Kétfarkúak: Puzsér programja nem elég radikális!

Szerző: Hutter Marianna
2018.10.12. 21:00

Pestből legyen erdő! – erre vágyna a Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely.

Kétfarkúak: Puzsér programja nem elég radikális!

Még nem döntött arról a Kétfarkú Kutya Párt, lesz-e főpolgármester-jelöltjük – mondta Kovács Gergely pártelnök az Azonnalinak. Azzal kapcsolatban, hogy mit szólnának a napokban a pozícióra bejelentkező Puzsér Róbert jelöltségéhez, úgy válaszolt: alapvetően szimpatikus neki ez a „zöld város-dolog”, vagyis hogy Puzsér azt szeretné elérni, hogy Budapest belső városrésze legyen összefüggően besétálható és teljesen autómentes.

Ugyanakkor a kétfarkúak ennél radikálisabbak szeretnének lenni.

„Mi egész Pestet erdővé szeretnénk alakítani”

– mondta hozzátéve, hogy emiatt Puzsérral mások az elképzeléseik és ők alapvetően olyan indulót tudnak támogatni, aki a Kutya Párt programját valósítaná meg.

Hogy a baloldali pártok által szorgalmazott előválasztáson részt vennének-e, úgy felelt Kovács: szerintük inkább utóválasztást kéne tartani, vagyis miután elvesztette az ellenzék ezt a választást is, megszavazhatnák, hogy ki tehet róla. „Az előválasztás egyébként is egy olyan dolog, aminek az a lényege, hogy csak beszéljenek róla, nem az, hogy megvalósuljon, nem?” – kérdezett vissza a Kutya Párt vezetője.

Ha a kétfarkúak nem is, az előválasztást szorgalmazó MSZP-s Molnár Zsolt az Azonnalinak adott interjújában nemrég arról beszélt, hogy a szocialisták hajlandóak lennének támogatni Puzsér Róbertet, ha egy előzetes megmérettetésen ő győzedelmeskedne.

FOTÓ: Magyar Kétfarkú Kutya Párt / Facebook

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek