+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Böcskei Balázs
2018. október 18. csütörtök, 16:25
Nem minden álhír, ami annak látszik. A „post-truth” után a „fake news” az a fogalom, amit túlhasználunk, és ezzel elveszik az értelme.

Pár nappal ezelőtt ismerőseim sokasága posztolta azt a videót, amelyen egy nő egy széles terpeszben ülő férfit hipóval borít le a metrón, jelezve ezzel neki, hogy a közlekedési eszközön – meg úgy általában –

 

ekkora terpeszben ülni a maszkulinitás olyan foka, ami ilyen jelzéseket és beavatkozásokat kíván.

 

Idegen szóval ez lenne a „manspreading” jelensége, amikor a férfi szemérmetlen testtartásával macsóságát hangsúlyozza (bővebben itt).

 

A videóra – a posztolások alatti linkre – nem kattintottam rá, távol áll a vizuális és politikai ízlésemtől, hogy akár másodperceket szánjak egy-egy ilyen „edukációs” videóra. Mindez akkor is igaz, hogy értelemszerűen és „politikai” önéletrajzom alapján is támogatója vagyok a női emancipációnak, de őszintén szólva, nem gondolkodtam még el azon, hogy vajon a különböző terpeszszélességek a közlekedési eszközökön ülve hogyan szimbolizálják a maszkulinitást és az elnyomást.

 

Eddig azt hittem, hogy a kelleténél nagyobb terpesz „csak” a figyelmetlenség és beleszarós terpeszkedés jele.

 

Nagyjából úgy lennék azzal a kérdéssel, hogy „szerinted mit üzen a nőknek egy ilyen terpesz”, mint amikor azt kérdezik: „szerinted férfiként keresztbe tett lábbal ülni nem ciki?” (Ennek még nyamvadtabb verziója a „neked ilyenkor nem szorítja a golyóidat” felvetése, melyet ez eddig nekem kivétel nélkül női ismerőseim tettek fel.) Visszatérve, érteném a terpeszkérdést is, de nem akarnék a válaszon gondolkodni.

 

Minden nőkkel szembeni elnyomás elutasítása ellenére sem vitt rá tehát a lélek, hogy kattintással ujjongjak a tárgyalt videón. Ilyen akciókból közösségi elismerésre számot tartó politikai identitás aligha lesz, éppen

 

ezért is erőltetett az a jobboldali nyelvi-képi politikai stratégia, ami az ilyen performatívnak is csak kótyagosan tekinthető akciókból akarja a teljes feminista spektrumot és mozgalmat megítélni.

 

Bár a jobboldal céljának ismeretében mindez „érthető”.

 

Aztán kiderült, hogy kamu

 

Mondhatnám, meg sem lepett, amikor a felvételről kiderült, hogy „kamu”, azaz egy, a feministákkal nem túlságosan szimpatizáló orosz haverkákból álló csoport dobta össze. Céljuk nem csak a feminizmus stigmatizálása volt, hanem azzal közvetve az eset megítélésére vonatkozó véleménypolarizáció is – mindkettő célt elérhették.

 

A „bebukást” az „eredeti” videót posztoló barátaim közül már jóval kevesebben posztolták: egy, aki megosztotta, a „nyilván” felütéssel tette ezt, mármint a „gondolhattuk volna” üzenettel. Ami azt illeti, ebben igaza is lenne, ha nem lennének tényleg olyan (a feminista mozgalom szélesebb körű elismerését is szem előtt tartó feministák által is kritizált) aktivisták, akik ne valósítanak meg ilyen vagy hasonló akciókat. 

 

Semmi esetre sem beszélhetünk viszont álhírről a tárgyalt videó kapcsán: maga a videó önmagában nem minősül annak.

 

Az körülbelül a kandikamera szintjén van. Az viszont, ahogyan közlésre kerül, már felveti, hogy elgondolkodjunk-e azon: álhír vagy sem? Különösen, hogy már közlési helyén, az orosz oldalon (In the Now, ami egy angol nyelvű orosz állami propagandatévé) is óvatosan jelezve van annak valószínűtlensége – és innentől kevéssé érthető, miért nem volt eleve nagyobb a kétkedés a videóval kapcsolatban.

 

Ez ugyanis csak az, aminek látszik: egy rendezés. Nem kell tényszerűséget keresni benne, mert ez megrendezése egy jelentnek – ahogyan a kandikamerás beugratások is azok, amelyek ősidők óta népszerű és virális tartalmak.

 

Mi számít álhírnek?

 

Talán az előbbiekből is látszik, hogy az álhírnek konszenzusos tudományos definíciója egyelőre nincs. Abban megegyeznek az erről gondolkodók, hogy

 

álhír egy olyan cikk, amely (1) szándékait tekintve és (2) igazolhatóan hamis, és így félrevezeti az olvasót.

 

(Az, hogy valami szándékos és hamis, azok érthető kategóriák, más kérdés, hogy felismerhetőek-e.)

 

Ennek alapján tehát az összeesküvés-elméletek, a fentihez hasonló, megrendezett videók, a véleményírások, az egyes eseményekből levont (személyes) következtetések, stb. nem tartoznak az álhír kategóriájába. Nem álhír a „becsületes tévedés”, az előfordulhat az újságírói és elemzői gyakorlatban is. Nem minden helyreigazítás van tehát álhír közlése miatt.

 

A honnantól álhír az álhír problematikát illusztrálja a 888.hu propagandista-aktivistájának egy mondata is, aki Derdák Tiborra, a sajókazai Dr. Ámbédkár Gimnázium igazgatójára mondta azt egy, éppen az álhír problematikájával foglalkozó műsorban, hogy „többszörösen büntetett előéletű”. Állításával tévedett, vagy „szándékosan, a tényszerűség felől nézve tett hamis állítást”? 

 

Az álhírek terjedései sebességének növekedése nem kérdés, az álhírek hatásának megítélése viszont megosztja a kutatókat.

 

Nincs egyértelmű bizonyosság arra vonatkozólag, hogy a (nehezen vagy könnyen felismerhető) álhírek érdemben befolyásolják vagy tudják kibillenteni a szavazói preferenciákat. (A nemzetközileg is referált tudományos politikatudományi folyóiratokban megjelent írások óvatosak a hatást és a befolyást illetően, szemben a gyakran minden empíriát nélkülöző, ám vállaltan értékelkötelezettséggel bíró agytrösztök irataitól.)

 

A médiát belülről kezdték ki

 

Ismert jelenség, hogy a választók kerülik a meggyőződéseikkel ellentétes vagy azokat kibillentő politikai tartalmakat, ahogyan jellemző rájuk a „megerősítési torzítás” is (azaz amikor a hírek szelekcióját saját vélekedéseinket megerősítő módon gyűjtjük, és azoknak nagyobb jelentőséget is tulajdonítunk). A politikai homofília (amikor is leginkább a velünk „egy oldalon állókkal” keressük leginkább a – politikai – kapcsolatot) is erősödik a digitális térben is, de mindezekből együttesen sem következik az „álhírek uralkodásának” egyértelműsége. 

 

Ami nem azt jelenti, hogy a veszély ne állna fenn:

 

privatizálódott a hírgyártás, a fogyasztó immáron hírek előállítója is lehet. Kommentekben születnek új „tények”, hírverseny van, ami inkább klikkverseny.

 

Kevés idő áll rendelkezésre a szerkesztőségekben ahhoz, hogy minden hír forrását ellenőrizzék, a hazai – kormánykritikus – nyilvánosság jelentős része azonban továbbra is igyekszik kontrollálni a forrást. Ezzel szemben a Magyar Idők és az Origo esetében inkább tartalékalapot képeznek (az adófizetők) a tényszerűséggel nem találkozó cikkek utáni perek fedezésére. 

 

Viszont egyre gyakoribbak, különösen a nemzetközi bulvárból és politikailag túlfűtötten elkötelezett aktivista blogokról átvett olyan tartalmak (helyesebben fotók és ahhoz tartozó mesélések), amelyek még az eredeti cikkben sincsenek teljes körűen megalapozva. Mindebből az nem következik, hogy azok álhírek lennének, de megszólalhat a csengő azt illetően, hogy egy forrásból lehet-e vagy szabad-e hírt írni abban a korban, amikor a „hírszolgáltatás” részben privatizálódott.

 

Korábban is alapvető szakmai elvárás volt az újságírók felé, hogy legalább két forrásból dolgozzanak, ma pedig aztán végképp kerülni kell az egyetlen forrásra támaszkodást.

 

A verseny tehát éles, ha nem írjuk meg mi, megírja más, a kattintásokat pedig az húzza be. Jó annak, akinek nem számít a klikkszám, mert annak lapja fenntartásához hirdetők sem kellenek. Ez egyszerre lehet kényelmes luxus, vagy eredményezhet erőteljesen szelektív tartalomközlést is (lásd a világszerte pártos-politikai aktivista portálok tartalmát).

 

A „negyedik hatalmi ágat” (a médiát) belülről kezdték ki.

 

A technológia és a felület, amelyek sokáig a szerkesztőségeké voltak, immáron olyannyira demokratizálódtak, hogy a hírgyártás monopóliumáról már kár is beszélni. Viszont nem járunk el helyesen, ha erre válaszul tartalmakat ok nélkül „álhírnek” minősítünk, ha mindenben az álhírjelleget „találjuk”. Ne keverjük az álhírt egy képi manipulációval (noha a cél ugyanaz), és „fact checking” gyakorlatokat se eresszünk rá véleményírásokra, mert utóbbi nem a tények iskolája. 

 

A brexit és Trump után a „tények utániság” („post-truth”) volt majdnem mindenre a magyarázat, olyan jelenségekre is használták, amelyek inkább a pluralizmusról, a tények különbözőféleképpen történő értelmezéséről szóltak, mintsem valamiféle „tények utániságról”.

 

Maga a fogalom imádott volt a zsurnalisztikában – idegen nyelvű tudományos folyóiratokban irgalmatlan kevésszer foglalkoztak vele, lévén tudományosan megalapozni bajos –, hogy aztán 2018-ra már nagyítóval se lehessen olyan cikkeket találni, amelyek a ’post-truth’ dologra alapozva magyaráznak. Ez lett a túlhasználat ára.

 

Éppen ezért ne így járunk el az álhír kategóriájával, hiszen ilyen mértékű digitális kitettség közepette nem mindegy, mit és minek is tekintünk. 

 

Addig is olvasás közben ne felejtsük a lábakat szélsőséges terpeszből visszahúzni, abból baj nem lehet. Politikafogyasztóként pedig törekedjünk a lehető legszélesebb körű tájékozódásra, de készüljünk fel:

 

sok időnk fog azzal elmenni.

 

Böcskei Balázs többi cikkét az Azonnalin itt tudod elolvasni!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Erdős Norbert és Tőkés László is megszavazta az orosz és kínai dezinformáció elleni bizottsági határozatot, az ex-LMP-s Meszerics el se ment szavazni.

Bosznia-Hercegovina évente több százezer eurót keres azzal, hogy pénzt kér az állampolgárságról való lemondásért a nyugatra vándorlóktól. Nem keveset.

Bencsik Jánostól azt is megkérdeztük, hogy beáll-e a Jobbik Puzsér Róbert mögé, és hány kerületet nyer a párt az önkormányzati választáson.

Simicska Lajos Mészáros Lőrinccé vénült tíz év alatt, Jennifer Aniston meg Iggy Poppá. A román elnök száját meg pont elhagyta egy köszönés.

Az egykori olasz kormányfő a szardíniai választási kampányban nemi életével is szórakoztatta a főleg idős hölgyekből álló hallgatóságát.

A hét kérdése

Elhunyt Andy Vajna filmproducer, milliárdos, filmbiztos, tévétulajdonos. Neked melyik a kedvenc filmed azok közül, amelyekhez köze volt?

Azért ide elnéznénk

Dé:Nash, Pe$tipatkány és LIL IOM január 24-én lépnek fel.

Milyen a vidék az egyik legjelentősebb magyar képzőművész szemével?
Január 24-én kiderül!

Végig lehet kóstolni az összes hazai furmintot! Február 7-én!

Világhírű természetfotósok képeit lehet megcsodálni február 16-án Budapesten.

Franz Grabmayr osztrák festő képeit állítják ki a régió legmenőbb múzeumában, március 10-ig!

Ezt is szerettétek

Beküldtünk egy igazi székelyt a Demokratikus Koalíció szimpatizánsai közé a januári kormányellenes tüntetésen.

Mi az, amit nem lehet elvitatni Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől? Puzsér Róbert független főpolgármester-jelölt mindent elmond az Azonnalinak.

Az ellenzék azzal is vádolja, hogy orosz ügynök: a radikális, nem PiS-tag politikus a lengyel-fehérorosz kapcsolatok egyik legaktívabb támogatója.

Az Azonnali bemutatja a tényleges frontvonalakat és a heterogén szerb ellenzéket.

Twitter megosztás Google+ megosztás