+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Hutter Marianna
2018. október 9. kedd, 12:04
A székelyek azért, mert a magyar nemzet részét képezik, az oroszok meg azért, mert nincsenek itt száz éve. A vitához még csak hozzá sem szóltak a fideszesek.

A parlament kormánypárti többségű igazságügyi bizottsága olyan határozati javaslatokat fog az Országgyűlés elé terjeszteni, amelyek sem a székelyek, sem az oroszok hivatalos kisebbséggé válását nem támogatják – derült ki a bizottság keddi ülésén.

 

Mindkét témában egyedül az ellenzéki képviselők érezték úgy, hogy egyáltalán hozzá kell szólniuk a vitához.

 

A szocialista Varga László mind a székely, mind az orosz kezdeményezés estén hangsúlyozta: érzékeny kérdésről van szó, ezért feltétlenül hallgassák meg a kezdeményezők, illetve az MTA szakembereinek az álláspontját is a bizottságban. Javasolta azt is, hogy csak ezt követően döntsenek arról, milyen határozati javaslatot fogadjanak el. Ez a fideszes többséget nem hatotta meg.

 

Mióta vannak nálunk oroszok?



Míg a székelyek kisebbségként való elismerését kezdeményező Váradi Barna nem jelent meg a bizottság mai ülésén, az oroszokkal kapcsolatos indítványozó, Döbrei István igen, aki fel is szólalt az ügyben.

 

Igaz, ezt egészen komikus közjáték előzte meg: az ülést levezető kormánypárti Vejkey Imre bizottsági elnök először háromperces időkeretet kívánt biztosítani neki, ám a DK-s Arató Gergely azt javasolta, inkább legyen hat perc, hátha hosszabban fejtené ki álláspontját. Vejkey végül nagylelkűségéről tanúbizonyságot téve négy egész percet biztosított Döbreinek, amit meg is szavazott neki a bizottság.



Döbrei elmondta, az akadémia a kisebbségként való elismerés egyik objektív feltételét kérdőjelezi meg, mégpedig azt hogy valóban száz éve vannak-e oroszok az országban. Ez Döbrei szerint azért különös, mert nagyon sok történésszel, muzeológussal beszéltek, így például tudnak olyan statisztikáról, ami már az 1910-es évben is említ oroszokat. Vagyis

 

az oroszok szerint az, hogy az MTA úgy véli, „nehezen bizonyítható” az oroszok jelenléte, valójában azt jelenti, hogy ez bizonyítható, csak az akadémia talált hozzá nehezen forrást,

 

míg nekik ez állítólag sikerült, és csatolták is beadványukhoz.

 

A DK-s Arató Gergely arról beszélt, szerinte is a legfontosabb kérdés a százéves jelenlét. Emlékeztetett: egy 2006-os, oroszokkal kapcsolatos hasonló kezdeményezéskor az akadémia már jelezte, hogy 1917-18-ban nagy számú orosz hadifogoly maradt Magyarországon. Másrészt a statisztikák kapcsán azért látja nehéznek a helyzetet, mert a monarchia idején a német és a magyar terminológia is eltért egymástól, különböző népcsoportok esetén nem teljesen egyértelműek az elnevezések, ráadásul politikai okai is voltak annak, hogy mely népcsoportokat regisztráltak és melyeket nem.

 

A kormány most nem harcol az MTA-val

 

Végül a fideszes többségű bizottság mindkét ügy esetén olyan határozati javaslatot szavazott meg, amely elkaszálná a kezdeményezéseket. Bár a kormány mostanában amúgy harcban áll az MTA-val, mindkét határozati javaslatot az ő indoklásukra hivatkozva alapozta a bizottság. Így

 

a székelyeket nem javasolnák kisebbségnek, mert a magyar nemzet részét képezik, míg az oroszokat azért nem, mert az akadémia szerint nincsenek itt száz éve.

 

Magyarországon jelenleg tizenhárom törvényben elismert nemzetiség él: a cigányok, a németek, a szlovákok, a horvátok, az ukránok, a románok, a ruszinok, a szerbek, a szlovének, a lengyelek, a görögök, a bolgárok és az örmények. A parlamentben közülük a németek a legaktívabbak.

 

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A kormány nem támogatja tovább a lakástakarékot, Kövér kiosztott pár piros lapot, és még három másik érdekesség máról.

Jézus: aki betartja, amit ígér! Ezzel a felirattal ragasztották le reggelre a müncheni kampányplakátokat.

Az ügy középpontjában természetesen nem Lorde fellépése, hanem Gáza van.

Boris Johnson előbb a kilépésért kampányolt, nyáron lemondott, de még mindig nagyon fontos neki Nagy-Britannia kiválása.

A hét kérdése

Sok olyan apró lépés van, amivel bárki hozzáteheti a magáét a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Te mit teszel az ügyért, ha teszel? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Kedden kezdődik az Urániában. Lesz dráma, vígjáték, thriller,
de még dokumentumfilm is.

20 éves lett a mindig mozgásban levő ház. Október 16-án megünneplik.

A városrészt alapító Paulheim-családról, és az általuk építtetett épületek tucatjairól mesélnek.

Ha szereted a sorozatot, és unatkoznál szombat este,
akkor ott a helyed!

Vasárnap 2,5 kilométeres gyalogtúrát indítanak
a főapátság körül.

Ezt is szerettétek

Hogy áll a keletnémetek integrációja? Beengedik-e a nyugatnémetek a nappalijukba Kelet-Európát?

Az egyik legjobb kávé története Temesvártól Toszkánáig.

Mondjuk, hogy Romániában legalább tüntetnek a politikusok ellen. Interjú a volt román igazságügyi miniszterrel.

Az Európai Uniót elvileg arra
is tartjuk, hogy szabadon áramoljon a munkaerő. Elvileg.

Twitter megosztás Google+ megosztás