Több száz atomrobbanást végeztek a csendes-óceáni paradicsomban a franciák, most megfizethetnek érte

Szerző: Kulcsár Árpád
2018.10.12. 07:52

193 kísérleti robbantást végeztek el a gyarmati szigeten, az ellenzéki vezető most az összes még élő elnököt felelősségre vonná.

Több száz atomrobbanást végeztek a csendes-óceáni paradicsomban a franciák, most megfizethetnek érte

Francia Polinézia ellenzéki vezetője, Oscar Temaru bejelentette, hogy a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé citálják a korábbi francia elnököket „nukleáris bűncselekmények miatt”. Azaz pontosabban azért, mert az 1960-as évektől kezdődően 1990-ig a franciák majdnem 200 kísérleti robbantást végeztek el a szigeten.

A függetlenségpárti politikus már be is nyújtotta a panaszt, ebben azt állítja, hogy a Csendes-óceán déli részén található szigetcsoport lakóival szemben Franciaország, pontosabban a Franciaországot akkoriban irányító elnökök több ízben emberiesség elleni bűncselekményt követtek el.

Temaru a döntést az ENSZ egy olyan bizottságában jelentette be, amely a dekolonizációs folyamatokért felel. Azt is elmondta, hogy az összes, a nukleáris kísérletek alatt regnált és még élő francia elnököt szeretnék felelősségre vonni a büntetőper során:

„Tartozunk ezzel mindazoknak, akik a kísérletek következtében veszítették életüket.”

A 290 ezer lakossal rendelkező, francia fennhatóság alá tartozó sziget ma jelentős turistaparadicsomnak számít.
 

Az atomkísérleteket Jaques Chirac jobboldali francia elnök tiltotta be 1990-ben, azelőtt 193 robbanás történt összesen. Ezek legalább százötven ezernyi polgári és katonai lakosság közelében történtek,

több ezer embernél lépett fel komoly egészségügyi probléma, ám Franciaország nagyon szűkmarkúan bánt a kompenzálással, száz kérelmezőből mindössze huszan kaptak kártérítést.

Az ország ugyanakkor sokáig tagadta  a felelősségét az egészségügyi problémák létrejöttében, feltehetően azért, mert nem jött volna jól neki, ha a hidegháború időszakában meggyengül emiatt az atomprogramja.

Végül csak 2010-ben fogadtak el egy törvényt arra nézve, hogy azokat a katonákat és civileket, akiknek daganatos megbetegedései kapcsolatba hozhatóak a tesztekkel, kompenzálni tudják.

A Csendes-ócánon zajlott francia légköri kísérleti atomrobbantások miatt egyébként a hetvenes években már Ausztrália és Új-Zéland is beperelte Franciaroszágot: az nem nemzetközi büntetőper volt, hanem a „sima” Hágai Nemzetközi Bíróságon követelték, hogy tiltsák el ettől a tevékenységtől Franciaországot. Akkor a bíróság ideiglenes intézkedésként előírta, hogy Franciaország tartózkodjon a légköri atomrobbantásoktól, de végleges ítéletet nem hoztak az ügyben, ugyanis ezt nem tartották szükségesnek, miután Franciaország inkább úgy döntött, áttér a felszín alatti robbantásokra.

FOTÓ: Remi Jouan/Wikipédia

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek