Miért védi Mohamedet az Emberi Jogok Európai Bírósága?

Történt, hogy jó tíz évvel ezelőtt egy osztrák nő az iszlámról tartott különféle előadásokat, „Alapismeretek az iszlámról“ című sorozatával turnézott. Az akkor még ellenzéki, de már akkor is iszlámellenes (meg zsidó- és katolikusellenes) Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) meghívta többször is előadni a hölgyet, aki többek között arról beszélt ezen nyilvános alkalmakkor, hogy Mohamed próféta pedofil volt, mert egyik felesége, Ajsa hatéves volt, amikor elvette és már kilencévesen közösült is vele.

Az ügyészség először gyűlöletkeltés bűncselekményének gyanúja miatt emelt vádat, de a bíróság jelezte: nem ezen, hanem más törvényi alapon fogja megvizsgálni az ügyet. A per tehát nem arról folyt, hogy gyűlöletet keltett-e a hölgy, hanem – amint arra egy másik törvényhely lehetőséget ad – arról, hogy megsértette-e kijelentéseivel egy vallás tanait, tisztelt személyeit, tárgyait, illetve felháborodást keltett-e ezzel.

egészen pontosan az osztrák Strafgesetzbuch 188. cikkelye „a vallási tanok becsmérlését“ rendeli büntetni. Ennek értelmében: „aki nyilvánosan belföldön létező egyház vagy vallási közösség tiszteletének tárgyát képező személyt vagy dolgot, annak hitbéli tanítását; vagy egy ilyen egyház vagy egyházi közösség törvényileg engedélyezett intézményét vagy szokását becsmérli vagy gúnyolja; ha a magatartása alkalmas jogos felháborodást kiváltani, hat hónapig terjedő szabadságvesztéssel vagy háromszázhatvan napi tételnyi pénzbüntetéssel büntetendő.“

A hölgyet, aki Mohamedet – mármint az iszlám Jézus utáni utolsó prófétáját – pedofilnak nevezte, ezen az alapon ítélték meg, mondván: megsértette az Ausztriában 1912 óta bevettnek számító iszlám vallás egyik személyét, és ezzel „jogos felháborodást“ váltott ki. Bár a nő ellen uszítás miatt emeltek vádat eredetileg, az illetékes bécsi bíróság végül is az idézett tényállás, vallási tanok becsmérlése miatt ítélte a hölgyet összesen 480 eurós pénzbüntetésre. Ő azonban – amúgy nagyon helyesen – az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult (ez nem egy európai uniós bíróság, ezt fontos tudni), mert szerinte korlátozták a véleményszabadságát.

A döntés múlt csütörtökön meg is született: az osztrák bíróság döntése nem sértette meg a hölgy véleményszabadsághoz való jogát. (Mivel a döntés ellen felháborodottak ritkán olvasták magát a döntést, álljon itt az ítélet, ahol bárki elolvashatja az indokolást angolul.)

A döntés ugyanis az eddigi joggyakorlat ismeretében nem meglepő: a bíróság, amely nem holmi összeurópai alkotmánybíróság, amely megsemmisíthet, „alkotmányellenesnek“ (ezesetben egyezményellenesnek) nyilváníthat bizonyos tagállami rendelkezéseket, törvényhelyeket, eddig több ítéletében is elismerte már: ha egy tagállam úgy látja jónak, hogy a társadalmi békét a vallási tanok tiszteletben tartásával (is) segíteni, fenntartani akarja, akkor a vallási tanok becsmérlésének tilalma (pongyolán fogalmazva: a blaszfémia tilalma) legitim indok lehet akár a véleményszabadság korlátozására is.

Két dolgot rögtön látni kell

Egyrészről mára a legtöbb európai országban nincs blaszfémiát tiltó rendelkezés, ahol mégis – mint például Ausztriában vagy Németországban –, ott elsősorban nem az adott vallást védik, hanem a társadalmi nyugalmat. A német szabályozás kapcsán (StGB § 166), amelyet szintén sok vita övez ma is, több kommentár is kiemeli:

A legtöbb európai országban a második világháború után vagy kivezették vagy enyhítették a blaszfémiát tiltó szabályokat, esetleg a diszkriminatív mivoltukat módosították: Olaszországban például 1995-ben az alkotmánybíróság – a mára már csak szabálysértéssé enyhült – blaszfémiatilalmat a katolikus mellett más vallások tanainak védelmére is kiterjesztette.

Másrészről a véleményszabadság ma sem korlátlan jog, az egyes államokban például a becsületsértés tilalma szintén a véleményszabadság korlátjaként fogható fel, de ide tartozhat akár a rémhírterjesztés büntethetősége is.

De akkor térjünk rá a lényegi kérdésre.

Tényleg behódolt az Emberi Jogok Európai Bírósága az iszlámnak? Tényleg saría-bíróságként működött?

Ehhez ismerni kell a bíróság joggyakorlatát: ebben a blaszfémia többször is megjelenik, legtöbbször a keresztény többségi vallás védelmének érdekében elfogadható véleményszabadság-korlátozásként. Azaz:

Tessék fellapozni az alábbi ítéleteket: Müller and others v. Switzerland (miszerint a keresztény vallás védelmében szabad korlátozni a művészi szabadságot), Abdal Choudhury v. UK (itt tessék nagyon bekapcsolni a kognitív disszonanciát, mert lesz rá szükség, ugyanis ebben azt mondta ki a bíróság, hogy semmi baj nincs azzal, ha a blaszfémiát csak a keresztény tanok, de nem a muzulmánok kapcsán tiltják); Otto-Preminger-Institut v. Austria (itt megint csak a keresztény tanok védelmében született döntés); Wingrove v. UK (szintén a keresztény tanok védelmében); I.A. v. Turkey (itt a többségi muzulmán vallás védelmében, de csak azért, mert az a többségi).

Tehát:

1. az Emberi Jogok Európai Bírósága legitim oknak fogadta el már eddig is a szólás-, vélemény- vagy művészi szabadság korlátozásaként a többségi (!) vallást védő blaszfémia- vagy egyéb hasonló tilalmakat;

2. eddig ebből leginkább a keresztény tanok profitáltak;

3. ennek megváltoztatása nemzetállami hatáskör.

Mit védünk?

A blaszfémiát persze szerintem is helytelen tiltani, a véleményszabadság mindenféle vélemény, hit, gondolat kritikáját jelenti – akkor miért csak a vallásokat vegyük ki e kritika alól? Az az érv, hogy a vallásokkal szembeni kritika túlzott reakciókat szokott kiváltani, azaz veszélyes a társadalmi békére, gyakorlatilag annak beismerése, hogy az állam (a jog) meghajol egy hangos többség vagy kisebbség vélt erőszakossága előtt.

Mindazonáltal: eddig éppen azon konzervatív körök álltak ki a blaszfémia tilalma mellett (és pereltek be kereszténygyalázónak gondolt szerzőket, alkotókat), akik ma valamiért hirtelen nagyon fontos emberi jogként fedezték fel a véleményszabadságot. A CDU még 2000-ban is azért nyújtott be törvénymódosítást (amit aztán nem fogadott el a Bundestag), hogy szigorítsák a Strafgesetzbuch 166. paragrafusát, azaz megint ne a társadalmi békét, hanem önmagában a vallási tant, érzületet védje a német állam.

Sokan, akik akkor ennek az ötletnek tapsikoltak, most, hogy hirtelen a muzulmánok is elkezdtek a blaszfémia tilalmára hivatkozni, már a véleményszabadságot kezdték el védeni. És persze

Aki a „zsidó-keresztény kultúra“ (ami persze semmit se jelent, történelmileg a muzulmán vallás hatása az európai kultúrára semmivel se kisebb, mint a zsidóé) védelmében csak a muzulmángyalázást fogadja el, az nem a szekuláris államot vagy a véleményszabadságot, hanem a legtöbbször rasszista alapú muzulmánellenességet képviseli.

Olyankor azonban nem hallani a neokonzervatív siratókórust.