+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Gyulai Iván
2018. október 19. péntek, 09:49
Egy túlterhelt bolygón még több fogyasztásra biztatni, vagy annak látszatát kelteni, hogy ez további terhelés nélkül lehetséges, az a jövővel szembeni vétek. Válasz Isztin Péternek.

Isztin Péter írása arról, hogyan járhat kéz a kézben a gazdasági növekedés és a környezetvédelem, ha megfelelően beárazzuk a környezet értékét, szólásra késztet.

 

Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságnak (Brundtland-bizottság) 1987-ben közzétett „Közös jövőnk” című jelentése fenntartható fejlődés néven fogalmazta meg azt a gazdasági növekedést, amely társadalmilag igazságos és a környezet sérelme nélkül kivitelezhető.

 

A bizottság logikája szerint ha nő a gazdaság, lesz pénz a szegénység felszámolására, több ember jut munkához.

 

Ha a szegények gazdagodnak, nem zsákmányolják ki a környezetüket. Ha nő a gazdaság, lesz pénz a környezeti problémák megoldására is. Ha a szegények jövedelemhez jutnak, akkor jó fogyasztók lesznek, és ettől még jobban nő majd a gazdaság. Ahhoz, hogy a növekvő gazdaságból és fogyasztásból származó környezeti terheket megpróbálják eltüntetni, a növekedés minőségének megváltoztatását látták szükségesnek.

 

„A fenntartható fejlődés többet jelent egyszerű növekedésnél. A növekedést tartalmában kell megváltoztatni, kevésbé anyag- és energiaigényesé kell formálni úgy, hogy hatása igazságosabban érvényesüljön” – fogalmazták meg a jelentésben.

 

Fogadjuk el ezt a gondolatot! Növekedjék úgy a gazdaság, hogy az abszolút értelemben is szétválik a környezeti terhelésektől! Most ne feszegessük azt az elméleti kérdést, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, inkább keressünk bizonyítékokat a helyzet megítéléséhez.

 

A környezethasználat már meghaladta bolygónk ökológiai kapacitásait


  
1. A környezeti fenntarthatóság értelmében az emberiség szükségleteit csak a környezet szabta korlátok szintjén elégítheti ki; annak érdekében, hogy erőforrásaink megújulhassanak, hiszen ez elemi érdekünk. Jelenleg azonban nem a korlátokhoz, hanem a lehetőségekhez igazodunk, és mivel a lehetőségek az erőforrások tekintetében egyszerre adottak, ezért azokat úgy aknázzuk ki, hogy nem gondolunk a jövőnkre.

 

Ennek következtében a környezethasználat már meghaladta bolygónk ökológiai kapacitásait, vagyis átlépte a korlátokat. Rees és Wackernagel ökológiailábnyom-koncepciója szerint

 

az emberiség 1,6 Föld ökológiai kapacitását használja fel, másként: az egy évre rendelkezésre álló erőforrásokat már augusztus elejéig feléljük, a többit a jövőtől vesszük el.

 

Nem érdemes vitatni, hogy mennyire jó vagy rossz indikátor az ökológiai lábnyom (annyira biztos jó, mint a GDP), mivel a túlkapásra – vagyis arra, hogy meghaladtuk bolygónk tűrőképességét (rugalmasságát) – közvetlen bizonyítékaink vannak. A környezet megújulóképességén túli terhelése bolygóléptékű szerkezeti változásokkal jár együtt. Ezek a szerkezeti változások működési változásokban is megnyilvánulnak, tekintettel arra, hogy a szerkezet és a működés elválaszthatatlan egymástól.

 

A Föld légkörének megváltoztatása a széndioxid-koncentráció növelése révén olyan légkörszerkezeti változást okoz, amely többek között az éghajlat megváltozásában nyilvánul meg. De szerkezeti változás a fajok ezreinek kihalása is, amely a Föld élővilágának szerkezetét változtatja meg, aminek következtében csökken a talaj, a víz, a biológiai alapok megújuló képessége, vagy megváltoznak a bio-geokémiai ciklusok és felborul a szén, a nitrogén, a foszfor stb. körforgása.

 

2. A globális anyagfelhasználás  2017-ben elérte a kilencven milliárd tonnát, vagyis a fejenkénti tizenkét tonna per év mértéket, és ez várhatóan 2050-re megkétszereződik. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) 2018-as jelentése szerint az egy GDP-egységre eső hazai anyagfelhasználás (domestic material consumption, azaz DMC) globálisan 2000-től 2015-ig 1,29 kg-ról 1,41 kg per dollárra nőtt.

 

A DMC növekedése világosan rámutat arra, hogy az erőforrásokra és a környezetre jutó terhelés jobban növekszik, mint a GDP.

 

Zárójelben megjegyzem, hogy a fenntartható mértékű DCM 4 tonna per fő lehetne évente a jelenlegi tizenkettő helyett.

 

3. Relatív szétválásra persze lehet biztató példákat találni. A világ gazdasági kibocsátása meredekebben nő, mint a kitermelésre fordított energiafelhasználás, néhány szennyező anyag (például a kén-dioxid és a nitrogén-oxidok, az ólom és DDT, a halogénezett szénhidrogének, CFC-k, például a Freon-12), pedig eliminálódni látszik.

 

Ám ezek az eredmények hamis illúziókat táplálnak csupán.

 

A legutóbbi energiaelőrejelzési prognózisok (pléldául a U.S. Energy Information Administration előrejelzése) szerint a világ energiafogyasztása 2040-ig huszonnyolc százalékkal fog növekedni 2015-höz képest.

 

A megújulók alkalmazása, amelyben annyira hiszünk, hiába nő évente 2,3 százalékos rátával, ha mellette még mindig jobban nő a fosszilis energiaforrások használata, amelyek az energiaforrások összetételének hetven százalékát adják. Így nem csodálható, hogy

 

2017-ben csúcsot döntött a globális széndioxid-kibocsátás is

 

eddig soha nem mért, harminckét és fél gigatonnás értékkel.

 

Segíthet-e ezen az innováció, a széndioxid-adó, vagy a természet beárazása?

 

Sajnos újra csak arra találhatunk bizonyítékokat, hogy éppen jelen korunk innovációi állították elő azt a helyzetet, amit a DCM növekedésével kapcsolatban fentebb leírtunk.

 

A digitalizáció, a digitális alapú technika számtalan elektronikai terméket zúdított a világra. Egy 0,08 kg súlyú mobiltelefon 44,42 kg anyag feldolgozásával született meg, átlagosan egy mobil 75 kg anyagot reprezentál. 2015-ben hétmilliárd mobilelőfizetés volt a világon. A mobilok újrahasznosítási rátája csupán tíz százalék, a fennmaradó e-hulladék nagy része veszélyes, toxikus a környezetre.

 

Mindaz, amit a jövő ígéretének tekintünk technikai oldalon, katasztrofális környezeti kockázatokat rejt magában. Még akkor is, ha némelyik éppen a környezetvédelemre hivatkozva születik meg.

 

A high-tech elektronikai- és hadiipar (optikai kábelek, lézerek, katalizátorok, számítógépek memóriái, mobiltelefonok, stb.) ritkaföldfémek nélkül nem létezhetne, amelyeket nagy anyagmennyiségek megmozgatása útján lehet csak kinyerni, többnyire vegyi feltárás útján. A kibányászott anyag 0,2 százaléka ritkaföldfém, a 98,8 százaléka toxikus hulladékokkal szennyezett meddő, amely a környezetet terheli.

 

A kínai ritkaföldfém-főváros, Baotou környezete rövid idő alatt holdbéli tájjá változott, kipusztult a növényzet, és kitelepítettek mindenkit a környékbeli falvakból, mert az itt élőknek az ivóvízbe szivárgó mérgező anyagok miatt tömegesen kezdett kihullani a hajuk.

 

Hasonló helyzetet tárhatunk fel az elektromos autók akkumulátorainak nikkel-, kobalt-, és lítiumszükséglete kapcsán is, de nehéz helyzetben vagyunk az elektromos motorok ritkaföldfémigénye okán is.

 

Egy elektromos autó előállítása a végső kibocsátás tekintetében nagyobb, mint egy hagyományos autó előállításáé, ugyanakkor az üzemeltetése csak fele kibocsátással jár. Ám nem érdemes ennek nagyon örülni. Egyrészt az a kérdés, hogy mikor gyártunk belőlük annyit, hogy az együttes kibocsátás meghaladja a jelenlegi technika kibocsátásának a szintjét, másrészt a légszennyezés csökkentése érdekében toxikus hulladékkal terheltük környezetünket.

 

Egy problémát megoldunk, öt másik jön helyette

 

Ezen a ponton szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a technikai innovációk, de a javasolt, szintén innovatívnak tetsző adórendszer is a környezeti átterhelések generátorai: 

 

eltüntetni igyekeznek egy éppen nem kívánt jelenséget – most az üvegházhatású gázok kibocsátása van a célkeresztben –, de helyette más környezeti közegre terhelnek át.

 

Ennek oka a környezetről és annak védelméről alkotott hibás felfogásunkban keresendő.

 

A környezetet a környezettudomány környezeti elemekre osztotta fel, és a különböző elemek védelméhez szakpolitikákat rendelt. Csakhogy a környezet egységes egész, interaktív rendszer, amelyben nincsenek elválasztható részek. Mivel azonban a részekhez kapcsolódó „szakértelem” nem rendszerszemléletű, így az egyébként jószándékú környezetvédelem csak a problémák kiterjesztéséhez vezet. A szennyvíztisztítás például az ember által generált szennyezést szétosztja a számára elfogadható határértékek szerint a befogadókba, talajba, vízbe, levegőbe: az értékes szerves anyagot sok energia árán értékteleníti.

 

A környezetvédelem nem oldja meg a problémák okait, hiszen azok a különböző szektorok környezethasználatában rejlenek, amelyeket viszont a gazdaságossági elvárások igazgatnak.

 

Az okok kezelésének hiányában a problémák bővítetten termelődnek újra, és paradox módon ezek is kiváló hajtóerői a gazdasági növekedésnek. 

 

A környezetpolitika másik következetlensége, hogy szabályozása kibocsátáscentrikus. A környezetet három módon terheljük. Erőforrásokat veszünk el, természetes ökoszisztémákat alakítunk át, és szennyezőanyagokat bocsátunk ki. Ráadásul akármelyiket is követjük el, mindhárom megvalósul. 

 

Pusztán az erőforrások kitermeléséhez is más erőforrásokat kell felhasználnunk, amely közben kibocsátásokat hozunk létre, és a kitermelés helyén természetes ökoszisztémákat alakítunk át. Akkor is természetes ökoszisztémákat semmisítünk meg, amikor települési, infrastrukturális, üdülési célra átalakítjuk őket, és közben ehhez a tevékenységekhez is erőforrásokat használunk, és elkerülhetetlenül kibocsátunk.

 

A kibocsátásoldali szabályozás a lehető legrosszabb megoldás a lehetőségek közül, mivel  bár ügyesen elrejti, mégis a legjobban generálja a környezeti átterheléseket. 

 

Az átterhelések kiváló példája hazánk is, ahol a rendszerváltás környéki gazdasági szerkezetátalakítás okán jelentősen csökkent a széndioxid-kibocsátás. Majd a növekvő gazdaság karbonlábnyomát úgy sikerült eltüntetni, hogy a hazai összeszerelőgazdaság határon kívül maradó kibocsátásai nem számítanak hazainak, vagy az importált, de itthon elfogyasztott villamosenergia széndioxid-terhei sem itthon kerülnek elszámolásra.

 

Előbb-utóbb azonban üt az igazság órája, hiszen a növekvő fogyasztás ezeket az ajándék hatásokat eliminálja. Az EUROSTAT legutóbbi, az EU tagállamok 2017-es energetikai eredetű széndioxid-kibocsátásairól szóló becslése szerint Magyarországon 6,9 százalékkal nőtt a kibocsátás az előző évhez képest. A széndioxid-kibocsátás tekintetében pedig 2015-től évente átlagosan 5,6 százalékos növekedés könyvelhető el, amely meghaladja a hazai GDP ez idő alatti 2-4 százalékos növekedési ütemét.

 

Ugyanez a helyzet a cikkben említett, példaként állított „gazdag” és „tisztább” országok esetében is, akik gazdasági és – valljuk be – politikai hatalmuknál fogva képesek másokra hárítani környezeti terheiket.

 

Ez év elejéig például Kína mosta a fejlett világ „szennyesét”, míg nem jött rá arra, hogy a temérdek műanyaghulladék újrahasznosítása több hátránnyal jár, mint előnnyel.

 

De ha már Kínában járunk, akkor látni kell, hogy a ritkaföldfémek környezeti terhei is ottmaradnak, hiszen több, mint kilencven százalékban Kína uralja a ritkaföldfém-piacot.

 

A széndioxid-kibocsátás költségvetéssemleges megadóztatása (nem nőnek az adóterhek, mert az adó kivetésével párhuzamosan csökkentik a munkát és tőkefelhalmozást sújtó adókat) a környezet szempontjából eredménytelen, csupán átterheléseket okoz. Ha több ember jut munkához, jövedelemhez, akkor a termelés és a fogyasztás volumene is nő, és mivel annak elkerülhetetlenül erőforrásszükséglete van, így a környezeti terhek is tovább nőnek.

