+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2018. október 9. kedd, 08:00
Vasárnap választott Bosznia-Hercegovina. A bonyolult alkotmányjogi rendszer miatt egyszerre újultak meg a háromtagú konföderatív elnökség mellett a két rész, a Szerb Köztársaság, illetve a Bosnyák-Horvát Föderáció vezetői testületei. Az eredményt tovább bonyolítja, hogy a rendszer lényegét adó etnikai elem mindenféle közös gondolkodást lényegében blokkol. Ezen pedig a mostani választás se változtatott. Mi történt? És mi várható?

Bosznia-Hercegovinában valamivel több mint hárommillió embert vártak vasárnap az urnákhoz. Már maga a szám is vitatott, ugyanis a jelenlegi választási névjegyzékben annyi választópolgár szerepel, mintha összesen csak kétszázezer ember lenne tizennyolc évnél fiatalabb a balkáni országban. Egyértelmű tehát, hogy a választási névjegyzék – amint az a szeptember végi macedóniai népszavazáson is már téma volt – pontatlan.

 

A választásokat meghatározza, hogy az országot két entitás – a főleg szerbek lakta Szerb Köztársaság és a bosnyák többségű, de horvátok által is lakott Föderáció – alkotja. Nemzetiségileg pedig a boszniai alkotmány összesen három államalkotó nemzetet ismer el: a bosnyákokat, a szerbeket és a horvátokat.

 

Akinek nincs kedve magát az elismert három nemzetiség egyikéhez sorolni, mert magasról tesz az ilyen kategóriákra, vagy más népcsoporthoz tartozik, az jelenleg nem is jelöltetheti magát a választásokon.

 

Az Európai Emberi Jogok Bírósága már két ítéletben foglalkozott a problémával, de nem találta diszkriminatívnak a szabályozást.

 

A jelenlegi rendszerben tehát szigorúan elkülönített etnikai tömbök szerint van számos poszt, így éppen az államelnökség is felosztva. Az államelnökség szerb tagját csak a Szerb Köztársaságban élő szerbek választhatják, a horvát és a bosnyák tagról pedig a Föderációban élő horvátok és bosnyákok dönthetnek. Egy bosnyák a Szerb Köztársaságban vagy egy szerb a Föderációban, vagy esetleg egy cigány vagy albán vagy zsidó bármely entitásban eszerint nem rendelkezik szavazati joggal – hiába maga is az ország állampolgára.

 

Nacionalista logika érvényesült

 

A választásokon számos párt eleve etnikai színezettel indul csak.

 

Mindazonáltal vannak olyan pártok, mint például az Azonnali által vasárnap már bemutatott Naša Stranka (Mi Pártunk) vagy a szociáldemokraták, amelyek minden etnikum felé nyitottak. De mivel etnikailag zártak a jelöltek listái, ezt nekik is el kell fogadniuk.

 

Például a balliberális Naša Stranka ezért a közös államelnökség horvát tagjának pozíciójáért harcolt, hasonlóan a szintén balliberális Demokratikus Fronthoz, míg a szocdemek a közös államelnökség bosnyák posztjáért szálltak versenybe. A szerb oldalon gyakorlatilag csak a nacionalizmus mértékében volt különbség az induló pártok között.

 

Felettébb vészjósló e tekintetben, hogy az államelnökség szerb tagja a lehetséges legnacionalistább induló lett:

 

Milorad Dodik, aki eddig a Szerb Köztársaság államfője volt, de most a közös boszniai államelnökségbe ült át. Ő ötvenhárom százalékot szerzett a Szerb Köztársaságban élő szerbek között.

 

Már a választások másnapján közölte, hogy ő nem Boszniát, hanem kizárólag a szerbeket és a Szerb Köztársaságot akarja majd Bosznia társ-államelnökeként is képviselni. Dodik régóta játszik a szeparatizmus vágyával, amiben Vlagyimir Putyin támogatja. Aleksandar Vučić szerb elnök ugyan megpróbálja mérsékelni az ilyen törekvéseket, de amúgy – legalábbis a boszniai belső konfliktusokban – feltétel nélkül Dodik mögött áll.

 

A bosnyák és a horvát társ-államelnöki posztért folyó verseny azért kicsit izgalmasabb volt.

 

A bosnyákok között végül Šefik Džaferović, a muzulmán-nacionalista, törökbarát Demokratikus Akció (SDA) jelöltje győzött harminchét százalékkal. Csupán négy százalékkal maradt le tőle az etnikai logikát elutasító, egy összboszniai identitást hirdető Szociáldemokra Párt (SDP) fiatal jelöltje, Denis Bećirović.

 

Ami inkább meglepetést okozott, hogy a nacionalista SDA jelöltjét – a várakozásokkal ellentétben – a szocdemek, és nem a legolvasottabb bosnyák napilap, az Avaz tulajdonosa, Fahrudin Radončić szorongatta meg.

 

A Mozgalom egy Jobb Jövőért (SBB) nevű pártot vezető multimilliárdos vállalkozó „Bosznia Trumpjaként“ is ismert, már csak azért is, mert övé a Balkán legmagasabb irodaháza. Hiába övé a legolvasottabb napilap is, nem sikerült tizenkét százaléknál többet elérnie a bosnyák szavazók között.

 

Dodik és Džaferović győzelme a szerb és a bosnyák társ-államelnöki posztokért alapvetően papírforma szerinti: e két nemzetiséget eddig is mindig egy-egy etnikailag szerveződött párt politikusa képviselte.

 

 

Ki az igazi horvát?

 

Egyedül a horvátoknál történt meg eddig többször is, hogy nem a nacionalista jelölt jött be.

 

Ez a bravúr idén is megismétlődött: hiába hozta el a hercegovinai horvátok között a voksok sokszor hetven-nyolcvan százalékát is a zágrábi kormánypárt helyi lerakataként működö HDZ BiH párt jelöltje, Dragan Čović, mégsem ő lett a horvát társ-államelnök.

 

Ennek az az oka, hogy a Föderációban ugyan vagy horvátnak, vagy bosnyáknak kell lenni, hogy valaki szavazhasson – de ez esetben rá van bízva, hogy a bosnyák jelöltek vagy a horvátok közül választ-e.

 

Amint 2006-ban és 2010-ben, most is az történt, hogy számos baloldali bosnyák szavazó a horvát jelöltek közül ikszelt, ugyanis ott indult a boszniai baloldal – amúgy horvát származású – antinacionalista figurája, Željko Komšić.

 

Komšić tehát főleg a szarajevói balliberális, elsősorban bosnyák nemzetiségű szavazók voksaival ismét megszerezte az elsőséget a horvát társ-államelnökségért folyó harcban: ő ötvenkét százalékot kapott, a hercegovinai „igazi“ horvátok jelöltje, a HDZ-s Čović meg csak harminchat százalékra volt jó – a bosnyákok átszavazásai miatt is.

 

Čović azonnal vádaskodásba kezdett, mondván: a bosnyákok elrabolták a horvátok elől a jussukat, azaz azt, hogy egy „igazi“ horvát is ülhessen a közös államelnökségben. A politikus rögtön azzal fenyegetőzött, hogy Zágrábhoz szalad, mert reméli, majd ott segítenek neki. Eleve még szorosabbra vonná az etnikai gettósodást, mondván: csak horvát nemzetiségű választhasson a horvát jelöltek közül.

 

A nyertes Komšić maga is horvát, de közismert, hogy nincs jó viszonyban Zágrábbal. Eleve számos horvát már azért árulónak tartja, mert a háborúban gyakorlatilag a bosnyákok hadseregében harcolt. Először a szocdemeknél kezdett el politizálni, majd megalapította a balliberális Demokratikus Frontot. Kezdettől fogva azt hirdette: nyelvre, nemzetiségre, vallásra tekintet nélkül mindenki boszniai. Az etnikai narratíva helyett az állampolgárságra alapozna, megszüntetné például, hogy az államelnökség tagjait egy-egy etnikum adja.

 

Mindig is elutasította, hogy akár Belgrád, akár Zágráb, akár Ankara atyáskodjék bármelyik nemzetiség felett. A mostani választási kampányban sokszor élesen visszaüzent a horvát államelnöknek, hogy tartsa magát távol a boszniai polikától. Kolinda Grabar-Kitarovićnak még idén májusban azt mondta: ne ártsa bele magát a boszniai ügyekbe, „nem 1993-ban élünk“.

 

A vádakra, hogy bosnyákok voksaival szerezte meg a horvátoknak járó társ-államelnökséget, még a választás estéjén – kissé fenyegetve – annyit mondott a horvátoknak címezve: „én vagyok most az államfőtök“. Komšić megválasztását azonban azonnal bírálta Andrej Plenković horvát kormányfő is.

 

Komšić azzal vádolja Zágrábot és Belgrádot, hogy Bosznia-Hercegovina felosztásán dolgoznak

 

– ahogy azt a két ország egykori diktátorai, Slobodan Milošević és Franjo Tuđman a háború alatt valóban tervezték is. Komšić szerint a HDZ boszniai lerakata most a szerb ultranacionalista Dodikkal akarna kiegyezni – egyrészről a muzulmánok ellen, másrészről egy még tovább etnikailag gettósított Bosznia érdekében.

 

Nacionalista többség

 

Hiába szerepelt a bosnyákok között jól a szocdem párt, és lett egy balliberális politikus a horvát társ-államelnök, a pártok versenyében egyértelmű a nacionalista győzelem.

 

A parlamenti választásokat – tehát a közös konföderatív parlamentét, a szerb köztársaságét és a bosnyák-horvát föderációét – a nacionalisták nyerték, ahogy a bosnyák-horvát kantonok többségében is vagy a muzulmán-nacionalista SDA, vagy a horvát nacionalista HDZ győzött. (A bonyolult választásokról jól kereshető – a gyakorlatilag ugyanazon horvát, bosnyák és szerb nyelven természetesen egyaránt elérhető – választási honlapon érhetőek el a további eredmények.)

 

A Föderáció Képviselőházában például a bosnyák nacionalista SDA és a horvát nacionalista HDZ lesz a két legerősebb frakció huszonhárom és tizenhat hellyel. A szocdemek tizenkét helyet, a balliberális Demokratikus Front pedig hatot szereztek. Bejutott a parlamentbe négy mandátummal az etnikai logikát legkeményebben elutasító Naša Stranka is.

 

A Szerb Köztársaságban pedig maradt az eddigi irányvonal: Milorad Dodik nacionalistái, akik magukat Független Szociáldemokratáknak nevezik, megőrizték az országrész uralását. A parlamenti választásokon harminckét százalékot kaptak.

 

Ha valakit közelebbről is érdekel, milyen világ uralkodik a Szerb Köztársaságban – amelyet, ahogy azt Ulf Brunnbauer regensburgi Balkán-szakértő jellemezte, a „világosabb elmék már elhagytak“ – annak a Magyar Narancs főszerkesztőjének, Bojtár B. Endrének tizenöt évvel ezelőtti, de ma is érvényes, felettébb szellemes útbeszámolóját tudjuk ajánlani; itt elérhető.

 

 

Moszkva és Ankara között

 

Noha a közös boszniai identitást hangsúlyozó erők azért jól szerepeltek, és baloldali bosnyákok átszavazásának köszönhetően legalább egy balliberális, nem etnonacionalista tagja is lesz az államelnökségnek – az együttműködés elsősorban a nacionalista pártok között várható, mégpedig az „ellenségem ellensége a barátom” elve alapján. Emiatt állnak közel egymáshoz horvát és szerb nacionalisták például.

 

Bosznia-Hercegovina emellett geopolitikai érdekeknek is kiszolgáltatott, az egyes nemzetiségek egy-egy külső hatalomhoz dörgölőznek inkább.

 

Főleg a bosnyákoknál jelenlévő törökpártiság és a szerbeknél tapasztalható oroszpártiság teszi Boszniát éppen a moszkvai és az ankarai érdekek ütközőpontjává.

 

Mivel az Európai Unió, és főleg Berlin és Bécs, mint a Balkán iránt mindig is érdeklődő fővárosok, nem képesek jövőképet adni számos boszniainak, a horvát nacionalisták, akik katolicizmusuk miatt úgymond a „nyugati“ érdekek képviselőinek számítottak, az orosz-török geopolitikai meccsben megelégszenek azzal, hogy Zágrábtól várják a boszniai horvátok további függetlenedését.

 

A boszniai HDZ a daytoni egyezményt tárgyalná újra, és azt szeretné, ha a horvátok kiszállhatnának a bosnyákokkal közös föderációból, és a szerbekhez hasonlóan egy önálló tagköztársaságot alkothatnának.

 

Ami várható, az a szerb és a horvát szeparatista törekvések erősödése – amivel szemben az összboszniai baloldal és a muzulmán nacionalisták szokták a közös, boszniai identitást hangsúlyozni, különösebb siker nélkül.

 

Amikor az elnöki tévévitában szóba került az ország jövője, közös identitása, az egyik horvát nacionalista párt azzal érvelt, hogy „Belgium is így [mármint szigorúan elkülönített etnikai gettókban] működik”. Mire a baloldali Komšić azzal vágott vissza, hogy

 

Belgiumnak legalább van közös királya, Boszniának még az sincs.

 

Apropó királyság: a zágrábi konzervatív napilap, a Večernji List már két éve megállapította: „Boszniát csak két József tudta irányítani: Ferenc József és Broz József [Josip Broz, azaz Tito].”

 

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Olyan jelenés történt, ami azt bizonyítja, mekkora ereje van a kimondott szavaknak még tizenkét évvel később is.

Ezt még nem a szerdai blokádért, hanem a hétfői sípolásért kapták.

A már 82 éves olasz exminiszterelnök emellett megkérte Matteo Salvinit: szálljon ki a jelenlegi kormánykoalícióból, és szövetkezzen inkább vele.

Boris Johnson? Jacob-Rees Mogg? Valaki más? May megnyerte az ellene indított bizalmatlansági szavazást, de távolról sem biztos a pozíciója.

Trump lefújta az évtizedes hagyományokra visszatekintő karácsonyi újságírói bulit, az ok az elnök a médiával ápolt viharos viszonya lehet.

A hét kérdése

Tüntetés, parlamenti obstrukció, füttykoncert, kivonulás: ez már mind megvolt, itt az ideje a csínytevésnek! De hogyan?

Azért ide elnéznénk

A budapesti Bem moziban látható az épp 30 éves klasszikus.

Sorrentino két korábbi klasszikusa mellett premier előtt megnézheted a Berlusconi-filmet is. Dec.14-16.

December 17-én a főszerepben: Ady karácsonyi versei és Kosztolányi eddig nem
ismert szövegei.

Kömlődi Ferenc és Tamás Veronika vezet be a látszat-ellentétek világába december 19-én a Múzeum körúton!

A híres osztrák zeneszerző Holdbéli világ című vígoperáját hallhatják a nézők december 20-án a Festetics Palotában.

Ezt is szerettétek

A szélsőjobboldali befolyás azonban töretlen a párton belül.

A zöldpolitikus Karácsony Gergely miért épp az olcsóbb autózásért tüntetők mellett állt ki a sárga mellénnyel?

Nem az a kérdés, hogy jöjjön-e a vasút privatizációja, hanem az, hogy mikor.

Twitter megosztás Google+ megosztás