A volt brit külügyminiszter szerint az EU hibája a röhejessé vált Brexit

Szerző: Fekő Ádám
2018.10.15. 08:17

Boris Johnson előbb a kilépésért kampányolt, nyáron lemondott, de még mindig nagyon fontos neki a kilépés.

A volt brit külügyminiszter szerint az EU hibája a röhejessé vált Brexit

A Telegraph-ba publikált véleménycikket Boris Johnson, aki miután tevékeny részt vállalt abban, hogy a britek megszavazzák az EU-ból való kilépést nyáron le is mondott a külügyminiszterségről. Johnson szerint a Brexit tárgyalások azért futnak zátonyra és azért nem közelítenek egymáshoz a felek, mert Nagy-Britannia két különösen kínos és megalázó variációból választhat, ezek közül pedig természetes, hogy mindent vissza kell utasítani. 

Johnson már katasztrófát is lát abban, ha az ország az EU-val közös vámterületen marad a tárgyalások végéig. „Ez azt jelentené, hogy

kereskedelmi szinten Nagy-Britanniát egyszerűen EU-területként tartanák nyilván, mintha mondjuk Franciaország egy része lenne. 

Kikerülnénk az Unióból, de az Unió tartana fenn minket" – aggódott a politikus.

Johnson szerint a tárgyalások eleve azért nem működnek, mert az Európa Unió oldaláról leplezetlen megvetéssel közelítenek feléjük. A legrosszabb fordulat szerinte az volt, amikor a brit kormány garanciát vállalt arra, nem lesz kemény határuk a szomszédos Írországgal. 

A közvéleménykutatások szerint a britek idő közben egyre kevésbé akarnak kilépni az Unióból: egy augusztusi felmérés szerint a britek legalább fele tartana egy újabb népszavazást abban az esetben, ha még tovább húzódnának a sikertelen kilépési tárgyalások. 

FOTÓ: Boris Johnson / Instagram

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek