A nemzet aranyától egy újabb repülőgateig – Öt mai hír, amit kár lenne kihagyni

2018.10.16. 19:25

Volner még az etikai bizottság döntése előtt kilépett a Jobbikból, az MNB hisz az aranyban, ma volt az utolsó nagy roham a lakástakarékokért. És még egy hír a Boszporuszról, egy pedig Ciprusról.

A nemzet aranyától egy újabb repülőgateig  – Öt mai hír, amit kár lenne kihagyni

Nem volt ma időd híreket olvasni? Semmi gond, elmondjuk, mi történt!  

1. Mi hoztuk le elsőként, hogy Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője egy iratbetekintés során Orbán Viktor lányát, Orbán Flórát vélte felfedezni egy Ciprus és Budapest között közlekedő magyar katonai repülőjárat utaslistájában. Az ellenzéki politikus emiatt kérdéseket intézett a honvédelmi és a belügyminiszterhez is, ám helyettük a Kormányzati Tájékoztatási Központ válaszolt, fake newsként aposztrofálva az értesülést. Közben az Origo arról írt, hogy nem is a kormányfő lánya, hanem egy vele névrokon magyar tiszt kislánya utazott a gépen. A kormányzati reakciókat követően megkérdeztük Demeter Mártát, hogy hányas volt matekból, kiszámolta-e az utas életkorát, és ha tévedett, alkalmasnak tartja-e magát az LMP társelnöki tisztségére, amire pályázik.

2. A mindenkori kormánytól elviekben független Magyar Nemzeti Bank (MNB) – Orbán Viktor miniszterelnök tanácsára – megtízszerezte az ország aranytartalékait. Erről Matolcsy György jegybankelnök beszélt a nem mindennapi tranzakcióval kapcsolatos sajtótájékoztatón. Az MNB 1986 óta most először vásárolt újra aranytömböket. Rögtön 28,4 tonnát, ami már a magyarországi széfekben pihen.

3. Ahogy az előzetesen várható volt, a fideszes többségű törvényhozás villámgyorsan elfogadta a lakatás-takarékpénztárak állami támogatásának megszüntetéséről szóló javaslatot. Az új jogszabályt már ma este kihirdették a Magyar Közlönyben. A pénzintézetek zárásáig azonban még sokan megragadták az alkalmat, hogy új szerződést kössenek, ugyanis ezekre még vonatkozni fog az állami hozzájárulás. A legnagyobb magyarországi bank, az OTP elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor ma reggel úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy nem lát különösebb problémát az intézkedéssel. 

4. Volner János egy órával az ellene indított fegyelmi tárgyalás előtt bejelentette, hogy távozik a Jobbikból. A párt országgyűlési frakciójából már korábban kilépett politikust Apáti István és Fülöp Erik is követi. A Jobbik országgyűlési képviselői tegnap arról beszéltek az Azonnalinak, hogy Volnert már rég ki kellett volna zárni a pártból.


5. Tovább folytatódik a dráma a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán eltűnt újságíró sorsával kapcsolatban. A legfrissebb információk szerint az eset kivizsgálására kiküldött török nyomozócsoport gyilkosságra utaló nyomokat talált. A szaúdi konzul eközben egy menetrend szerinti járattal hazautazott Törökországból.

A Reggeli feketében pedig még ennél is izgalmasabb dolgokkal jelentkezünk minden héten hétfőn, szerdán és pénteken: iratkozz fel itt!  

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek