan« szót Merkel mondta ki, az nem rosszindulatúan hangzott, ellenkezőleg: fennkölt volt és nemes. Így kell megmelengetni az aggódó polgárok jégbefagyott szívét.”

A tiszteletet másrészt azért érdemli ki szerinte a kancellár, mert tegnapi bejelentésekor láthatóvá vált művészi szinten űzött politikai rafinériája.

a 82,7 milliós lakosú Németország vezetését, a hadsereget, a bürokráciát, a szociális elosztórendszereket.

Steingart folytatja: „A történések dialektikája a következő: Merkel ad, hogy megmaradhasson. Lemond valamiről, hogy kapjon valamit. Bizalmat, például. Egy olyan posztról mond le, melynek legimitása utoljára akkor volt csak számára nélkülözhetetlen, amikor pártja eldöntötte, melyik jelölt hol induljon, és ki hol szerepeljen a listán. Ma erre már nincs szüksége.” 

Több mint mellékhatás, hogy hétfőn bejelentett lépésével Merkel egy csapásra megszabadul minden CDU-beli belső ellenfelétől. Mostantól már senki nem vitathatja, hogy ki a kancellár, és hogy jó-e, hogy ő az – a CDU-ifiszervezet baden-württembergi tagozatán túl versenyt hűségesküdöztek a párttagok és prominensek a kancellárnak az előttük hirtelen megnőtt tértől. Ezzel

Vagyis Merkel úgy nyerte meg a meccset, hogy játékmezőt váltott: belső ellenfeleinek a CDU tagságával és mindenféle grémiumjaival kell hadakoznia, neki Putyinra, Trumpra és Erdoganra kell koncentrálnia. Vagyis míg korábban a Merkel és politikája iránti hűtlenséggel és kritikával is karriert lehetett csinálni a CDU-ban, addig mától az egyes feltörekvő politikusok jól felfogott érdekében a kancellár iránti közelség a siker mértékegysége.

Csak annak lesz esélye a CDU vezetésére, aki bebizonyítja, hogy passzol Merkelhez. Oszd meg, és uralkodj, szól Macchiavelli ajánlása. Merkel jó tanuló, írja Steingart.

Amennyire a CDU-nak elvész a hatalma Merkel felett, úgy vész el Merkel érdeklődése is pártja iránt. Avagy Merkel elkezdi levedleni a bőrét.

A kérdés már csak az, hogy meddig tart a béke a kancellár és a CDU között. Steingart szerint ennek eldöntése már nem Merkel kezében van. „A leendő pártelnök, még ha ma ezt még nem is tudja, gyorsan puccsistává válhat. Ha a kancellár tartalékai tovább zsugurodnak, és a nagykoalíció megítélése továbbra is olyan, amilyen – az elfogadhatatan szót kell itt használni –, akkor bárki is lesz a CDU elnöke, meg kell próbálnia a lehető leggyorsabban a kijárat felé terelnie a kancellárt.

A paktum, amit a CDU-tagság az új pártelnökkel köt, kimondatlanul is tartalmazza azt, hogy először meg kell újulnia a pártnak. A megújulásnak pedig Merkelnek is alá kell vetnie magát: neki most arról kell döntenie, hogy ezt kancellárként, vagy nyugdíjasként teszi meg.” Steingart a végén egy Bismarck-idézetet hozott fel a helyzet illusztrálására: ha két hatalom egy ennyire ártatlannak tűnő megegyezést köt egymással, rögtön felmerül a kérdés,

FOTÓ: Bakó Bea / Azonnali