Újraindult a Művelt Alkoholista, a legrégebbi magyar boros blog

Szerző: Bukovics Martin
2018.10.11. 13:01

Tizenhárom éve kezdték el végigkóstolni a komplett bormezőnyt, hogy elmondják, neked melyiket érdemes.

Újraindult a Művelt Alkoholista, a legrégebbi magyar boros blog

Sokaknak volt alapélménye a borról való olvasásnak a 2005-ben az Index mellett elindult Művelt Alkoholista blog. A szerzők őszintén, kíváncsian, írásaikban a boros szakzsargontól mentesen kóstolták végig a Kárpát-medence és aztán egyre inkább a világ borait. Még könyvet is kiadtak, a címében lévő 2008-as évszám ellenére egy 2018-ban is abszolút helytálló borzsebkönyvet. Pontozási rendszerük világos volt,

a borokat 1-10 pont között osztályozták olyan szövegekkel és kategóriákkal, mint lefolyó, após bora, anyós bora, OK, tehetség, idol.

A blog 2012 és 2018 között a Gault&Millau gasztrokalauz boros leágazásaként működött: már nem annyira a populáris témákra rámenve, mint az Index melletti időszakban, sokkal inkább egy magának a magyar boros szcénának írt, annak látókörét tágítani akaró blog lett akkor a Művelt Alkoholista. A pontozás itt a G&M étteremkalauzaiban, de akár az osztrák borsajtóban is használt 20 pontos rendszerré alakult át. Ám ahogy az indexes időszaknak, ennek is vége szakadt.

Így hát önállósították magukat, és saját oldalt indítottak. Pontozási rendszerükben visszatértek az eredeti, 10 pontoshoz. Első cikkükben rögtön egy aktuális problémát veséznek ki: lehet-e borfilozófiát inni? Azaz

lehet-e finom egy olyan bor, amelynél bár minden azellen szól, hogy jó legyen, mégis, annyira bejön a bor mögött álló szőlőtermesztési és borkészítési filozófia, hogy az ember elkezdi keresni a pohár mélyén rejlő szépségeket, és miután szerencsés esetben talál ilyeneket, még beléjük is szeret?

Szóval minden elmondható róla, de hogy unalmas kezdés lenne az új Művelt Alkoholista részéről, az egyáltalán nem.

És mit érdemes még olvasni magyarul, ha borokról van szó?

+ A hobbiból írt, magas szívonalú írásokkal jelentkező, a borokat nagyon szigorú szemmel mérő Borrajongót mindenképpen.

+ Néha jelentkezik posztokkal Ripka Gergely, a Tokaj Kalauzok szerzője is blogján, a Táncoló Medvén.

+ Gazda Albert elkezdett írni borokról, sörökről, életről a nyomtatott Magyar Hang hetilapban. Ő ős-művalkeszes, külön borblogja is volt már.

+ A Forbes Jó élet rovatában is vannak jó boros cikkek.

+ A Borsmenta magazinban szintén.

+ Boros hírek és jó magazinos anyagok a Gustón és a Szuperfarmon olvashatóak.

+ A Varga Pincészet borainak hátcímkéinél olvasottabb offline boros kontent nincs ma hazánkban.

+ És persze majd az Azonnalit is érdemes lesz követni borügyben. Nekünk is vannak terveink.

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek