A hazai feminizmus csak egymás baszogatásáról szól

Bajusz Orsolya

Szerző:
Bajusz Orsolya

2018.10.21. 10:20

A szolgaság szabadság, a legelnyomottabb nők férfiak, a szex munka. A neolib propaganda pedig feminizmus.

A feminizmust illetően egy dolog a tudástermelés az akadémiai közegben, és megint más az, ami a nyilvánosságban látszódik: végtelen moralizálásmeccsek, kinyilatkoztatások: mi oké, mi nem oké, ki jó ember, ki rossz ember. A feminizmus nevében az „elnyomottak”, „áldozatok” képviseletére jelentkezők delegitimálni igyekeznek egymást, illetve mindenki mást is, mivel ha megváltozik a mező, már nem lehet ugyanazokkal a feltételekkel koalíciót kötni a mező képviseletében.

A feminizmus segítségével meg lehetne érteni, hogy kinek a teste miért és hogyan, ki számára válik erőforrássá, biológia és kultúra hogy kapcsolódik össze, benne van a liberális individualizmus kritikája, modernitáskritika. Akár a zöldmozgalom, akár a posztkolonializmus, a modernitás „másikjának” mozgalma a feminizmus is.

Amit a köznyelv komoly embernek nevez, az a szekuláris-humanista emberkép: a komolyság, a nyugodtság; az önszabályozó, önmagát minden körülmények között kontrollálni tudó, racionális döntéseket hozó individuum.

Ez az „ember” (értelemszerűen férfi) feljogosítva érzi magát a természet, az erőforrások birtoklására, és számára a „komolytalan” „beteges” nő is csak „természet”, a  női test patologikusként, a női psziché „irracionálisként” van szembeállítva az ideállal (a férfival) az egyéneknek (nőknek) pedig vagy lehetőségük van elfogadni az alárendelt helyzetüket, vagy egyéni küzdési stratégiákkal közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy „komoly emberek” legyenek.

Ha eltávolodunk a liberális megközelítéstől, a feminizmus dolga lenne azt a felfogást kritizálni, hogy „rendes ember szépen beszél”, nem pedig a feminizmus nevében kellene nevelgetni más felnőtt embereket.

Politikai okai és hosszú története van vannak, hogy a feminizmus a saját sikerének áldozatává vált: mára áldozatversennyé és politikai kisvállalkozókkal teli kígyóveremmé lett degradálva,

emellé önjelölt erkölcsrendészetként és egyben a magyarok alsóbbrendűségéről szóló politikai propagandaként működik – a legabszurdabb esetben pedig a szexipar lobbijaként.

Ezért is van, hogy ha a neoliberlizmus dinamikáit keressük, megláthatunk valamit az egész „igazságából”, megláthatjuk a logikát az elvtelenség mögött. A kicsinyesség és a házmesterkedés a „végrehajtók” (ellenzéki nyilvánosság, „civilek”, vámpírkastély) oldalán habitus, a „megrendelők” (transznacionális szervezetek) oldalán stratégia:

alapvető neoliberális paradigma kvantifikálni minden emberi tapasztalatot (jegyezd és jelentgesd a „mikroagressziót”) ahogy az is, hogy a tőke hatoljon be a testbe (szexipar, gyógyszeripar, technológiaipar, ezek összefonódása).

Aztán a közterek leszabályozása (utcai füttyögés), az intimitás kommodifikálása (a szerelmi kapcsolatokra vonatkoztatni üzleti kapcsolatok logikáját, a teljes kiszámíthatóságot), a választás és identitás dekontextualizálása és fétisizálása (szexmunka, transzneműség, szépségipar, divat, „önkifejezés”).

A feminizmus egy ideológia lett, amelynek nevében a személyes és a politikai szintek teljes összecsúsztatása zajlik,

ahelyett, hogy kritikai diskurzusként, módszertani eszközkészletként lenne kezelve, amelynek segítségével megláthatunk rendszerszintű összefüggéseket.

És te tudtad, hogy a „verbális agresszió” elkövetése bűn​?

Ennek megfelelően ebben a közegben rendeszeresen összecsúsztatják az etikettet a morállal, és stílusvitákat is hozzákevernek. Jellemző a budapesti feminista közegre, hogy a Szavakkal verve című könyvet bibliaként forgatják. Aki nem a passzív-agresszív budai-belpesti közegből jött, fel se tud ilyeneket fogni, hogy mondjuk a „verbális agresszió” elkövetése bűn.

Sunyin ki akarják terjeszteni a saját illemszabályaikat mindenkire, a polgári habitust mindenki által vágyott ideálnak, sőt, egyetemes emberi értéknek beállítva.

A közös pont az aktivizmusokban a „progresszióhoz” való dörgölőzés, amit a közbeszédben gyakran liberalizmusnak neveznek, holott nem sok köze van a liberális politikafilozófiához, a feminizmushoz meg még annyi se. Szerintem ennek oka az „önjelölt felzárkóztató élcsapat” hosszú magyar történeti hagyománya, ez összekapcsolódik tágabb folyamatokkal, például azzal, ahogy a moralitás, a társadalmi hasznosság felmutatása válik a disztingválódás terepévé, a becsület és méltóság helyett az áldozati státusz fog kiemelt szerepet kapni.

Ebben a közegben a státuszküzdelem csúcsa, ha áldozat lehet valaki. Geréb Ágnes pere kapcsán ezek az emberek ki akartak ülni a börtön elé látványosan szenvedni (mintha nem lenne nyilvánvaló, hogy börtönben ülni szar), és „archaikus női táncokat” járni, elutasítván a köztársasági elnökhöz beadott kérvény gondolatát, hiszen a „rosszal” való „lepaktálás” beszennyezné az ő „jóságukat”.

Emelt fővel nyeli könnyeit a bántalmazott háziasszony a konyhában: nála a morális fölény.

Nem szalmabábokat építek, ismerem közelről ezeket a meccseket. Jellemző, hogy komplett fiktív világokat építenek, ahol például néhány tízezer ember, aki a parlament mögött kiabál, az „a többség”. Politikának ez nem politika. Ez színjáték, parasztvakítás. Azt az illúziót szolgáltatják, hogy itt van a morális fölény minálunk, lehet „kifelé” gúnyolódni és taposni mindenki mást. Elvek egyáltalán nincsenek, csak látszat, megfelelés, ripacskodva előadott posztpolitika.

Készen kapott kulturális minták

Az aktivisták között is van egy középvezetői réteg, akik jellemzően a hatóságoskodás szerepét osztják magukra. A valóságban nem lehet bárki ügyvéd vagy bíró, csak azért, mert magára teker egy függönyt, mégis:

a fiktív világban a magukat hatóságnak képzelők közreműködésével komplett ad hoc bíróságok állnak össze Facebook-kommentfolyamokban,

és ha lesz egy őrült, akkor nagy baj lehet ebből. Amikor a Nem Tehetsz Róla oldalra kiraktak egy telefonnal készült fotót, amin állítólag a villamosozó lúgos orvos volt, meghalhatott volna valaki, mivel egyre gyakoribbak a közösségi médián kezdődő halálos kimenetelű lincselések. Szerencsére egyelőre nem Magyarországon.

Annyira jól nem élnek meg ezek az emberek az egészből: egy multinál többet lehet keresni. Nem hiszem, hogy egyáltalán felfogják a jóindulatú, leginkább sérelmek által mozgatott, közösséget kereső aktivisták, hogy a legpiszkosabb politikai munkát végzik el. Tipikus példa erre ez a dokumentumfilm. Az a címe, hogy „Demokrácia magyar módra”.

Háromszázezer euróból elmondani a nyugati tévénézőknek, hogy Magyarország egy olyan ország, „ahol hidegek a telek, és mindenki annyit ér amennyije van”.

A ragyogó szemű, helyes fiatalok összefognak a tisztes szegénységben élő hajléktalan „aktivistákkal”, közben a Blahán hullámzik az arctalan tömeg. Azok a rossz, alja magyarok.

Kész kulturális szkriptek vannak, kilóra ideimportálva. Nem kíváncsi ebben a közegben annyira senki a mi gondolatainkra: ez egy reprezentációipar, ami morális pozíciók kijelölésén és felmutatásán keresztül legitimál geopolitikai viszonyokat és gazdasági függéseket, összefonódva olyan magyarok érdekével, akik szeretnének a nyilvánosságban kapuőrszerepet betölteni.

Londonból, Berlinből irányítva kézivezérléssel működik a nemzetközi civilszféra, a terepen csak a végrehajtók vannak, akik jelentenek néha a központnak. Ez a közeg a saját határait és a saját érdekeit fogja védeni azoktól, akik partizánkodnak, nem kell itt a NER-nek senkivel leszámolni. Ugyanígy a NER-el is koalíciókat kötöttek a háttérben.

Polgári-liberális perverziók

A feminizmusként brandelt vámpírkastély a polgári-liberális perveziókra épül. Folyamatos az egymás passziv-agressziv basztatása, mindenki cipeli a sérelmeit, és várja, hogy mikor csaphat le illedelmesen-polgárian, amikor más előkészíti a terepet. Ebben a közegben az a katarzis a tisztes polgárságnak megengedett kis fakó érzelmi repertoárjuk közepette, ha megtaposhatnak valakit, ha visszaigazolódik a saját felsőbbrendűségük.

Rettenetesen élvezkednek azon, amit művelnek. Kéztördelve, sápítozva, sajnálkozva diskurálják el, hogy nem kell emberszámba venni, aki útban van nekik. A moralizáló retorika csak átlátszó máz a végre szabadon kiélhető szadizmuson. Ami ebben a közegben nem akadály, sőt.

Két ügy leplezi a legjobban le ezt a közeget.

Vidéki családanyának nincs női princípiuma, női lelke, vele született nőiessége, de második kerületi férfinak van, mármint ha transzneműnek érzi magát. Ennek semmi értelme. Semmi.

Ennek ellenére a női princípium ellen ágállók beleálltak abba, hogy adottan létezik velünk született genderidentitás, követve a mintát a műveltnyugatról.


Ugyanez a „szexmunka”. Hölgyem, legyen inkább kurva! – szólalnak a szokásos lekezelő, nyájaskodó hangnemben a jövőkutatók a „feminista” médiában. A stigma eltávolítása címszó alatt a szexipar normalizálása, a szexipar jogi környezetének megteremtése zajlik. Ez egy kilóra idehozott franchise, amiről sokat elmond, hogy az egyik fő propagáló, az Amnesty International policy tanácsadóját elítélték emberkereskedelemért

A szolgaság szabadság, a legelnyomottabb nők férfiak, a szex munka. A neolib propaganda pedig feminizmus.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek