+++ MIBEN FEJLŐDJÜNK, MIRŐL ÍRJUNK? MONDD EL A VÉLEMÉNYEDET AZ AZONNALIRÓL! +++
Szerző: Petróczi Rafael
2018. október 11. csütörtök, 17:15
Marián Kočner meg is fenyegette az oknyomozó újságírót, aki halála előtt éppen az ő simlis ügyeit göngyölítette fel. Most a gyilkosság egyik gyanúsítottja azt állítja: Kočner rendelte meg a bűncselekményt.

Miután a hatóságok korábban elfogták a szlovák állam és az olasz maffia összefonódásait vizsgáló oknyomozó újságíró, Ján Kuciak feltételezett gyilkosát, Szabó Tamást, az akcióban sofőrként résztvevő Miroslav Marčeket és a közvetítő Andruskó Zoltánt, valamint a bűncselekmény egy megrendelőjét, Alena Zsúzsovát, újabb név merült fel a gyilkosság ügyében: Marián Kočner vállalkozóé, aki a szlovák szürkegazdaság egyik uraként ismert.

 

Napvilágot látott ugyanis a Kuciak-ügy nyomozati aktájának egy része, ami szerint a megrendelő egy olyan személy lehet, aki jelenleg más ügyben van vizsgálati fogságban. Ez Kočnerről elmondható,

 

aki váltóhamisítási ügye miatt június óta letartóztatásban van. A Plus7dní hetilap ráadásul egy fotót is közölt, amin a lap szerint a vállalkozó és a gyilkosság egyik feltételezett megrendelője, Alena Zsuzsová találkozója látható kevesebb, mint egy hónappal az újságíró meggyilkolása előtt.

 

Korábban a rendőrséggel együttműködő Andruskó Zoltán is Marián Kočnert nevezte meg a Kuciak-gyilkosság egyik megrendelőjeként.

 

Ján Kuciak halála előtt éppen a Kočner érdekeltségébe tartozó Bonaparte luxuslakópark ügyén dolgozott, ami az állam és a szürkegazdaság közti összefonódások jelképévé vált. A Bonaparte lakópark az adócsalással vádolt Ladislav Bašternák tulajdonában áll, és olyan emberek béreltek itt lakást, mint az úgyszint adócsalás gyanújába keveredett nagyvállalkozó, Marián Kočner, vagy éppen Robert Fico volt miniszterelnök.

 

Fico egyébként azóta sem költözött el a Bonaparte lakóparkból, ellentétben Marián Kočnerrel. Ján Kuciak utolsó cikkét éppen ez utóbbiról írta. Már csak azért sem meglepő, hogy Kočner neve előkerült a gyilkosság kapcsán, mert

 

a vállalkozó korábban megfenyegette az újságírót, hogy terhelő ügyeket fog róla előkeríteni, ha nem hagyja abba az ellene folytatott oknyomozást.

 

A rendőrség úgy kommentálta az ügyet, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Kuciak-gyilkosság megrendelője egy jelenleg vizsgálati fogságban levő személy is lehetett-e.

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ez pedig nem jó jel a német ipari teljesítményre nagyban alapozó magyar gazdaságnak sem.

Az '56-os magyar szabadságharc leveréséről is ismert Ivan Konyev szobrát vörös festékkel öntötték le, a polgármester szerint maradhat úgy, ahogy van.

Mekkora területen ég az erdő? Miért rossz, hogy lángol az Amazonas? Volt-e már durvább erdőtűz korábban? Ki a felelős? Lesz-e ennek következménye?

Ez a fotó önmagában érdekes képet fest a kapitalizmusról.

Meg sem jelentek annak a szerzőnek a könyvei, aki a KSH közben eltűnt adatai szerint a legnagyobb példányszámban jelent meg Magyarországon.

A hét kérdése

Miből néznéd ki, hogy valójában nem is létezik? Vagy mi az, amiről kifejezetten szeretnéd, hogy ne létezzen? Szavazz, és kiderül, mekkora a klubod!

Azért ide elnéznénk

Figyelemfelhívó bringatúra Budapestről Szentendrére augusztus 24-én délelőtt.

Beszéddel is készül. Augusztus 24-én, a pesti Jelen bisztróban.

Dumbledore wouldn't let this happen. Augusztus 31-én délután, Budapesten.

Gellért Ádám ad elő a Clio Intézet estjén szeptember 4-én.

Tokaj-Hegyalja legszebb falujában szeptember 13-án végig lehet kóstolni a helyi borászatok legjobb borait.

Ezt is szerettétek

Mire elég, ha Zuzana Čaputová elnök azt mondja magyarul, hogy köszönöm? Jarábik Balázs felvidéki elemző elmagyarázza.

A Coca-Cola ugyanolyan politikai termék, mint a Fidesz. Kár, hogy az előbbinek a magyar ellenzék is bedőlt, írja Techet Péter.

A véleménybuborékok ártanak jobban a demokráciának, vagy pártízezer „hülye” szavazó?

Az Azonnali birtokába kerültek a 2018-as szerződéseik: volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel. Hogy mi?! Tényfeltárás!

Twitter megosztás Google+ megosztás