Hol fognak háborúzni a víz miatt a jövőben?

Szerző: Pintér Bence
2018.10.18. 07:41

Az Európai Bizottság kutatóközpontja azonosította, hol törhetnek ki háborúk és egyéb konfliktusok a víz (és annak hiánya) miatt.

Hol fognak háborúzni a víz miatt a jövőben?

Azt már az ENSZ jelentése miatt tudjuk, hogy ha nem lépünk gyorsan, 2050-re végletesen megváltozik a Föld klímája. Most kutatók egy csoportja arra is rávilágított, hogy

jelenlegi tudásunk szerint a jövőben hol várhatóak konfliktusok a vízhiány miatt.

Az Earther által kiszúrt tanulmányt az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja készítette. A kutatók szerint nem szabad lebecsülni a szerepet, amit az elapadó vízforrások jelentenek. Céljuk az volt, hogy azonosítsák a kérdésben legsebezhetőbb régiókat, és remélik azt is, hogy még most párbeszéd indulhat be a különböző felek közt, hogy elkerüljék a későbbi konfliktusokat.

A kutatáshoz gépi tanulásos módszerrel dolgoztak, algoritmus segítségével vizsgálták meg azokat a faktorokat, amelyek a történelemben korábban vízháborúkhoz vezettek (volt belőlük pár, itt lehet böngészni). A modellbe beleszámították például az egyes területek hozzáférését az édesvízhez, a klímaváltozás mértékét és demográfiai változókat.

Ami biztos:

a határokon fekvő vízforrások, tavak és folyók konfliktusokhoz fognak vezetni,

ha az édesvíz ritka, az emberek sokan vannak, a politikai helyzet pedig változó.

Öt olyan régiót azonosítottak, ahol várhatóan ilyen helyzet fog fennálni:

ilyen a Nílus, a Gangesz és Brahmaputra, az Indus, a Tigris és az Eufrátesz, illetve a Colorado folyók vidéke.

Van egy nagyobb térkép is:

A kutatók úgy látják, hogy az ilyen területeken a következő ötven-száz évben 75-95 százalékkal fogja növelni a konfliktusok esélyét a populáció növekedése és a klímaváltozás.

De a konfliktusok nem feltétlenül kell, hogy háborúhoz vezessenek. Fabio Farinosi, a kutatócsoport vezetője szerint erre is jó a kutatásuk: még időben azonosítani lehet a veszélyeztetett régiókat, és fel lehet készülni a válságokra, vagy akár el is lehet kerülni őket.

FOTÓ: a kutatásból

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek