Elismerjük a bátorságot, de érzelmileg nem tudunk viszonyulni hozzá. Nem a mienk volt, nem sokkal van több közünk hozzá, mint a Prágai Tavaszhoz.
Majdnem úgy kezdtem, hogy jó reggelt kívánok a legkevésbé jelentős nemzeti ünnepen. Ez persze nem lenne igazságos, de tény, hogy
tudtunk tankokról és Molotov-koktélokról, de többségünk gyakorlatilag körülbelül ennyit. Több oka is van ennek, egyrészt én iskoláimban végig a még rendszerváltás előtt diplomát szerzett tanároktól tanultam történelmet, akik nem voltak túl képzettek a témában, ha meg igen, akkor is le kellett adni a penzumot, Románia történelmét, és erre nem maradt idő.
Másrészt meg az erdélyi történetírásnak amúgy is van egy vákuuma: a második világháború után nagyon kevés életmű, esemény van feldolgozva. Harmadrészt pedig '56-ban éppen, hogy megnyíltak kissé a határok, hogy aztán megint jó hosszan bezáruljanak, tehát nem volt igazán szerves kapcsolat az erdélyi magyarok és a magyarországiak között, s mint ilyen,
Erdélyben bár igaz, hogy alig volt forradalmi kezdeményezés, de a politikai és kulturális elit életét nagy mértékben meghatározta '56. Hiába ítélte el az erdélyi magyar értelmiség szinte kivétel nélkül (a méltatlanul elfeledett Jordáky Lajos például nem) nyilatkozatban a forradalmat, az állam ürügyet látott arra, hogy a nacionalista és revizionista eszmékre hivatkozva tisztogatásba kezdjen.
Ezrek kerültek börtönbe, és arányaiban többen a Magyar Autonóm Tartományból, mint az ország többi részéről. A magyar forradalom adott löketet az államnak az etnikai arányok megváltoztatásának felerősítéséhez, ami a Magyar Autonóm Tartomány megszüntetéséhez vezetett (itt egy szöveg a történeti áttekintéshez).
Még egy rövid megjegyzés az azonosulás nehézségeihez: ha egyszer a mostani magyar kormánynak sincs nagyon mit kezdenie az '56-os örökséggel, azzal, hogy végső soron az mégis többnyire egy szocialista forradalom volt; úgy az erdélyi magyaroknak végképp nincs mit ezzel mit kezdeniük, hiszen nyolcvan év alatt az erdélyi baloldali mozgalmakról sem igazán beszélnek széles körben – mintha bizony nekünk ott csak és kizárólag nemzeti irányvonalas megmozdulásaink lettek volna.
Míg evidens, hogy Erdély Szent István államának részének tudja érezni magát, és még inkább involváltnak az 1848-49-es eseményekben, addig a Corvin-köz, Mindszenty és Rajk nem jelent sokat. És ez nem úgy megy, hogy akarjuk, és aztán előbb-utóbb majd jelenteni fog.
Mert elismerjük a bátorságot, de érzelmileg nem tudunk viszonyulni hozzá.
De persze úgy tartjuk, hogy tiszteletreméltó tettek mentek végbe. Ahhoz, hogy ez változzon, talán az kell, hogy felfedezzük és széles körben megismertessük az erdélyi magyar, román és német anyanyelvű '56-osokat, a Szoboszlay-per áldozatait, meg a temesvári diákokat.
Tetszett a cikk? Ha kérsz még ilyeneket, iratkozz fel a Reggeli fekete nevű hírlevelünkre! Hetente háromszor küldjük!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.