 

Ami tehát gazdaságilag és szociálisan is jó lenne, az környezeti szempontból nem állja meg a helyét.

 

A kibocsátás output a „cső végén”, ehhez a természeti erőforrások és a természetes ökoszisztémák adják az inputot. Mivel a kibocsátások a bebocsátásokból lesznek, ezért az input oldali szabályozás lenne logikus, vagyis az erőforrás-felhasználás összességét, illetve a területfelhasználást kellene korlátozni. 

 

Ezt azonban nem adókkal, hanem kvótákkal célszerű szabályozni egy állandóan csökkenő erőforrásplafonon belül. 

 

Talán belátható, hogy ha a bolygót tűrőképessége felett megterheltük, amely ezer sebből vérzik, és nem képes az alapvető ökológiai szolgáltatásokat fenntartani, akkor már minden terhelésnövekedés elkerülendő, akármilyen viszonyban van is a gazdaság növekedésével.

 

Ha lenne is olyan gazdasági növekedés, amely abszolút értelemben szétválasztható a környezeti terhektől, azt arra kellene felhasználnunk, hogy felszámoljuk ökológiai adósságunkat, vagyis hogy kiiktassuk a gazdaság leginkább környezetterhelő elemeit. Sajnos erre sehol a világon nincs megfelelő politikai szándék. 

 

Bármennyire is szeretnénk, a fájdalmas valóság az, hogy az anyagi javak növekvő fogyasztása mellett környezeti terheink is nőnek.

 

Egy túlterhelt bolygón még több fogyasztásra biztatni, vagy annak látszatát kelteni, hogy ez a további terhelés nélkül lehetséges, az a jövővel szembeni vétek.

 

A szerző az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért elnöke.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Miután Salvini 2018 tavaszán elárulta a többi olasz jobboldali pártot az Öt Csillag Mozgalommal való kormányzás kedvéért, most, hogy kitaktikázta magát a hatalomból, azok békejobbot nyújtottak neki.

Egyelőre az élettani hatásait tesztelték az eddigi leghosszabb repülőútnak, ráadásul rakomány és csomagok nélkül indult a gép.

A KDNP-s Aradszki András szerint ha az új ellenzéki polgármester, Csőzik László bocsánatot kér, akkor azzal bizonyítja jó szándékát.

Kína hivatalosan még csak nem is jelezte, miért halasztják el a Volt egyszer egy Hollywood című film premierjét.

Ha jogerős lesz az illetékes területi választási bizottság döntése, november 10-én kell ismét szavazniuk a jászberényieknek.

Nagyobb baja is van Győrnek a polgármester szexbotrányánál: csúcsidőben folyamatosan maradnak ki a buszok, megoldás egyelőre nem látszik.

A hatóságok nem örültek neki különösebben, hogy elkezdene rendesen bánni felhasználói adataival a közösségi oldal, de Zuckerbergék őket is megpróbálják segíteni.

A hét kérdése

Egy kormányközeli lap népszavazást akar arról, hogy a konzervatív Debrecen legyen Magyarország új fővárosa a liberális Budapest helyett. Mit szólsz hozzá? Ez a kérdés!

Azért ide elnéznénk

Pest felől csúnyán néz ki a Vác fölötti, leharapott hegy, de most egy túrán megmutatják a másik, szebbik oldalát. Október 20.

Bécsben, október 28-án!

Áldokumentumok, fiktív bizonyítékok, emlékkollázsok, időutazó tárgyak december 1-ig!

Ezt is szerettétek

Minek folyton inspirálódni? – kérdez vissza Tarlós István, mikor arról kérdezzük, melyik kelet-európai város példájából inspirálódhatna Budapest. Nagyinterjű a főpolgival!

Elfogadna-e Tarlóstól tanácsot, és lesz-e Kálmán Olga az alpolgármestere? Azonnali-nagyinterjú Karácsony Gergellyel, az ellenzék főpolgármester-jelöltjével!

A főpolgármester-jelölt elmondja, miért foglalkozik ennyit Berki Krisztiánnal, és mit szól a Fidelitas cirkuszos plakátjaihoz, vagy Tarlós megafonozásához. Nagyinterjú!

Bécsben a lakások csaknem egyharmada önkormányzati tulajdonban van, és a város a magáncégek bérházépítési programjait is támogatja, hogy kordában tartsa az albérletárakat. Videó!

Twitter megosztás Google+ megosztás